2024, március28, csütörtök

Tag: Trump

Trump akkor jelentette be az újraindulását, amikor saját pártja távolodik tőle

Ha a Trump-ellenes frakció megerősödik, az megosztja a képviselőházi republikánus többséget és a szenátusi kisebbséget is, mert a Trump ellen induló republikánus elnökjelölteknek és a hozzájuk közelállóknak nem lesz kifogásuk az ellen, ha Trump ellen zajlanak a törvényes eljárások, akár vádemelés is történik ellene több ügyben. Nem fognak keresztbe feküdni, hogy megmentsék Trumpot a törvényes felelősségre vonás elől. Trump viszont ordító oroszlánként fog harcolni ez ellen, és ellenük is, amivel csak még inkább leleplezi és lenullázza önmagát.

Elmaradt a vörös hullám, a demokraták megőrizhetik a szenátust

Az pedig, hogy minden kedvező jel ellenére, a republikánusok vereségnek beillő győzelmet arattak csupán, Trumpnak szól. Trump a republikánus előválasztáson mindenhol kicsináltatta azokat, akik ellene fordultak, és saját híveit ültette mindenhova. Ez azonban kontraproduktívnak bizonyult, mert egyrészt gyengébb jelöltek voltak Trump emberei, másrészt Trump miatt nem szavaztak rájuk. Ez a választás az ellenkezőjéről szólt, mint amit Trump bizonyítani akart. Övé lett volna a diadal, és most övé a bukás.

Legyen a te elnököd Trump: „ha nyerünk, minden érdem az enyém, ha veszítünk, engem nem hibáztathat senki”

Miközben lélegzetelállító a szavazatok számlálása Arizonában és Nevadában, s papíron nem kizárt még az sem, hogy a republikánusoknak nem sikerül megszerezniük még a képviselőházat...

Ha Trump lett volna az elnök, odadobta volna Ukrajnát és Európát az oroszoknak

Ha Trump lett volna az elnök, akkor Putyin akadály nélkül jutott volna el Kijevbe. Zelenszkij vagy elmenekült volna vagy megölik, mint "nácit", aki a nyugatbarátságával fenyegette Oroszországot, és állítottak volna egy orosz bábkormányt. Trump lebénította volna a NATO-t, nem adott volna támogatást az ukránoknak, bojkottálta volna a szankciós javaslatokat, és Európát belekényszerítette volna az orosz energetikai zsarolás elfogadásába. Megbénította volna Európát, és az orosz uralmi pozíció hatására felerősödött volna az oroszok által finanszírozott európai szélsőjobb.

A republikánusok mindent megtesznek, hogy elcsalják a félidős választásokat

Amerikában egészen abszurd helyzet alakult ki, miután Trump nem ismerte el a válaszási vereséget, és a választás elcsalásával vádolta meg Joe Bident, a választás...

Trump nyakán szorul a hurok, csalás miatt elítélhetik a gyerekeivel együtt

Óriási jelentőségű dolog történt Amerikában, a sok párhuzamosan zajló eljárásból megszületett az első bírósági kereset Trump ellen, amely minőségi fordulat az eddigiekhez képest. Trump...

A bevándorlók hiánya károkat okoz az amerikai gazdaságnak és növeli az inflációt

Az amerikai magyarok saját bőrükön is érezhetik a bevándorlási hivatal működésének nehézségeit, miközben közülük sokan politikai támogatói a bevándorlásellenes jobboldalnak, amely nemcsak Magyarországon, hanem...

Trump (még) nem áll a törvények fölött, politikai megfontolásból az FBI nem korlátozható

Hitler esete mutatja, hogy ha a jogot nem használják időben egy gátlástalan náci populista uszítóval szemben, akkor demokratikusan nehéz megállítani, mert az érzelmekre hat és gátlástalanul hazudik, az összeesküvéselméletekkel szemben pedig nincs védekezés. Trump első ciklusa óta kiderült, hogy az emberek bármilyen őrültséget képesek elhinni, lásd: Qanon konteó, a választás elcsalása, stb., s abban biztos lehet mindenki, hogy ha Trump újra lehetőséget kap, nem lesz olyan "visszafogott", mint az első ciklusában. Az minimum polgárháborúval és világháborúval fenyeget.

Orbán találkozott az ördög földi képmásával, az amerikai Hitlerrel, és büszke volt, hogy hasonlít rá

Nincs undorítóbb annál, amit a büszkeségtől feszítő Orbán a Trumppal készült közös fotó alá írt a Facebookon: "Szövetségben a békéért!". Még Putyin hiányzik mellőlük, a béke harmadik nagy apostola, aki szintén a békét és a szeretetet hirdeti, miközben népirtást folytat, háborús bűncselekményeket követ el, tömeggyilkosságokra ad parancsot, kritikusait pedig megmérgezi. Ezek a béke küldöttei és keresztény apostolai. Trump Amerikában, Orbán Magyarországon robbanthat ki polgárháborút, ha ellenállnak neki. Putyinnal hármasban pedig jó esélyük van egy világháborúra.

Az amerikaiak nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent az Orbán-rendszer

Pedig csak azt kellene megmutatni a republikánusokat, hogy ennyi erővel meghívhatták volna Putyint is, nemcsak a "láncos kutyáját". Ha olyanok akarnak lenni, mint az oroszok, és ha azt akarják, hogy Moszkva bábja legyen az amerikai elnök, esetleg az orosz katonák mossák vértől szennyezett csizmájukat a Hudson folyóban, ha azt akarják, hogy Amerika darabokra essen, polgárháborúban gyilkolják egymást az amerikaiak, akkor nyugodtan barátkozzanak Orbánnal és kövessék a mintáját.

Január 6-i bizottság koronatanúja: Trump is a Capitoliumhoz akart menni, a Secret Service akadályozta meg

Hutchinson a meghallgatáson azt mondta, hogy a Tony nevű titkosszolgálati ügynök elmondta neki, hogy amikor Trump visszaszállt a Szörnyetegnek nevezett elnöki limuzinba, és azt mondták neki, hogy nem csatlakozhat a Capitoliumnál tüntetőkhöz, megpróbálta megragadni a kormányt, és amikor az egyik biztonsági ember elérte, hogy megállítsa, megragadta a férfi torkát. Trump erőszakkal is oda akart menni és a támadás élére akart állni, a Secret Service akadályozta meg ebben erővel. Trump a titkosszolgálattól tudta, hogy a tömegnek fegyverei vannak.

A Trumppal hatalomra jutott szélsőjobb beindította a nyílt kultúrháborút, aminek fasizmus vagy totális bukás lesz a vége

A neoprotestáns teológia korábban mást vallott az abortuszról (nem tekintette a Mózes II. könyve alapján a magzatot egyenértékű életnek), a neoprotestáns hívek pedig bibliai alapon demokrata szavazók voltak. Amikor a "médiaegyháznak" nevezett szélhámosság tért hódított, a tévéprédikátorok dollárszázmilliomosok lettek (méghozzá nyilvánvaló adócsalás révén), a republikánus párttól kértek és kaptak politikai védelmet, cserébe pedig a médián keresztül a demokraták oldaláról átállítottak a híveik tízmillióit republikánus párt mellé. Ehhez használták fel az abortuszt.

Az már nem kérdés, hogy Trump puccsot szervezett, a kérdés az, hogy lehet-e még elnök

A Capitolium elleni 2020. január 6-i terrortámadás körülményeit vizsgáló bizottság legutóbbi meghallgatásai döbbenetes részleteket tártak fel Trump felelősségét illetően. Az egyértelműen kiderült, hogy január...

Ha Trump újra elnök lenne, Európát odadobná az oroszoknak

Ebben a tervben kulcsfontosságú szerepet kapott, hogy Trump 2024-ben visszatér, és megbénítja vagy felszámolja a NATO-t, Európát átadja az oroszoknak. Trump texasi beszédéből kiderült, hogy ebben Putyin nem tévedett. Az más kérdés, hogy ez az orosz hadsereg az atombombák és a nukleáris fenyegetés nélkül képtelen lenne Európát legyőzni még az amerikaiak nélkül is, hacsak Trump nem az oroszok mellett szállt volna be egy ilyen háborúba.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékTrump