2024, október12, szombat

Tag: veszekedés

A rendőrségi jegyzőkönyv Varga Juditot igazolja, Magyar agresszív és bántalmazó volt vele szemben

Nem szeretnénk kivonatot írni a jelentésből, mindenkinek azt javasoljuk, hogy olvassa el. A megjegyzésünk annyi, hogy a jelentés legteljesebb mértékben Varga Juditot igazolja, attól függetlenül, kinek mi a véleménye a politikai szerepéről és teljesítményéről. Magyar Péter a nárcisztikus pszichopatákra jellemző agresszióval, erőszakosan, bántalmazó módon lépett fel a feleségével szemben. Az intézkedő rendőrrel szemben is törvénysértően viselkedett. Annyit kiemelünk a jelentésből, hogy Magyar megragadta a feleségét, akkor többször azt kiabálta, hogy "Engedj el!". Ez személyi szabadság korlátozása, fizikai erőszak, családon belüli bántalmazás, amiért a jelentés alapján a hatóságoknak hivatalból el kellett volna járni. A jegyzőkönyv megemlíti azt is, hogy Varga a rendőrnek azt mondta, hogy Magyar már régóta és tartósan így bánik vele. Amit a videón elmondott, nekünk mindig hiteles volt. Magyar azzal fenyegetőzött már akkor, hogy bosszút áll, és bosszúból tönkreteszi felesége karrierjét, megbuktatja a kormányt, "ez lesz az évszázad válása, az ország botránya!”. A kormánybuktatásból nem lett semmi, a feleségét sikerült tönkretennie. Most teszi tönkre az ellenzéket. Ennek a bosszúnak vagyunk tanúi, amit "Talpra magyar" mozgalomnak, és a haza megmentésének vélnek. Már márciusban megírtuk, hogy színrelépése családi bosszú.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékVeszekedés