2025, november10, hétfő
KezdőlapAmerikaEddig tartott az "örök béke", de Trump szerint akkor is béke van,...

Eddig tartott az „örök béke”, de Trump szerint akkor is béke van, ha bombáznak

-

Izrael szerint a Hamasz lelőtt egy izraeli katonát, s Netanjahu a tőle megszokott arányos választ adta: bombázni kezdte Gázát, amelynek legkevesebb 104 halálos áldozata van. A harminc terrorista célpont ellen mért csapás után újra „érvénybe helyezték” a tűzszünetet, amelyet állításuk szerint a Hamasz sértett meg, amit a másik fél szokás szerint tagad.

Ezzel visszaállt az eredeti állapot. A Trump által bejelentett „örök béke” eddig tartott. Mert azt nyilván senki nem gondolja, hogy nem lesz megint valaki, aki megsérti a tűzszünetet. A háború nem ért véget, az „örök béke” illúzió. De ha a Béke Nobel-díj önjelölt várományosa kijelentette, hogy örök béke van, s akkor az úgy van.

Trump önmagához híven azt állította, hogy a „gázai tűzszünet nincs veszélyben” attól, hogy bombáznak. Trump azt találta mondani: „a Hamasz csak nagyon kis része a közel-keleti békének”, ezért ha Izrael és a Hamasz háborúzik, attól a közel-keleti „örök béke” (amit ő teremtett meg) még virágzik.

Arról elfelejtett Trump beszélni, hogy a Közel-Keleten kizárólag ez az egy háború dúlt, az általa bejelentett „örök béke” erre a háborúra vonatkozott. Ha itt folytatódik a háború és a fegyveres szembenállás, akkor éppenséggel nincs béke. Sokkal inkább „örök háború”, mert azt senki nem gondolhatta, hogy a terroristák (vagy Netanjahu) lemond a vérengzésről.

Amit Trump megteremtett, az nem a béke, hanem egy Izrael számára rendkívül rossz és előnytelen fogolycsere, amelynek keretében a húsz életben maradt túszért a Hamasznak szabadlábra helyeztek egy fél hadseregnyi (kétezer) terroristát, akiket szabadon engedtek. Izrael ezen az áron is örült annak, hogy a túszok hazatérhettek, de a Hamasz is örült, mert elérte a célját.

Ám semmi egyéb nem változott. A Hamasz továbbra sem mondott le a fegyvereiről, a gázai uralmáról, és Izrael elpusztításának (minden zsidó legyilkolásának) szándékáról. Netanjahu sem mondott le arról, hogy a folytonos háborúval, vérengzéssel, tartsa hatalomban magát és halogassa a korrupciós és egyéb bűncselekményei miatt várható ítéletét.

Nem beszélve arról, hogy a konfliktus valódi oka, a vallási ellentétek, nem változtak. Ezért a Trump által bejelentett „örök békének” semmi alapja nincs. Trump téveszméje, hogy a világ minden konfliktusa pénzzel megváltható. Trump itt is azt gondolta, hogy évezredes vallási ellentétet meg lehet szüntetni pénzzel. Abból kiindulva, hogy neki a pénz mindennél többet ér. Vallási fanatikusoknak azonban a pénz nem számít, még az életük sem drága.

Ennyit ér Trump minden szava. Az izraeli-palesztin háború a szokásos módon folytatódik.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések