2025, július19, szombat

Tag: zöldek

A szélsőjobboldali politikusok tagadása mellett a klímaváltozás már szedi az áldozatait

A szélsőséges hőhullámok nem véletlenszerűek, hanem egyre inkább részeivé válnak az életünknek, ami arra figyelmeztet, hogy veszélyben van a bolygó, s rajta az emberi élet. Vula Tsetsi szerint azonban a szélsőjobboldali populisták még most is próbálják elterelni az emberek figyelmét azzal, hogy egyik vagy másik forró nyárra hivatkoznak a múltból, s azt állítják, hogy ez normális. Ez nem normális. A júniusi hőrekordok megdőltek Európa-szerte. Egy veszélyes helyzetnek vagyunk tanúi. Ciarán Cuffe, az Európai Zöld Párt társelnöke szerint az eheti hőhullám több száz, ha nem több ezer halálesethez vezet Európában. Olyan emberek halnak meg, akiknek nem kellene meghalniuk. Ez az éghajlatváltozás elleni fellépés elmulasztásának következménye. Mint mondta: "most kell cselekednün az ehhez hasonló események súlyosságának csökkentése érdekében. Nem lehet halogatni az intézkedéseket." A bizonyítékok egyértelműek. A perzselő 2022-es európai nyárban tízezrek haltak meg a hőség miatt. 2024 volt a legmelegebb év a feljegyzések szerint. A hőhullámok előfordulása az elmúlt évtizedekben meredeken emelkedett. Míg a szélsőjobb hazugságokat és álhíreket terjeszt, a közép- és jobboldali pártoknak nem szabad meghajolniuk a nyomásuk előtt. A legnagyobb nyomást azonban az jelentené, ha az átlagemberek megértenék, hogy az éghajlatváltozás elleni fellépés az embereket és az egészségüket védi. Ha nem lenne a klímaváltozás tagadására fogékony szavazói réteg, amelyet manipulálni lehet a hamis információkkal. Ez szó szerint életbe vágó kérdés. Az EU vezető klímakutatói júniusban ragaszkodtak ahhoz, hogy Európa üvegházhatású gázkibocsátásának legalább 90%-os csökkentése szükséges 2040-ig ahhoz, hogy Európa összhangban maradjon a párizsi egyezmény célkitűzéseivel. Az európai zöldek felelős politikát követelnek, s összefogást sürgetnek a populista politikusokkal szemben.

A klímaváltozás veszély, a bevándorlás nem, ez a koppanás

Az európai parlamenti választás sok tekintetben meglepetést okozott, elsősorban a zöldek előretörése miatt. Ezzel együtt a liberálisok is megerősödtek, akik szintén fontosnak tartják a...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékZöldek