2024, június13, csütörtök

Tag: Republikon

A Republikon helyére tette a Tisza Pártot

A Republikon április 22 és 26. között készült reprezentatív felmérése szerint márciushoz képest a Fidesz nem veszített, hanem szerzett szavazókat (35 százalékon áll), a DK nem változott, ami azt jelenti, hogy egy hónap alatt Magyar pártja sem a Fidesztől, sem a DK-tól nem vitt el szavazókat. Magyar pártja 15-ről 18 százalékra emelkedett, de nem tőlük. A biztos pártválasztók között egyedül a szélsőjobboldali Mi Hazánk veszített március óta szavazókat, méghozzá 1 százalékot. Ha ez a Tisza Párthoz ment, áprilisban ennyit tudtak elszipkázni máshonnan, míg 2 százalékot a bizonytalanokból nyerhettek. A Kutyapárt és a Momentum is erősödött 1-1 százalékkal, tehát Magyar már innen sem tudott szakítani. Ez azt jelenti, hogy Magyar a hatalmas ellenzéki médiatámogatás ellenére sem tudott áprilisban jelentősen növekedni. Ami a legfontosabb adat, hogy sem a Fidesztől, sem a demokratikus ellenzéki összefogástól nem tudott újabb szavazókat megszerezni. Ez arra utal, hogy Magyar elérhette a növekedési plafont, megtévesztik saját gyűlései.

Az Iránytű Intézet ad 26 százalékot Magyarnak, amely Márki-Zay botrányos kutatását is készítette

A Magyar Péter kampányát szervező és a propagandasajtó színvonalára süllyedt ellenzéki média nem véletlenül hallgat arról, hogy az Iránytű Intézet nem tekinthető megbízható cégnek, mert most olyan irányba mutattak ki elképzelhetetlenül fals eredményt, ami nekik kedvező képben tünteti fel a "messiást". Csakhogy valamiről megfeledkeztek. Méghozzá arról, hogy a szélsőjobboldali közvélemény-kutató cég nemcsak Magyarnak mért dupla eredményt, hanem kevés híján Orbánnak is. A Republikon szerint a Fidesz 25 és 34 százalékon állt a teljes lakosság és a biztos pártválasztók körében, a Závecz eredménye 25 és 33 százalék, míg az Iránytű Intézetnél a Fidesz 27 és 50 százalékon áll. Ha a két adatot egymás mellé tesszük, akkor megállapítható, hogy a szélsőjobboldal közeli Iránytű Intézet a jobboldali Magyar Pétert és Orbán Viktort magasan túlértékelte, míg a baloldali pártokat (illetve a konkurens Mi Hazánkat) mélyen alá mérte. A DK a Závecznél 18 és 26 százalékon áll, az ideológiailag szélsőtávol eső Iránytűnél csak 5 és 10 százalékon.

Magyar pártja nem előzi a DK-t, és nem csökkenti a Fideszt

A Republikon friss felmérése, amely mérte Magyar Péter jelenleg még nem létező pártjának támogatását, cáfolta Magyar állítását, miszerint a bejelentés előtt álló pártja 30...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékRepublikon