Tag: Ukrajna

Mi nyíltan Ukrajna mellett állunk

A béke pártján Ukrajna áll. A háborút az oroszok indították, és ma is ők háborúznak egy másik ország területén. A béke nem azt jelenti, hogy Ukrajnának meg kell adnia magát, a háborús szándék pedig nem az, hogy megvédik magukat és nem kapitulálnak a hódítók, a tömeggyilkos orosz horda előtt. A békét az oroszok rúgták fel, a háborút ők tartják fenn. Zelenszkij (aki igazi nemzeti hős) igazat mondott, hogy Orbán már csak egyetlen dolgot nem tett ellenük: nem bombázta őket és nem támadta meg a katonáival Ukrajnát. Ezen kívül Orbán minden eszközt bevetett, hogy az oroszokat győzelemre segítse. Ezért vásárol orosz energiát, megvétóz minden támogatást, hitelt, gyűlöletpropagandát folytat ellenük. Amikor Orbán útonálló banditák módjára megtámadta az ukrán állam pénzszállítmányát, és elrabolta az ukránok pénzét, nemcsak gengsztertámadást hajtott végre, hanem háborús bűncselekményt követett el. Zelenszkijnek igaza volt, amikor azt mondta, a katonáit elküldi ahhoz, aki visszatartja a fegyverekre adott pénzt. Keressék rajta. Amit Orbán Ukrajnával szemben művel nemcsak hazug, igazságtalan és erkölcstelen, de a jelenlegi helyzetben háborús cselekmény is, mert ezzel beavatkozik a háborúba az orosz hadsereg oldalán. Ukrajnának igaza van nemcsak az oroszokkal, hanem Orbánnal szemben is. Felháborító hadi cselekménynek minősül az ukránellenes primitív gyűlöletpropaganda is. Ezért elfogadhatatlan, hogy Magyarország hallgat, nem tiltakozik a háborús uszítás ellen. Még inkább minősíthetetlen, hogy Magyar Péter és szavazói nemcsak hallgatnak, hanem Orbán mellé álltak. Szótlanul tűrik, hogy Magyar az EP-ben az ukránok ellen és Orbánnal szavaz, s nem állnak ki az igazság és Ukrajna mellett.

Orbán hadat üzent Ukrajnának, Magyar Péter pedig mellé állt

Orbán és Magyar között nincs erkölcsi, politikai és stratégiai különbség. Orbán az orosz érdekek kiszolgálója, s amikor Magyar Péter nem Ukrajna mellé, hanem Orbán mellé áll, akkor leleplezi saját valódi politikai felfogását is. Mivel Orbán előbb tényleges kárt okozott Ukrajnának, s Zelenszkij csak erre reagált, helyre kellene állítania az ok-okozati rendet. De Magyar ugyanazt a nyelvet beszéli, mint Orbán, és ugyanazt a politikai célt szolgálja: Ukrajna elszigetelését és a magyar közvélemény ukránellenes uszítását. Megerősíti és felerősíti Orbán hangját, ahelyett, hogy az értékeket a helyükre tenné. A törzsi azonosulás pedig egyszerűen megdöbbentő: nem az számít, kinek van igaza, hanem az, ki a magyar. Magyar azt mondta: "Senkit, egy magyart sem fenyegethet egy külföldi állami vezető sem. Sem a leköszönő Orbán-kormányt, sem a leendő Tisza-kormányt", s felszólította az ukrán elnököt, hogy vonja vissza a szavait. Magyar nem fárasztotta magát azzal, hogy elemezze a kiváltó okokat és Zelenszkij üzenetének lényegét: Orbán a hadseregtől veszi el a pénzt. Magyar Péter arra hivatkozott, hogy Orbán magyar, s nem arra, hogy igaza van. Magyar embert nem lehet fenyegetni, akkor sem, ha megérdemli. De a tiltakozás mögött az áll, hogy Magyar Péter az orosz-ukrán háborúban Orbánnal ért egyet, az oroszok mellett, s Ukrajnával szemben áll. Ez nem választási stratégia, hanem elvi meggyőződés. Magyar Ukrajnával kapcsolatban közös nevezőre hozta az Orbán-kormányt, s a "leendő Tisza-kormányt". Magyar a "Tisza-kormány" nevében az Orbán-kormánnyal azonosult. Az orosz hadsereg által gyilkolt ukrán néppel szembeni propagandával Magyar a sötét háborús hatalom, tömeggyilkosok oldalára állt, ami egy humanista számára elfogadhatatlan.

A katonák utcára küldésével Orbán saját népét fenyegeti

Miután Orbán és az oroszok a felelősök, hogy Magyarország energiabiztonsága veszélybe került, Orbán ezt az ukránok nyakába varrja. Azt a hamis látszatot kelti, mintha ukrán támadás fenyegetné a magyarországi energetikai létesítményeket. Nem létező veszélyből akar politikai hasznot húzni, s ezért nem drága neki, hogy háborús pszichózist keltsen. Orbán a magyar nép és a magyar emberek ellensége, amikor semmibe veszi, becsapja és megfélemlíti őket, hogy megszerezze a szavazatukat. Miközben Ukrajnával is ok nélkül és szándékosan ő élezte a feszültséget, ő intéz Ukrajna ellen minden szinten diplomáciai és politikai támadást, sérti az ukránok uniós csatlakozáshoz és védekezéshez való jogát. Orbán úgy kelti a háborús veszély látszatát, hogy tudja, annak semmilyen kockázata nincs. Ukrajna nem fogja katonailag megtámadni az EU-tag és NATO-tag Magyarországot. Csak orosz támadástól lehetne tartani, de az oroszokat az ukránok hősiesen megállították, távol tartják a magyar határtól. Orbán ezért bolondot csinál a magyarokból. A választásokhoz közeledve, amely egy fideszes maffiaháborúvá silányult, s amelyben az Orbán-ellenes szavazók a Fidesz-maffiából kidobott Magyar Péter mellé álltak, láthatóan a legsúlyosabb eszközök is megengedettek. Nem lehet tudni, hogy a választási győzelemért Orbán még milyen háborús akciókat szimulál. Miután a határ mentén drónrepülési tilalmat rendelt el, nem alaptalan a feltételezés, hogy hamis zászlós (kék-sárga felségjelű) dróntámadást indítson Magyarország ellen, amit majd ő hősiesen elhárít. Orbán háborúellenes propagandával kampányol, de magatartásával akár valódi háborús konfliktust is generálhat, minden valós ok nélkül. Ez háborús készülődés.

Orbán: Magyarország az oroszok oldalán áll

Trump autokraták részére létrehozott magánszervezete, a Béketanács néven fenyegetésre és zsarolásra épülő demokráciaellenes társulás alakuló ülésén Orbán az ukrán állammal kapcsolatban, azt mondta: "amíg...

Orbán háborút provokálhat ki Ukrajnával

Miközben Orbán háborúellenes propagandával kampányol szerte az országban, és az orosz háborúban az ő politikai szövetségese a támadó (ő pedig az orosz energia vásárlásával...

Mind a két Fidesz Ukrajna ellen szavazott

Az Orbán-ellenes szavazók nem tanultak abból, hogy Magyar visszaélt a szavazataikkal, amikor hamis ígéretek alapján az ő bábjaira cserélték a demokrata ellenzéki képviselőket az EP-ben, s Magyar Orbánnal és az európai szélsőjobboldallal együtt szavaz minden esetben. Az EP-ben emiatt már megszűnt a magyar demokratikus szavazók képviselete. Ugyanez várható április után, amikor az Orbántól szabadulni vágyók megkapják Magyart a kézzel vezérelt névtelen és hangtalan képviselőivel a magyar parlamentben. Így elérik azt, hogy egy Orbán helyett két Orbán, egy Fidesz helyett két Fidesz legyen, s egymást váltsák a hatalomban, ha azt Orbán megengedi. Magyarnak a kizárólagos ellenzéki szerep is jó. Ezzel megakadályozták azt is, hogy Magyarországon demokratikus rendszerváltás legyen. Magyar Péter támogatásával bebiztosították, hogy az ellenzék választási győzelme esetén is Orbán meghatározó politikus maradjon, ő és a bandája börtön helyett ellenzéki szerepbe vonuljon. Magyar Péterrel nem megszabadulnak Orbántól, hanem megkettőzik az erejét. Akik fenyegetnek, hogy Magyaron kívül senki ne induljon el a választáson, senki szavazzon másra, azok a két Fideszen kívül minden szabad és demokratikus képviseletet meg akarnak fojtani a két Fideszen kívül. Magyar feladata lenne, hogy meggyőzze azokat, akik a Tiszára nem akarnak szavazni, a fenyegetés és a zsarolás helyett. Például azzal, hogy Ukrajnát támogatja. De ilyen engedményt Magyar nem tesz a választás érdekében sem a demokratikus szavazóknak. Ehelyett megbélyegzi és hazaárulónak nevezi őket ugyanúgy, mint Orbán. Sőt még jobban. Ezért nem szavaznak rá sokan, ezért nem fog nyerni, mert rá akkor sem szavaznának, ha rajta kívül nem indulna senki.

Az oroszokkal tilos tárgyalni, amíg nincsenek legyőzve

Minden olyan elképzelés, amely tárgyaló pozícióba enged egy agreszív és támadó országot, aki megsértette egy másik ország függetlenségét, legyilkolja az embereit, kétségbe vonja a létezését és megváltoztatjat az ország határait, alapjaiban hibás, téves, veszélyes, különösen igaz ez az oroszokra, akik a tárgyalást eszköznek tekintik a terjeszkedéshez. Európának sokkal drasztikusabb lépéseket kellett volna tennie. Nemcsak Putyinnal, hanem európai ügynökével, Orbán Viktorral szemben is. Orbán belevitte Magyarországot az orosz-ukrán háborúba az oroszok oldalán. Magyarország a háborús bűnös Oroszország katonai és politikai szövetségese, Európa és a NATO árulója. Egyértelműen az oroszok oldalán harcol. Mert a harc nemcsak a frontvonalakon zajlik, hanem az Európai Unió szavazásainál, az oroszokkal szembeni szankcióknál, Ukrajna megsegítésénél, nemzetközi támogatásánál, a NATO-ban és minden nemzetközi fórumon. Emellett a kommunikációs térben, a világot behálózó propagandában is. Miközben a háború egyre veszélyesebb az egész világra. Európának és a demokratikus Amerikának sokkal nagyobb segítséget kellett volna adnia a hős ukránoknak, ami nemcsak a védekezéshez, hanem a támadáshoz, az oroszok minél gyorsabb kiszorításához is elég lett volna. Ezt még azelőtt kellett volna megtenni, hogy az oroszok ideológiai szövetségese, Donald Trump hatalomra került. Trump kiengedte Putyint és Oroszországot az egyébként sem elég erős karanténból, a köré húzott elszigeteltségből. Trump az egész világot veszélyezeteti azzal, hogy Putyin terveivel helyezi nyomás alá a megtámadott felet. Legitimálja az orosz területszerzést és a háborút. Putyint Amerikában fogadta, ami az Egyesült Államok szégyene és megalázása.

Trump visszatalált Putyin karámjába, Ukrajna veszélybe került

Ez az érthetetlen elgyengülés veszélybe sodorja egész Európát és a világot, mert egészen nyilvánvaló, hogy ez egy csapda. A Trump által kikényszerített terv alapján már 100 napon belül új választást kellene tartani, Zelenszkijt eltávolítanák és megölnék. Az oroszok soha egyetlen szavukat nem tartották be, most sem tartanának be semmit. Bármelyik pillanatban találnának ürügyet Kijev elfoglalására a meggyengített, leszerelt ukrán hadsereggel szemben, semmiféle biztonsági garancia nem védené meg őket. Az oroszok már provokálják Litvániát, Lengyelországot és a Balti-államokat, nem állnának meg Ukrajnában. Ez egy világháborús veszély, amit a Nobel-békedíjra ácsingózó Trump hoz létre, ha a meggyengült és nyomás alá került Zelenszkij belesétál a csapdába. Az ukrán elnököt megrendítő ukrán korrupciós ügyeket használja ki Putyin, és Trumpot újra a markába kerítette, amelynek időzítése egyrészt gyanús, másrészt a körülmények erősen arra utalnak, hogy valakit vagy lefizettek vagy megfenyegettek és megzsaroltak. Európa lehet egyedül a megoldás kulcsa, ha nagyon gyorsan felállnak, Trump és Ukrajna közé állnak, s megvédik Zelenszkijt, akinek vissza kell erősödnie, hogy ne adja fel azt, amit eddig képviselt, s ami az egyetlen védelem az orosz tömeggyilkos hordával szemben. Európának és a NATO-tagországoknak ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy nélkülük és róluk nem dönthetnek. Ukrajna valódi biztonsági garanciák nélkül nem kapitulálhat az oroszok előtt. Nem hagyhatják magukra az ukránokat, mert minden erőfeszítés kárba vész. Ezt a Trump-Putyin ultimátumot el kell utasítani. Ukrajna akkor győzött mindig Putyin ravasz terveivel szemben, amikor kiállt az igazsága mellett akkor is, ha az amerikaiak támogatását veszélyeztette. Ha megadják magukat végük.

A Trump-Putyin találkozó szégyen Magyarországnak

Az nem csoda, hogy a diplomáciai vaksággal rendelkező, a tárgyalás célját és stratégiáját sem ismerő, a Béke Nobel-díj után sóvárgó amerikai elnök elfogadta a budapesti helyszínt, mert Putyin bármikor az ujja köré csavarja, Orbán pedig illiberális fasiszta, amit ő szeret. Ez a találkozó ezúttal sem a béke megteremtője lesz, hanem orosz jutalomjáték, amikor az amerikai elnökből újra bohócot csinálnak az ellenségei, amiből ő semmit nem vesz észre. A rendezvény emellett megint a megtámadott Ukrajna és a fenyegetett Európa megcsúfolása. Budapest neve egyébként is arra figyelmeztet, hogy az oroszok soha semmit nem tartanak be. Egyetlen szavukban sem lehet megbízni. Éppen Budapeseten tettek ígéretet arra, hogy Ukrajna biztonságát tiszteletben tartják. Most ugyanezek az oroszok ukránokat gyilkolnak. A világdiktátori ambíciókat dédelgető amerikai zsarnok, Donald Trump dicsérő szavainál alig van nagyobb szégyen, nem beszélve Putyinről, aki tankok nélkül elfoglalta és uralma alatt a "szuverenista" Magyarországot. A "szuverén" Carl Scmitt náci teóriája szerint értendő. Putyin azzal a nárcisztikus amerikai elnökkel találkozik, akinek önimádata elvette maradék józan eszét is, s aki naponta áll hol az egyik, hol a másik fél oldalára, hízeleg a népirtónak, nem tesz különbséget gyilkos és áldozat között, és semmi koncepciója, ami agyra utalna.

Háborús készülődésre emlékeztet Orbán ukránellenes politikája

Ami történik, az klasszikus háborús előkészületre hasonlít. Pontos menetrend a háborúhoz, még akkor is, ha a cél nem az. A gyűlöletpropaganda Ukrajnát ellenségnek mutatja, az ukránok ellen hangol, nyíltan Ukrajna ellen uszít, mindenért Ukrajnát teszi felelőssé. Ennek legdurvább példája, hogy ukrán ügynöknek nevezik a kritikus sajtót, a civileket és a propaganda szerint a Szőlő utcai botrány mögött is Ukrajna áll. Az ellenzéket, a független szervezeteket külföldi ügynöknek nevezik, akiket Ukrajna irányít. Nem lehet tudni, milyen megfontolás és tervezés áll ennek hátterében az Európa-ellenes uszításon kívül, de nem megnyugtató, talán nem is véletlen, hogy mindez párhuzamosan az orosz háború kiterjesztésének előjeleivel és előkészületeivel zajlik. Az oroszok nemcsak Ukrajnát, hanem már közvetlenül Európát és NATO-tagországokat is támadnak drónokkal. Trump hallgat, magára hagyja Európát. Putyin pedig teszteli azokat a gyenge reakciókat, amelyeket az európaiak a provokációira adnak. Az biztos, hogy a 2026-os választás egyik fő üzenete az lesz, hogy az Orbán által provokált háborútól csak Orbán védheti meg Magyarországot. Ez pedig azt vetíti előre, hogy erősödik az ukránokkal szembeni propaganda és a provokáció, hogy az ukránok reagáljanak.

Már Trianon is elfogadható, ha az oroszok érdekeiről van szó

Az első világháború utáni békeszerződést, amelyben Magyarország vesztes fél volt és rossz oldalon harcolt, azonosítani azzal, hogy Ukrajnát megtámadták az orosz hordák, Ukrajna pedig honvédő háborút vív, olyan elrugaszkodott képtelenség, hogy részletezni sem kell. A figyelemre méltó az, hogy az Orbán-rezsim felad minden nemzeti értéket az oroszokért. Magyarország függetlensége és szuverenitása kérdőjeleződik meg újra. Magyarország nem szuverén államként, hanem Oroszország gyarmataként viselkedik. Putin bábkormányáról is lehet beszélni, mert az Orbán-rezsimet láthatóan Moszkvából irányítják. A külügyminiszter, Szijjártó Péter, mintha jelentéstételre és utasításért járna Moszkvába, mint egy orosz kém. Ha az Orbán-rezsim már a magyar történelem legfájdalmasabb epizódját is képes pozitív színben feltüntetni, a dicsőséges 1956-os forradalmat is képes volt feleslegesnek nevezni, csak azért, hogy Oroszország területszerző, tömeggyilkos, rablóháborúját támogassa, és az ukrán ellenállást feleslegesnek nevezze, a magyar kormány elveszítette a szuverenitását. Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarország megszállás nélkül egy idegen hatalom uralma alatt áll. Orbán kiszolgáltatta az országot és megszüntette a függetlenségét. Az oroszok mellett már majdnem háborús konliktusban áll Ukrajnával, ellenséges viszonyban van az EU-val és az ellenség oldalán áll a NATO-ban. Budapesten hazaáruló, orosz bábkormány működik.

Először az ukránokra akarták kenni a Munkács elleni támadást

De a legnagyobb hibát harmadszorra azzal követte el, amikor azt a magyarázatot adta, hogy a hivatala közölte: "még várta a hivatalos és részletes tájékoztatást, a megerősítést a Munkács elleni rakétatámadás körülményeiről, felelőseinek és végrehajtóinak kilétéről". Ez a mondat elárulja, hogy az orbáni propagandában még nem volt eldöntött, hogy ki lesz a végrehajtó. Még nem döntöttek a "végrehajtók kilétéről". Miután Szamoa nem jön szóba a lehetséges végrehajtók között, ha nem az oroszok, akkor csak az ukránok lehettek. Ezt a módosítást és utána a magyarázatot nem lehet másképp értelmezni, mint úgy, hogy felmerült annak lehetősége, hogy a magyar kommunikációban ukránok lesznek a tettesek. Annak ellenére, hogy Zelenszkij és az ukrán külügyminiszter is elítélte a támadást. Sulyok lebuktatta az egész bandát, hogy megfordult a fejükben: a Munkács elleni támadást Ukrajnára fogják, ami a diplomáciai szokások szerint csak néhány órával szokta megelőzni a hadüzenetet. Aki ezt kitalálta, ezt a lehetőséget kockáztatta. De meggondolták magukat. Az "orosz béke" felkent európai apostola kevés híján beléptette Magyarországot az oroszok oldalán katonailag is a háborúba. A KGB-s észjárást ismerve az sem kizárt, hogy az egész a Kremlben megtervezett provokáció volt, hogy bevonják a háborúba Magyarországot.

Trump megint Zelenszkijt teszi felelőssé, ha nem hódol be az oroszoknak – Frissítve!

Zelenszkij a legutóbbi csúfondáros találkozó után újra a Fehéz Házba megy, ahol találkozik Trumppal, aki az alaszkai találkozó előtti megállapodásukból semmit nem tartott be. Trump nyilván nyomás alá akarja helyezni, fogadja el az oroszok követeléseit, adja meg magát, és ha nem, akkor ő a béke akadálya. Trumpnak a béke megint az orosz uralmat jelenti. Mindez nemcsak Európát, hanem Amerikát is veszélyezteti, sőt az egész világot. Trump néhány hete még hatalmas vámot vetett ki Indiára, mert orosz gázt vásárol, most majd lehetséges, hogy jutalmazza őket ugyanezért. Amerikának egy rendkívül befolyásolható, az oroszok kezében levő, gyenge elnöke van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Az egyetlen szerencse, hogy Zelenszkij nem enged, nem fog belemenni az orosz követelés teljesítésébe, mert pontosan tudja, hogy az mit jelent: Ukrajna megsemmisítését és orosz uralmat, elnyomást. Európa pedig egy emberként támogatja ebben, mert tudják, hogy ez Európa szabadságának és békéjének záloga. Kivéve Orbánt, de Orbán nem Európa. A helyzet rosszabb lett, mint egy hete, a tárgyalások Trump megválasztása utáni mederbe zökkentek vissza. A kérdés az, hogy az oroszk mivel zsarolják Trumpot, mivel tartják őt a kezükben, és mivel fenyegették meg burkoltan. Ez majd meglátszik abban, hogyan reagál, ha Zelenszkij nemet mond az "orosz békére", s megvonja-e Amerika katonai támogatását. Éppen most, amikor az oroszok áttörésben vannak a hadszíntéren, és mindennél jobban kellene Ukrajna katonai megsegítése és megerősítése. Békét csak úgy lehetne elérni, ha Putyinnal szemben erőt mutatnak, és egyetlen esélye a kivonulás és az igazi béke marad. Amíg Trump az amerikai elnök, erre semmi esély nincs.

Putyin megint levarázsolta Trumpot

Már az is botrány, hogy a 2023 óta a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogató parancs ellenére Trump egy sokszoros háborús bűnöst fogadott, a legnagyobb barátnak kijáró tisztelettel. Utána a tömeggyilkost, Amerika legnagyobb ellenségét, beültette az amerikai elnöki limuzinba, Putyin pedig nem tudta visszatartani a kaján vigyorát. Trump a legnagyobb ellenséget engedte be a nemzetbiztonsági szempontból is védett elnöki autóba, amelyben csak az amerikai elnökök utazhatnak. Trump néhány hete még erősködött, hogy micsoda szankciókkal és vámokkal sújtja Putyint, ha nem fejezi be a háborút, aztán szankciók helyett egy KGB-s tisztnek megmutatta Amerika féltett titkait. Hiába tárgyaltak vele, hiába igyekezett Washington meggyőzni, hogy határozott tervvel menjen tárgyalni és képviselje a közösen kialakított stratégiát. Trump egy pillanat alatt elolvadt és összeomlott. Elfelejtett mindent és Putyin játékszere lett. Az oroszok röhögtek az amerikai elnökön. Ez a nap az amerikai történelem egyik szégyenfoltja. Putyin rászedte Trumpot, hogy az ukránoknak át kell adniuk területeket, ez lenne a béke egyik feltétele. Az orosz rablóháborút, a brutális barbár tömeggyilkosságokat jutalmazni kell. Putyin többi követeléséről nem beszélve, amelyek elfogadhatatlanok. Cserébe dobott Trumpnak egy hazugságot, hogy ha ő lett volna az elnök nem támadja meg Ukrajnát. Kemény munkába telik majd, hogy az adminisztrációban levő maradék épeszű ember és az európai országok kijózanítsák valamennyire a Putyin igézete alá került Trumpot. Értelmi képességeire jellemző, hogy szó szerint vette, amikor Hillary Clinton azt mondta: Nobel-békedíjra javasolja Trumpot, ha véget vet a háborúnak. Trump nem értette az iróniát.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékUkrajna