A Biblia nem képmutató, azt az álláspontot képviseli, hogy először fizikai eledelt, táplálékot kell adni az embereknek. Jézus megszaporította a kenyeret és a halat, hogy lakjanak jól, akik az Istennek a beszédét hallgatják. Ezért, ahol az emberek éheznek, komoly élelmezési gondok vannak, éhínség van, ott a keresztényi segítség és a migrációs nyomás elleni védekezés az, ha enni adnak az éhező embereknek. Ahogy Iványi Gábor teszi. Iványi Gábor biztosan nem a templomaikat újítaná fel azoknak, akiknek nincs elég ennivalójuk. Mit ér a szép templom, amiben éhes emberek vannak?
Az ukrán külügyminiszter Putyin és az oroszok utasítására nem vehetett részt a NATO tanácskozásán, az utasítást Szijjártó hajtotta végre, és gyomorforgató módon a magyar kisebbségi jogokra hivatkozva. Két legyet ütve egycsapásra, a magyar lakosságot is az ukránok ellen uszítva. A NATO kémelhárítása nem működik. Orosz kémek vannak a NATO-ban, és magyarul beszélnek.
Ha Trump lett volna az elnök, akkor Putyin akadály nélkül jutott volna el Kijevbe. Zelenszkij vagy elmenekült volna vagy megölik, mint "nácit", aki a nyugatbarátságával fenyegette Oroszországot, és állítottak volna egy orosz bábkormányt. Trump lebénította volna a NATO-t, nem adott volna támogatást az ukránoknak, bojkottálta volna a szankciós javaslatokat, és Európát belekényszerítette volna az orosz energetikai zsarolás elfogadásába. Megbénította volna Európát, és az orosz uralmi pozíció hatására felerősödött volna az oroszok által finanszírozott európai szélsőjobb.
Ami a valóságot illeti, Amerikának nincs joga és felhatalmazása Ukrajnáról tárgyalni az oroszokkal. Semmiféle megállapodásra nincs joga, és semmit nem dönthet el az oroszokkal az ukránok feje fölött. Ukrajna nem európai és nem amerikai gyarmat, mint ahogy az orosz és magyar náci propaganda terjeszti. Egyedül Ukrajnának van joga tárgyalni Ukrajnáról. Ha Amerikában változás lenne és Trump (vagy egy elmebeteg klónja) kerülne hatalomra, és megpróbálna az oroszokkal megegyezni Ukrajnáról, az nemcsak jogsértő, hanem érvénytelen is lenne, az ukránok nem fogadnák el.
A NER vezetői hazudozásban lassan utolérik az észak-koreai diktátort, és ezzel párhuzamosan haladnak az észak-koreai életszínvonal és elszigeteltség felé is. Szijjártó a nyugati szankciókat...
Orbán fasiszta rendszere egy önkényuralom, ezért nincs a liberális fősodorban, és a fasiszta diktaúrák nem legitim alternatívái a liberális demokráciáknak és pártjaiknak, hanem népirtó ellenségei, amelyek az EU alapvető értékeit és szerződéseit tagadják és tapossák. Az Orbán-rendszer nemcsak a liberális "fősodorba" nem tartozik, hanem a liberális demokráciák közé sem, márpedig az EU a liberális demokrációk által alkotott politikai és gazdasági értékközösség. Ebben Orbánnak, Orbán Magyarországánal és fasiszta rendszerének nincs helye.
Orbán nem a békét, hanem egy nukleáris világháborút támogat az oroszok védelmével és a szankciók elutasításával. Abban reménykedve, hogy a Nyugat lenne olyan bolond, hogy a világháborútól való félelme miatt átengedi a világuralmat az oroszoknak és Kínának, amihez csatlakozna Orbán fasiszta állama is. Ezt kellene végre megérteni a magyaroknak is, Európának is, nem engedni, sőt szigorítani az oroszokkal szembeni szankciókon, megszabadulni az energiafüggőségtől és az orosz zsarolástól, és békés úton leszerelni a világ új Hitlerét.
Orbán papapagájkommandója a goebbelsi mintát követi, a nyugati politikusokkal szemben a szélsőjobboldali diktatúrák csodafegyverét használja: szalonképtelen durvaságokat és mocskolódást vágnak mindenki fejéhez, a megtámadottak...
Szijjártó bejelentésével tesztelik a NATO-t, meddig mehetnek el, üzentek Putyinnak és üzentek Erdogannak is, hogy ha nem veszélyeztetik saját kizáródásukat, akkor egy esetleges vétót támogathat a magyar kormány, hogy Orország érdekeit segítse, és megakadályozza a két jelentős észak-európai ország NATO-csatlakozását. Erdogan eddig csak aggályait fogalmazta meg, de kijelentette, hogy nem kívánja megvétózni a finnek és a svédek NATO csatlakozását. Most kell figyelni arra, hogy Szijjártó nyilatkozata után változik-e a török álláspont, elmozdulnak-e a vétó felé.
Egyre nevetségesebb fordulatokat vesz a Szijjártó-gate, az orosz titkosszolgálat módszereire emlékeztető "leleplezés", amit Szijjártó terjeszt, aminek az a lényege, hogy valamiféle kapcsolat van az...
Az is megengedhetetlen, ha hozzá nem értésből és felelőtlenségből okozták magyar emberek halálát, de ha még az is kiderülne, hogy mindezt azért tették, hogy keressenek rajta, az megszámlálná az orbáni fasiszta diktatúra napjait. Egy jogállamban ezt az ügyészségnek és a nyomozószerveknek ki kellene deríteniük, ahogy a feljelentés nyomán megállapítható lenne Orbán felelőssége is azért, hogy a kínai vakcina nem nyújtott megfelelő védelmet. A feljelentés azt is tartalmazza, hogy az elhunyt édesanyának nem is volt más választása, mint a kínai vakcina, ami nem adott védelmet.
A mi szempontunkból ez azért fontos, mert Szijjártó a baráti és testvéri türk diktatúrával szembeni népi lázadásról ugyanezt mondta, hogy az alkotmányos rend megdöntése. A párhuzam világos. Magyarországon az alkotmányos rendet az Orbán Viktor által vezetett bűnszervezet döntötte meg 2010 után. Önkényesen eltörölték még a demokratikus alkotmányt is, mint a fasiszta diktatúra útjában álló akadályt. Ezért Magyarországon is azért kell felszámolni Orbán diktatúráját, hogy helyre lehessen állítani az alkotmányos rendet.
Szijjártónak semmi köze nincs az ezeréves magyar államisághoz, azt leszámítva, hogy az alkotmányos rend megdöntésével ők ezt az államiságot felszámolták, Magyarország nem állam, hanem egy sötét maffia által megszállt és az Orbán-család hasznára működtetett ország. Európa közepén egy fekete lyuk, amelyről mindent elmond, hogy az Európai Unió országai közül egyedül nem kapott meghívást a humánus, jogra épülő demokratikus országok csúcstalálkozójára. Ez az ezeréves Magyarország történelmének egyik legnagyobb szégyene.
Quest rámutatott, hogy Magyarországon 14 éves kor a beleegyezési korhatár, ekkortól lehet szabad döntés alapján szexuális kapcsolatot létesíteni, ami azt jelenti, hogy ez a jogszaály figyelembe veszi azt, hogy 14 és 18 év kor közötti fiatalok már élnek és élhetnek szexuális életet, kialakult szexuális identitásuk van, a homofób törvény pedig úgy tesz, mintha 18 év alatt még ez nem létezne. Ez azt jelenti, hogy 14 év feletti melegek nyugodtan élhetnek homoszexuális szexuális életet, de nem lehet nekik semmit mutatni vagy beszélni erről.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.