Tag: Trump

Trump kultusza és terrorja árnyékolja be a futball vb-t

Trump már megpendítette, hogy a demokrata vezetésű nagyvárosokból át kellene tenni a mérkőzéseket, mert állítása szerint azok "nem biztonságosak". A FIFA, amely valamikor a faji megkülönböztetés és a rasszizmus ellen küzdött, egy rasszista diktátor kiszolgálásával megkeserítheti a színesbőrű játékosok, edzők, vezetők és szurkolók életét. Trump a futballt bevonta saját személyi kultuszába, mintha ez az ő tornája lenne. A sportot politikai kampányként használja, a világbajnokság amerikai belpolitikai csatatérré válik a sorsdöntő félidős választások évében. Miközben Amerika már nem biztonságos hely egy ilyen nemzetközi sportrendezvény számára. Különösen úgy, hogy Trumpnak hízeleg. Ami az amerikai közönséget illeti, annak meghatározó része latin-amerikai, mert Amerika futballját a latin-amerikaiak, a dél-amerikai játékosok és nézők emelték fel. Trump második ciklusában kiürültek az amerikai futballstadionok, mert az ICE razziái zaklatják a nézőket, akik bujdosnak, nem mernek meccsre járni, pedig a klubokat ők tartják el. Az amerikai világbajnokság szervezői legutóbb nem zárták ki, hogy a meccsek helyszínén és a stadionokban is razziázik majd az embertelen bánásmódjáról ismert, maszkos ICE. A stadionokon kívül vagy belül latinókat és színesbőrűeket vernek, miközben megy a meccs. A jelenlegi gyakorlat alapján ránézésre, faji alapon, s a megtámadott védekezni sem tud. Ez azt jelenti, hogy a bevándorlási razziák célpontjai lehetnek külföldi szurkolók, mert azt feltételezik, hogy saját országaiknak drukkolnak az amerikai illegálisok. Ahogy bekerülnek a razziákba és a fogdákba amerikai állampolgárok is, akik hiába akarják igazolni, hogy nem illegális bevándorlók, külföldi szurkolók köthetnek ki tömegesen a gyűjtőközpontokban.

Világbajnoki seggnyalás: a korrupt FIFA elnöke pótolta a Nobel-békedíjat

A venezuelai partoknál ismeretlen eredetű hajókat robbantó, túlélőket gyilkoló, Venezuela ellen háborúval fenyegető, a gázai háborút egy kegyelmi ígérettel és korrupt üzleti ajánlat mellett...

Trump retorikája a 30-as évek náci Németországát idézi

A cikk szerzője történészeket kérdezett meg, hogy mennyire helytálló Trumpnak a náci Németországhoz való hasonlítása. A legérdekesebb megállapítás az, hogy ezt a párhuzamot azért utasítják vissza Trump hívei és szövetségesei, de független emberek is, mert Hitler rasszizmusának következményei ismertek, és arra hivatkoznak. A történészek azonban felhívják a figyelmet, hogy ez az ellenvetés téves, mert Trumpot nem a II. világháború alatti Németországhoz kell hasonlítani, amikor már a halálgyárakhoz vezetett ugyanaz a dehumanizáló rasszista gyűlölet és retorika, amelyet Trump használ, hanem az 1930-as Németországhoz, amikor még senki nem tudta, mi lesz a vége ennek. A megkérdezett történészek szerint kulcsfontosságú, hogy a náci Németország melyik korszakához hasonlítják Trumpot. Ha ugyanazt a kezdeti periódust vetik össze, akkor a náci Németország és Trump hasonlósága és párhuzama nyilvánvaló és egyértelmű. Ugyanazt a dehumanizáló fajgyűlölő retorikát használja a védekezésre képtelen kisebbséggel szemben. Ez a történészek által szakmailag megerősített tény azonban rendkívül aggasztó Amerikára és a világra nézve. Az is a náci Németországgal való párhuzamokra emlékeztet, ahogyan az emberek, a sajtó viszonyul hozzá. A hivatkozott cikk is arra utal, hogy a náci Németország népirtásáig vezető út még hosszú Amerikában és sokat lehet tenni ellene. A tapasztalat azonban az, hogy nem sokat lehet ellene tenni, itt is bármi bekövetkezhet. Az amerikaiak nem tudják megakadályozni a bevándorlókkal szembeni törvénytelenségeket, a razziák embertelenségét, nem tudták megakadályozni az embertelenség szimbólumát sem, az Alligator Alcatrazt.

A túlélők meggyilkolása kiverte a biztosítékot Amerikában

Ennek képmutató jellegéről mindent elmond, hogy kis motorcsónakokat lebombáznak a nyílt vízen, de Trump kegyelmet adott Honduras volt elnökének, aki bizonyítottan 400 tonna kokaint juttatott be Amerikába és 45 évre ítélték. Hány csónak szállítmánya ez? A szeptember 2-i eset azonban kiverte a biztosítékot, mert a célbalövők bűncselekményt követtek el. Az első csapást két utas túlélte, s a hajó roncsaiba kapaszkodott, amikor a katonák parancsra másodszor is lőttek és megtölték a két túlélőt. Két közeli tanú szerint Hegseth hadügyminiszter az akció előtt azt mondta, hogy senkit ne hagyjanak élve. Mindenkit meg kell ölni. Hangsúlyozzuk, arra sincs bizonyíték, hogy drogot szállított a motorcsónak. De a vízbe került túlélők meggyilkolása súlyos bűncselekmény. Itt van jelentősége, hogy a csónak bombázása nem felel meg ugyan a háború fogalmának, de Trump háborúvá nyilvánította, hogy törvényes látszatot adjon a gyilkolásnak. Ez esetben azonban a két túlélő megyilkolása, a második lövés, háborús bűncselekménynek minősül. A hadijog egyik legalapvetőbb szabálya, hogy harcképtelen, „hors de combat” személyeket nem szabad megtámadni. Ebbe tartoznak a sebesültek, a foglyok, a hajótöröttek. Amerika haditengerészeti kézikönyve kimondja, hajótöröttre tűzparancsot adni bűncselekmény.

Mi lesz, ha csontig visszavágják az egészségügyi támogatásokat?

Ha január 1-ig a Kongresszusban nem történi kétpárti megegyezés, az egészségügyi költségek 2026-ban az egekbe szöknek, több millió biztosított szembesülhet a havi díjak 70-100%-os...

A keresztény fehér felsőbbrendűség az amerikai közbeszéd fősodrába került

A fehér felsőbbrendűséget hirdető eszmék mára az amerikai közbeszéd fősodrába kerültek, mivel ez a retorika a szélsőséges narratívákból a politikai hatalom magasabb szintjeire szivárog....

Trump Thanksgiving estéjén uszított gyűlöletre a bevándorlók ellen

Donald Trump amerikai elnökkként olyan üzenetet küldött Thanksgiving estéjén az amerikai népnek, amelyben a bevándorlók elleni gyűlöletet terjesztett. Hazugságokkal a bevándorlók ellen uszított. Ez...

Trump visszatalált Putyin karámjába, Ukrajna veszélybe került

Ez az érthetetlen elgyengülés veszélybe sodorja egész Európát és a világot, mert egészen nyilvánvaló, hogy ez egy csapda. A Trump által kikényszerített terv alapján már 100 napon belül új választást kellene tartani, Zelenszkijt eltávolítanák és megölnék. Az oroszok soha egyetlen szavukat nem tartották be, most sem tartanának be semmit. Bármelyik pillanatban találnának ürügyet Kijev elfoglalására a meggyengített, leszerelt ukrán hadsereggel szemben, semmiféle biztonsági garancia nem védené meg őket. Az oroszok már provokálják Litvániát, Lengyelországot és a Balti-államokat, nem állnának meg Ukrajnában. Ez egy világháborús veszély, amit a Nobel-békedíjra ácsingózó Trump hoz létre, ha a meggyengült és nyomás alá került Zelenszkij belesétál a csapdába. Az ukrán elnököt megrendítő ukrán korrupciós ügyeket használja ki Putyin, és Trumpot újra a markába kerítette, amelynek időzítése egyrészt gyanús, másrészt a körülmények erősen arra utalnak, hogy valakit vagy lefizettek vagy megfenyegettek és megzsaroltak. Európa lehet egyedül a megoldás kulcsa, ha nagyon gyorsan felállnak, Trump és Ukrajna közé állnak, s megvédik Zelenszkijt, akinek vissza kell erősödnie, hogy ne adja fel azt, amit eddig képviselt, s ami az egyetlen védelem az orosz tömeggyilkos hordával szemben. Európának és a NATO-tagországoknak ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy nélkülük és róluk nem dönthetnek. Ukrajna valódi biztonsági garanciák nélkül nem kapitulálhat az oroszok előtt. Nem hagyhatják magukra az ukránokat, mert minden erőfeszítés kárba vész. Ezt a Trump-Putyin ultimátumot el kell utasítani. Ukrajna akkor győzött mindig Putyin ravasz terveivel szemben, amikor kiállt az igazsága mellett akkor is, ha az amerikaiak támogatását veszélyeztette. Ha megadják magukat végük.

Trump kivégzéssel fenyegette a demokratákat, akik szerint a törvénytelen parancsok megtagadhatók

Ezért a hat demokrata szenátor felszólalása indokolt és helyénvaló volt, teljes mértékben törvényes. Nem tettek mást, mint a törvény szövegét mondták. Csupán arra emlékeztették a katonákat és a hírszerzőket, hogy a törvénytelen parancsokat meg kell tagadniuk. Trump ezt lázításként értelmezte, amiért halálbüntetés jár, ezért a kivégzésüket követelte. Az amerikai katonák arra tesznek esküt, hogy megvédik az Alkotmányt, emlékeztettek erre a demokrata szenátorok, felhíva a figyelmet, hogy az alkotmányt fenyegető veszélyek már nemcsak külföldről, hanem hazai földről is érkeznek. Az eskü szerint a külföldi és a belföldi támadástól is meg kell védeniük az Alkotmányt. A CIA tagjai hasonló fogadalmat tesznek. Ahogy a katonáknak csak a törvényes parancsokat kell követniük az Egységes Katonai Igazságszolgáltatási Kódex szerint. Egy törvénybe ütköző parancs követése büntetőeljárás alá vonhatja a katonákat, mivel a jogi precedens kimondja, hogy egy parancs önmagában nem jelent védelmet. Ezt köznyelven „nürnbergi védekezésként” emlegetik. Adolf Hitler hadseregének magas rangú tagjai hivatkoztak erre a második világháború utáni jogi eljárások során, hogy ők csak parancsot teljesítettek, de az amerikai hadseregben erre nem lehet hivatkozni, mert a törvénytelen parancsot a katonának meg kell tagadnia. Ezért a demokrata szenátorok, volt katonák, a törvényes esküre emlékeztettek, figyelmeztettek. Trumpot azonban ez mérhetetlenül feldühítette, mert minden álma, hogy neki semmilyen parancsát nem tagadhatják meg. Ezért nem is érdekli, hogy törvénytelen parancsokat ad a katonáknak. Lázításnak nevezte, hogy a demokraták a törvényet betartását kérik, amiért ő halálbüntetéssel sújtaná és felakasztatná őket.

Trump veszített az Epstein-ügyben, a Képviselőház ellene szavazott

Miután Trump hónapok óta harcol az ellen, hogy nyilvánosságra hozzák az Epstein-aktákat, a Képviselőház egy ellenszavazat mellett egyhangúan a nyilvánosság mellett szavazott. Az elmúlt...

Az Epstein-emailek szerint Trump mindent tudott, Epstein volt barátnője zsarolhatja a kegyelemért

A komplikációk most következhetnek, mert a harmadik koronatanú, Ghislaine Maxwell él. Amikor az Epstein-ügyben Trump nyaka körül szorult a hurok, bejelentkezett egy interjúra, amelyben tisztázni igyekezett Trump szerepét. A börtöninterjút Trump volt ügyvédje, Todd Blanche főügyész-helyettes készítette, amelyben Maxwell Trumpot minden gyanú alól "tisztázta": soha nem látta Trumpot helytelenül viselkedni. Maxwellről a bíróság is megállapította, hogy az egész eljárás során alkalmatlan volt, mert folyamatosan és nyilvánvalóan hazudott. De most más oka is lehetett a hazugságra: napok múlva Floridából egy luxusbörtönbe helyezték át Texasba. A hírek szerint a minimális biztonsági fokozatú börtöntábor személyzete "kézzel-lábbal" kiszolgálja, személyre szabott ételt szolgálnak fel neki. Kiskorúakkal szembeni szexuális bűnözőkkel nem ez a bánásmód. A kormányzat tagadja, de nyilvánvalónak látszik, hogy Trump a kedvező vallomás miatt helyeztette kényelmesebb börtönbe Epstein volt barátnőjét. Aki ennyivel nem elégedett meg, hanem kegyelmi kérvényt készül beadni Trumpnak. Trump nem tett nyilvánosan ígéretet, de nem is zárkózott el a kegyelmi kérvény elől. Az előkerült emailek azonban a kegyelmi kérvényt új perspektívába helyezik. Az emailek miatt Trump zsarolható. Trumpnak szüksége van Maxwell cáfolatára, aki cserébe kegyelmet követelhet, mert a texasi luxusbörtönnél is jobb a szabadság. Ha azonban Maxwell megint ad egy hazug interjút, cserébe pedig a legsúlyosabb fiatalkorúak terhére elkövetett szexkereskedelem ügyében Trump kegyelmet ad neki és szabadlábra helyezik, akkor az nem eloszlatja a gyanút, hanem megerősíti: ha Trump a kegyelemmel hallgattatja el Epstein barátnőjét, akkor valami nagyon súlyos takargatni valója van. Erre utal Epstein emailje, aki egy Sherlock Holmes mondásra utalt: a kutya, amelyik hallgatott, ismeri a tettest. Átvitt értelemben, aki hallgat, az gyanús, hogy benne van. Epstein arra utalhatott, hogy Trump hallgatása arra utal, hogy Trump résztvevője volt az ügynek. Ha Trump kegyelmet ad Maxwellnek, elárulja magát, hogy valamit titkol, ezért zsarolható. Ha nem ad kegyelmet Maxwellnek, a nő megfenyegetheti, vagy beárulhatja. Hacsak nem kockáztat ezzel egy öngyilkosságot.

The BBC Did Not Falsify Reality

In defense of press freedom and in rejection of the abuse of presidential power, it must be said clearly: the BBC did not falsify...

A BBC nem hamisította meg a valóságot

A szerkesztői szabadság része, hogy az események ismeretében a BBC mit emelt ki („and we fight like hell”), hogy bemutassa Trump felelősségét. A szerkesztő úgy ítélte meg, s a történtek ezt igazolták, hogy Trump békességre intő mondata nem volt őszinte, a hívei sem azt vették ki a beszédből, hogy vissza akarja tartani őket, ezen legfeljebb röhögtek. A Capitoliumot megrohamozó szélsőjobboldali tömeg nemcsak bátorítást, hanem engedélyt kapott Trumptól arra, hogy megrohamozza a kongresszus épületét. A tények és az amerikai jogi eljárások fényében mindez alátámasztható. A BBC épp akkor hamisította volna meg a valóságot, ha azt a hamis látszatot kelti, hogy Trump békességre szólított fel. Az eseményeket szélesebb perspektívában kell értékelni, s azóta már tudható, hogy Trump minden eszközzel meg akarta hamisítani a választás eredményét. Kész volt bevetni még a hadsereget is, és erőszakkal akarta megakadályozni, hogy el kelljen hagynia a Fehér Házat. Miután a hadsereg nemet mondott, a feladatot próbálta rábízni a szélsőjobbos csőcselékre. Trump tudta, hogy támogtatóinak fegyvereik vannak, készek a Capitoliumot megrohanni. Trump beszéde nem megállítani akarta őket, hanem feltüzelni és felbuzdítani a támadásra.  A kongresszusi vizsgálóbizottság (January 6 Committee) is megállapította, hogy Trump tudatosan szította a dühöt az elcsalt választások narratívájával. Miután kitört az erőszak, Trump nem küldött segítséget a Capitolium védelmére, sem üzenetet az erőszak leállítására. A 2023-ban és 2024-ben indított büntetőeljárásokban (különösen az „election interference” ügyben) a vád is kimondta: Trump beszéde a terv része volt a választás hitelesítésének megakadályozására.

Orbán nem az új Gyurcsány, de Magyar az új Orbán

Orbán-Gyurcsány korszak soha nem létezett, mert Orbán és Gyurcsány egymást kizáró tényezők. Orbán nem Gyurcsány, mert nem demokrata. Nincs Orbán-Gyurcsány korszak, hanem csak Gyurcsány utáni Orbán-korszak, amelyben Gyurcsánynak nem volt jelentős szerepe, legfeljebb mumusnak használták előbb az egyik, majd mindkettő oldalon. A jelenlegi politikai tényezők közül egyetlen ember az, aki hasonlít Orbánhoz, aki minden intézkedést és az ideológiát is támogatta: Magyar Péter. Így Gyurcsány kormányzása után Orbán-Magyar korszakról beszélhetünk, mert a mostani vezetők közül a 2010 utáni fasiszta diktatúra ideológiai alapjait, működését, élősködését és lopásait Orbán és Magyar képviseli. Gyurcsánynak ehhez semmi köze nem volt, azt leszámítva, hogy Orbán és Magyar együtt mocskolták és feketítették. Magyar gyurcsányozásának és Orbánnal való azonosításának a szándéka az, hogy egykori demokrata támogatóit elidegenítse minden olyan demokratikus értéktől, amit Gyurcsány képviselt, s amit az árulóvá lett volt demokraták is vallottak. De szeretnénk emlékeztetni a demokratikus és emberi normákat Magyar kedvéért feladó, volt baloldali és liberális demokratákat, hogy amikor 2006-ban felgyújtották Budapestet, Orbán és a Fidesz uszítására, amikor égtek az autók, akkor Magyar Péter a másik oldalon állt. Sőt: a garázda puccsista, fasiszta csőcseléket mártírként védte, s ma is ezt vallja. Innen ered Magyar gyurcsányozása, ami nem a konkrét emberről szól, hanem mindarról, amit akkor az alkotmányos, demokratikus baloldal képviselt. Akik akkor még tudták, hogy miben hisznek, akiket még felháborított az utcai fasiszta puccskísérlet. De most a közülük való egyik fasisztát támogatják, ő a bálványuk, aki semmit nem változott.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékTrump