2024, április18, csütörtök

Tag: Putyin

Zsebesi Zsolt: A nagy, magyar ellenzéki kacsa

A magyar ellenzék szerint az egy kacsa, hogy valami “ha úgy hápog mint egy kacsa, úgy jár mint egy kacsa, és úgy néz ki mint egy kacsa, akkor az egy kacsa.”

Elmeosztály: Amerika az oroszokkal működik együtt a kiberbiztonság terén

Trump legfeljebb az orosz kurvák alapján nyerhetett eddig közvetlen tapasztalatot az orosz maffia működéséről, amely Oroszországot irányítja.

Putyin kiröhögte Trumpot, hogy nem öli meg az újságírókat

Amerika legnagyobb ellensége ültette az elnöki székbe, és még ki is röhögi, hogy elnök létére nem gyilkolja le a politikai ellenfeleit.

Orbán és Erdogan harca a civilek ellen

Oroszország után Törökország és Magyarország is hajtóvadászatot indított a civel szervezete ellen, ami a három diktartúra azonos működési elveit igazolja.

Új szakaszban a német-török ellentét

A németek nem hagyják magukat zsarolni és kivonják harci gépeiket Törökországból, amely - Orbán Magyarországához hasonlóan - Oroszországgal karöltve a nyugati világ ellen fenekedik.

Újabb diktátorközi találkozó lesz Budapesten

Orbán Viktor egyik diktátorral való találkozástól a másikig él. Falat kenyérként kellenek neki, ők támogatják anyagilag, ha kell, és önbizalmat is adnak neki. hogy tébolyult útját, romboló tevékenységét folytathassa.

Zsebesi Zsolt: Orbán kaszinójának Magyarország a neve

Orbán Viktor – szemben Soros Györggyel – nem tehetséges magyar ember, csak egy ócska szicíliai típusú keresztapa, az állam paravánja mögé bújt, védelmi pénzt szedő maffiózó.

Keletre már tudna deportálni Orbán

Megkezdődött a visszaszámlálás. Orbán és a helyzet kész az Európai Unióból való távozásra, a nyílt diktatúra bevezetésére.

A Moszadot szúrta hátba, Trump izraeli kémeket dobott oda az oroszoknak

Az információ egy órával a találkozó után eljutott az orosz, a szír és az iráni titkosszolgálathoz, amelyek elkezdték az izraeli kémeket felkutatni.

Orbán jó pénzért kommunista emlékművet koszorúzgatott

A kínai fővárosban, a pekingi Tienanmen téren, a hősi kommunista emlékműnél rótta le kegyeletét a felcsúti Maradona.

Orbán Kínában Biszku Bélát és Kádárt koszorúzta

Ez épp olyan, mintha Magyarországon az 1956-os forradalmat leverő és vérbe fojtó kommunisták emléke előtt tisztelegne.

Bartus László: Budapestre jönnek, akik tönkreteszik a világot

Május 26-27-én Budapesten kerül megrendezésre a Családok XI. Világkongresszusa. A "család" kifejezés megtévesztő. A Világkongresszus szervezője a homoszexualitást üldöző és abortuszellenes világszervezet, amely valójában...

Így szedhetné ráncba Trump Orbánt

Hogy "hírnevén folt ne essék", mit tehetne az USA a jelenlegi magyar politikai ámokfutás ellen?

A Trump mellett lebukott első orosz kém készülhet a börtönbe

Trump retteg az orosz kémügytől, mert ha megállapítják a felelősségét, akkor neki vége. A felelőssége pedig óriási.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékPutyin