2025, december5, péntek

Tag: szenátus

A Demokrata Párt árulói megmentették Trumpot

Trump legsúlyosabb döntése a légiközlekedés szétverése volt Thanksgiving előtt. Mint azt sokan tudják, Thanksgiving a legnagyobb ünnep Amerikában, nagyobb mint a Karácsony. Minden család találkozik, az ország legtávolabbi részeiből is elutaznak egymáshoz. Trump ekkor jelentette be, hogy nem indítanak elég járatot az ország negyven fontos városának repülőtereiről. Az utazók a reptéren tudják meg, melyik gép nem indul. A totális káosz és a Thanksgiving meggyilkolása Trumpból politikai hullát csinált volna. Trump mindezt azért tette, hogy nyomást gyakoroljon a demokratákra, azt gondolva, hogy a Thanksgiving miatt feladják az ellenállásukat. Követeléseik teljesítése nélkül feladják a kormányzati leállást (shutdown). Mindezt maffiamódszerekkel tetézte: megtagadta a SNAP nevű program szövetségi finanszírozását. Így 42 millió szegény ember, akiknek ételre sincs pénzük, nem kapta volna meg az élelmiszerjegyeit. Mindehhez tegyük hozzá, hogy Trump az amerikai milliárdosoknak kedvez, a szegényebb emberektől azt is elveszi, ami van nekik. Miközben nem kaptak egy hónapnál tovább sem pénzt, sem segélyt a szövetségi alkalmazottak, veszélybe került 42 millió ember étkezése, Trump százmilliókért épít báltermet a Fehér Ház mellé, olyan lakomákat rendez, mint XIV. Lajos, úgy dőzsöl, mint a Napkirály, bearanyozza a Fehér Házat, aranyozza a mosdót. Trump azzal zsarolta a demokratákat, hogy miattuk nem tud enni 42 millió ember. Köztük, gyerekek, idősek, betegek. A bíróságok azonban ezt nem engedték neki, épp folyt a harc. De ha Trump ezt megcsinálja, azért is ő felelt volna. Egyébként az alvilági módszereket a demokratákkal szemben azért alkalmazta, mert a demokraták a költségvetés elfogadását a megfizethető egészségügyi biztosítás szövetségi finanszírozásának meghosszabbításához kötötték volna. Trump ezt el akarja törölni, amivel százezrek értelmetlen halálát okozza.

Elmaradt a vörös hullám, a demokraták megőrizhetik a szenátust

Az pedig, hogy minden kedvező jel ellenére, a republikánusok vereségnek beillő győzelmet arattak csupán, Trumpnak szól. Trump a republikánus előválasztáson mindenhol kicsináltatta azokat, akik ellene fordultak, és saját híveit ültette mindenhova. Ez azonban kontraproduktívnak bizonyult, mert egyrészt gyengébb jelöltek voltak Trump emberei, másrészt Trump miatt nem szavaztak rájuk. Ez a választás az ellenkezőjéről szólt, mint amit Trump bizonyítani akart. Övé lett volna a diadal, és most övé a bukás.

A republikánusokat az sem hatja meg, hogy Trump őket is életveszélybe sodorta

A republikánus párt szenátorai már a szenátusi impeachment eljárás előtt elhatározták, hogy felmentik Trumpot. Ennek oka, hogy Trump megfenyegette őket, ha ellene szavaznak, akkor...

Amerika többsége elutasítja, hogy Trump bármilyen tisztséget betöltsön a jövőben

Miközben az amerikaiak minden eddiginél nagyobb százalékban támogatják Joe Biden intézkedéset (Biden támogatottsága 61 százalékos, míg 39 százalék utasítja el az intézkedéseit), az amerikai...

Trump megzsarolta a republikánusokat, de így sem tudta megakadályozni az impeachment szenátusi tárgyalását

Donald Trump megfenyegette a republikánus párt szenátorait, hogy aki ellene mer szavazni a második impeachment eljárás során a szenátusban, annak megakadályozza félidős választásokon a...

Trump a hazugságaival rontja a republikánusok esélyeit a georgiai szenátusi választáson

Georgiában aggódnak a republikánusok, hogy az államban kampányoló Trump nem javítja, hanem rontja az esélyeiket a január 5-i georgiai szenátusi választáson. Azért kerül sor...

Az alkotmányosság győzött Trump ellen és mégsem

Az amerikai képviselőház demokrata többsége megszavazta Donald Trump ellen az alkotmányos vádemelési eljárást a hatalommal való visszaélés és a Kongresszus munkájának akadályozása miatt. Trump...

Flynn nem jelenik meg a vizsgálóbizottság előtt

A szenátus hírszerzési bizottsága a lehető legszigorúbban akarja kivizsgálni Michael Flynn, Trump elnök első - és lemondásra kényszerített - nemzetbiztonsági főtanácsadója orosz kapcsolatait -...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékSzenátus