emmiféle külső erők nem támogatnak semmiféle új nemzet létrehozását, ahogy maguk a romák sem akarnak új nemzetet létrehoznak, hanem csak békében és megkülönböztetés nélkül akarnak élni Magyarországon, amely éppen olyan hazájuk, mint Toroczkainak, és amelyben őket éppen annyi jog illeti meg, mint
„2009. február 23-án, Tatárszentgyörgyön kegyetlen módon meggyilkolták a 27 éves Csorba Róbertet és 4 éves kisfiát, Robikát. Ez volt a választóvonal, amelynél bebizonyosodott, hogy cigányok ellen elkövetett támadások faji alapon, előre kitervelten történtek. Ez volt az első eset, amikor már a nyomozó