2025, december5, péntek

Tag: vesztegetés

A Fehér Ház hivatalos közlése számít, ezek szerint a mentesség csak egy évre szól

Mindez azonban semmit nem számít, mert a végső döntést a Fehér Ház hivatalos közlése tartalmazza. Az pedig az első perctől kezdve az, hogy Trump egy évre adott felmentést az oroszokkal való energetikai összejátszás, a háború támogatása és finanszírozása miatt járó amerikai szankciók alól. Ezt a Fehér Ház a további rákérdezések után is fenntartotta. Az is speciális eset, hogy egy ilyen megállapodást nem rögzítenek írásban. Trump esetében az adott szó ugyanúgy nem számít, mint Putyinnál. Bármikor letagadja azt, amit mondott a kamerák előtt egy perccel korábban. Ráadásul ilyen nyilvános közlés a részéről soha nem is hangzott el. Ezt kizárólag Orbán és Szijjártó állítja. Hasonló a helyzet a többi állítólagois megállapodást illetően is. Az Orbán által előadott terv az amerikaiakkal kapcsolatban, tudomásunk szerint sehol nincs rögzítve, a két fél semmit nem látott el az aláírásával. Nagyon úgy néz ki, hogy ezeket mind az Orbán-rezsim találta ki és ajánlotta fel a szankciók alól való mentesség érdekében. Orbán vélhetően megértette, hogy Trump Amerika legkorruptabb elnöke, akivel úgy kell beszélni, mint a Las Vegasban működő kaszinótulajdonosokkal. Fel kell ajánlani valami nagy összegű kereskedelmi és gazdasági csomagot (ha nincs értékes ásványi anyag és hatalmas repülőgép), amelynek az egyenlege 1,4 milliárd dollár Amerikának. Orbán visszautasíthatatlan ajánlatában bevállalta, hogy csaknem másfél milliárd dollárt ad Amerikának, cserébe azért, hogy ne kelljen áttérnie más forrásokra, és Putyintól vehesse továbbra is az olajat, amivel az Ukrajna elleni háborút finanszírozza. Ez ér meg a magyar adófizetőknek másfélmilliárd dollárt, amiért nem kapnak semmit, csak drága orosz olajat.

Trump az első megvásárolható amerikai elnök

Mindez nem elég, hanem Trump nyíltan vállalja és már egyértelművé tette, hogy amiképp Amerikát, úgy személyesen őt is le lehet fizetni, mi több: le kell fizetni. Ez az amerikai elnökkel való hatékony együttműködés, Trump "kezelésének" módja. Trump az első elnök, aki nem is titkolja, hanem nyíltan vállalja, hogy megvásárolható. Trump Amerika első elnöke, aki azt üzeni a világnak: ha üzletelni akarsz vele, előbb ajándékozd meg, fizesd le és vesztegesd meg. Aki többet fizet, az nyeri a háborút. Trump a Fehér Házat vegyesvállalatként működteti. Amerikával mint kirakattal, a háttérben pedig saját portfólióját építve. Ilyet eddig csak a hollywoodi filmekben láthattunk. Ennek legdermesztőbb példája az említett szuperluxus Boeing 747-8 jumbo jet a katari királyi családtól. Ezen nem segít, hogy ideiglenesen Air Force One-ként használják, majd formálisan a Trump elnöki könyvtár tulajdonába kerül. Valójában Trump magánemberként használhatja tovább. Ez a korrupció leplezetlen, klasszikus esete, abszolút bűncselekmény. Akik úgy tesznek, mintha ezek a trükkök egy kicsit is megváltoztatnák az ajándékozás korrupt jellegét, azok hazudnak, csalnak, színlelnek és bűnpártolást követnek el. Ennél átlátszóbb vesztegetés elképzelhetetlen, ennél sokkal kevesebbért börtönöztek be koreai elnököket, vagy ítéltek el kínai járási tisztviselőket.

Szijjártónak érik a hazaárulás a kínai akkugyárak miatt is

Ma már egyértelmű trendnek nevezhető (amelynek megváltozása az előrejelzések szerint nem várható), hogy a kínai akkumulátorgyártásra épülő gazdasági stratégia összeomlott, az akkugyárak teljesítménye hanyatlik,...

A DK képviselői is „kávéztak” az Orbánról való szavazás helyett

Az Európai Parlament jobboldali néppárti kezdeményezésre nagy többséggel elítélte Orbán rendszerét, elutasította azt, hogy jogállam lenne és teljesített volna bármit a jogállamiság követelményeiből. A...

Az Európai Parlament már kirúgta volna Orbánt

Ez vesztegetés, korrupció, ahogy a vitában fogalmaztak, az EU feladva saját értékeit és az alapszabályát semmibe véve a világ legnagyobb kenőpénzét fizette ki a zsarolónak, Orbán Viktornak. Ahelyett, hogy az alapszabály, az EU alapértékeinek megsértése miatt fellépett volna vele szemben. Ez az Európai Unió legnagyobb botránya az EU fennállása óta. Ráadásul, a leírás alapján úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság titokban összejátszott Orbánnal, hogy megteremtsék az igazságügyi reformra hivatkozó jogszerűség látszatát, s Orbánék decemberben kihirdettek az EU-csúcs előtti napon egy kamu törvénymódosítást, amire hivatkozva megkaphatta a pénzt. De Magyarországon ezzel semmi nem változott. Az igazságszolgáltatás függetlensége egy vicc, a bíróságok a Fidesznek és Orbánnak fontos ügyekben a pártkatonának használt bírók révén olyan ítéleteket hoznak, amilyet a hatalom akar. Az igazságszolgáltatás éppen úgy Orbán kezében és a puha diktatúra elnyomása alatt működik, mint minden Magyarországon. Orbán bármelyik ítéletet azonnal megírja, ha kell.

Szuverenitás illiberális módra: Trump 8 millió dollárt kapott külföldi kormányoktól az elnöksége alatt, köztük Magyarországtól is

A Trumpot lefizető országok listáját Kína vezeti, Szaúd-Arábia, Katar és Kuwait követi. Az Orbán-kormány a listán csupán egy 1000 dolláros összeggel szerepel. Trumpnak el kellett volna adnia ezeket az érdekeltségeit, vagy azok nem fogadhatták volna el külföldi ország pénzét, miközben a tulajdonos az amerikai elnök. Trump ezzel alkotmánysértést követett el. Nem véletlen, hogy a listán egyetlen demokratikus európai ország sem szerepel, mert az efféle kormányzati kifizetés a megrendelő oldaláról is korrupciónak minősül, demokratikus jogállamok nem kerülnek ilyen kapcsolatba egy másik ország elnökének érdekeltségeivel, a szállodáival sem. Pedig nekik is vannak diplomatáik, küldöttségeik, de találtak maguknak más szállodát. Magyarország az egyetlen uniós ország, amely szerepel a listán, ha nem is nagy összeggel. De ki tudja, hogy más kifizetés történt-e, amit nem vizsgált a jelentés. Ebből is látszik, hogy Orbán a világ korrupt részéhez tartozik, s az is látszik, miért szeret korrupt országokkal üzletelni. Trump megvesztegetésében is Kína vezeti a listát, Orbán esetében is a kínaiak állnak a vesztegetési lista élén.

Orbánról először bizonyítható fekete-fehéren, hogy korrupciós ajándékot fogadott el

Ha Schmidt Mária az Orbán-kormány milliárdos ügyfele, akkor nem vehet igénybe ilyen ingyen nyaralást a miniszterelnök. Ha Schmidt Mária Orbán Viktor személyes jóbarátja, akkor nem lehet a kormány milliárdos kedvezményeket és bevételeket szerző ügyfele. Ez alapvetően összeférhetetlen. Ahogy Mészáros Lőrinc gazdagodása, az Orbán tolvajcsalád közpénzből szerzett százmilliárdjai, a "nemzeti tőkésosztálynak" csúfolt oligarchák zárt rendszere is, akik csak használatba kapnak Orbántól mindent, amíg hűséges alattvalók, s elvesznek tőlük mindent, ha önállónak hiszik magukat.

Egy mérgezésben elhunyt kutya halála leplezi le Orbán vajdasági üzelmeit

Mindennek a legkevesebb köze van a "vajdasági magyar közösségekhez". A többszáz millió eurós támogatás a vajdasági fideszes klientúra kiépítését, a vajdasági magyarok kontroll alá helyezését, a szerb politikai élet és a szerb választások befolyásolását, a helyi magyar szavazatok megvásárlását és az Orbán-rezsim klientúrájának gazdasági terjeszkedését szolgálta. Ez utóbbit úgy fogalmazták meg, hogy " magyarországi magyar vállalkozások szerbiai piacrajutási lehetőségeinek támogatása". Olyan zárt gazdasági láncolatot hoztak létre, mellyel megfojtottak mindent a Prosperitatin kívül.

Még Orbán sem törvényesen van szabadlábon, nemhogy Völner Pál

A helyzet az, hogy ha Orbán ad engedélyt arra, hogy egyáltalán eljárás indulhat ellene, akkor azt is ő mondja meg, hogy előzetesbe teszik vagy nem. Miután Völner lemondott, maradhatott a Fidesz frakció és a "párt" tagja, ami azt jelenti, hogy nem fogják elítélni olyan bűncselekmény miatt, amivel nem maradhatna a frakció tagja. Ez azt jelenti, hogy Völnert nem dobták ki a bandából, mint a Szájert. Ezért nem kerül börtönbe sem, megússza majd az ügyet. Ez önmagában is bűncselekmény, de a legkisebb azok közül, amelyeket ez a banda elkövet.

Ha Márki-Zay megtartaná a TAO-t, hogyan vonnák felelősségre Orbánt a felcsúti adóforintokért?

Egy demokratikus kormány jogállamban az elsők között szüntené meg a TAO-rendszert, mint vesztegetési módszert és korrupciós modellt. Orbánt pedig vesztegetés és befolyással való üzérkedés miatt eljárás alá vonnák. A nyomozóknak csak azt kellene kideríteniük, hogy a legnagyobb Felcsút-támogatók milyen állami kedvezményekben és támogatásokban részesültek, egy olyan államban, amelyben mindent a miniszterelnök dönt el, ő engedélyez, ő hagy jóvá.

Magyarország az oroszok után kínai kémközpont is lesz, amit Orbántól vesztegetéssel szereztek meg

A kínai kommunista diktatúra mindenhol ugyanazzal a technikával gyarmatosítja a világ országait, ahol talál korrupt vezetőket: vesztegetéssel. Az oroszok pedig zsarolással és fenyegetéssel, ahogyan...

Kínai gyarmat lesz Magyarország, Orbán eladta az országot a kínaiaknak (is)

Ha valaki olvasta Kína budapesti nagykövetének "A felvirágzó Hongkongért" című cikkét a Magyar Hírlapban, annak nem lehet kétsége a kínai kommunista diktatúra természetéről és...

Magyarország a kínai kommunista diktatúra trójai falova az Európai Unióban

Csúcspontra jutottak a kínai és a magyar diktatúra kapcsolatai, miután az Orbán-rezsim több korrupciógyanús és Magyarországnak kifejezetten hátrányos, többszáz milliárdos vesztegetéssket lehetővé tevő szerződést...

Bartus László beperelte a Librit a Fesz lesz című könyv kicenzúrázása miatt

Bartus László újságíró, a Fesz lesz című könyv szerzője és a könyvet kiadó Olivia Media and Publishing Corporation tulajdonos-elnöke, benyújtotta a Libri Kft. elleni...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékVesztegetés