Ez súlyos figyelmeztetést tartalmazott. Az Egyesült Államok, a demokratikus és nyugati világ vezető politikai, gazdasági és katonai ereje, lezárta a korszakot, melyet az jellemzett, hogy elválasztotta egymástól a "szavakat" és a "tetteket". Utalás volt ez arra, amit Orbán mondott korábban, hogy ne azt figyeljék, amit mond, hanem azt, amit tesz.
David Pressman konkrét példákon keresztül vezette le, hogy a "szavak" és a "tettek" már nem különböznek egymástól, amit Orbán és kormánya mond, azok nem "csupán szavak" (noha azok sem kellemesek), hanem egyrészt a demokráciát és a közvéleményt alakító aktorok, másrészt a szavak immár nem különböznek, nem állnak ellentétben a tettekkel.
Az amerikai nagykövet levezette az Orbán-rezsim megfélemlítő stratégiáját, ahogyan az egész társadalmat fenyegeti, ha részt kíván venni a politikai közbeszédben és kritizálni meri a kormányzatot. David Pressman burkoltan megfogalmazta, hogy Magyarország már nem demokrácia, mert elzárja az embereket az önmegvalósítás lehetőségétől.
Jó példával jár az Európai Unió előtt a budapesti amerikai nagykövetség, amely szóvá tette végre, hogy Orbán emberei milyen nyugatellenes és amerikaellenes propagandát folytatnak....
Az ellenzéknek elég lenne mindig csak azt figyelni, mi zavarja Orbánt. Márpedig most leginkább attól retteg a propagandagyár, hogy mindenki összefog Orbán ellen, és...