2024, október4, péntek
KezdőlapMagyarországAki kimondja az igazat, az mondjon le: magyaros kormánytempó

Aki kimondja az igazat, az mondjon le: magyaros kormánytempó

-

Az itthon már sokak – szerencsére nem mindenki – által megszokott retorikát alkalmazza immáron egyre gyakrabban külföld felé is a magyar „kormány”.

A sztori röviden az, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a Die Zeit-nak adott, múlt csütörtöki interjújában azt mondta: Orbán Viktor egyértelműen antiszemita hangot ütött meg az Európai Parlamentben, amikor arról beszélt, hogy Soros György amerikai pénzügyi spekuláns.

Ezzel a kijelentésével nem tett mást, csupán kimondta a rég nyilvánvaló igazságot.

Elsőként Szijjártó Péter ugrott a témára, ahogy szokott, kijelentette, hogy Timmermansnak le kell mondania, amiért antiszemitizmussal vádolta meg a gazdáját  Magyarország miniszterelnökét és kormányát. Szerinte Európában hazánk tette a legtöbbet az antiszemitizmus ellen.

Közben fölébredt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is, és szerdán nyílt levélben szintén lemondásra szólította fel Timmermansot, aki szerinte „súlyosan megsértette hazánkat, a magyar embereket, az itt élő zsidó közösségeket, így nem lehet más választása, mint lemondani hivataláról. A minden alapot nélkülöző vádat az összes, érzületében megsértett magyar ember nevében visszautasítom.”

Soltész úgy véli, az EB-alelnök „nem ismeri a magyar valóságot, hazánkkal kapcsolatos állításait pedig alighanem csak egyoldalú, tényszerűnek nem, jóindulatúnak és elfogulatlannak pedig végképp nem nevezhető forrásokra, véleményekre alapozza”.

A levélből az is kiderül, hogy „az Orbán Viktor vezette kormány a magyar állampolgárok adóforintjaiból 2011 óta csak beruházásra és hitéleti tevékenységre 19 milliárd forint (61 millió euró) összegű támogatást nyújtott a magyarországi zsidó felekezeteknek”.

Hosszú felsorolás következik a zsidó hittankönyvektől a kulturális programokon át a zsidó temetők gondozásáig – ennyi mindenben vállalt volna részt anyagilag a kormány -, mi emeljük ki azt, hogy „a zsidó felekezetek tagjai 2014 óta minden évben részt vesznek a kormány és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága közös szervezésében létrejött vallásközi konferencián.”

Örömmel várnánk a zsidó felekezetek részéről valami tájékoztatást, hogy ők e vitáról mit gondolnak, illetve milyen szinten és témákban gondolják fontosnak a kormánnyal tárgyalni.

Természetesen nagyon jól jött az államtitkárnak a Nobel-díjas Kertész Imre, akit sokan rendes magyarnak sem tartanak, de most Timmermans orra alá lehetett dörgölni, hogy „Magyarország jelentős támogatásban részesítette a Nobel-díjas író, Kertész Imre Sorstalanság című könyvének megfilmesítését, valamint a holokausztot bemutató, Saul fia című film megvalósulását is, amely később Oscar-díjat kapott”.

A politikus arról is szót ejtett, hogy legutóbb, 2016 nyarán érte hasonló támadás Magyarországot, amikor „számos hazai zsidó vezető egyértelműen visszautasította az antiszemita vádakat, valótlannak, illetve rossz tájékozottságból fakadónak minősítve azokat”.

Ha már a zsidó közösségek, ehhez vajon mit szólnak: „Az Ön állításával, sugalmazásával ellentétben a magyarországi zsidó emberek biztonságban élnek. Sőt, identitásuk megőrzését és megerősítését a kormány ugyanúgy támogatja, mint a keresztény felekezetekhez, illetve a hazánkban élő bármely nemzetiséghez tartozó emberekét. Tájékoztatom, hogy Európa egyik legnagyobb zsidó közössége Magyarországon él, és az őket képviselő felekezetek, valamint a kormány közötti együttműködés jó és konstruktív.”

Kicsit fura érzés ilyen hasadt közegben élni, mikor az ember mintegy elvarázsolt kastélyban járva már nem tudja, melyik érzékelt valóságnak higgyen. Akinek az együttműködése „jó és konstruktív” ezzel a „kormánnyal”, annak az emésztése az átlagnál erősebb kell, hogy legyen.

Természetesen Szijjártóhoz hasonlóan Soltész is úgy látja, hogy az Európai Unióba vetett bizalmat nem a gazda Orbán Viktor kijelentései, hanem az EB-alelnök megnyilvánulása veszélyeztetik.

Szegény magyar emberek… Meghallják, hogy Timmermans bácsi ilyen csúnya képtelenségeket hord össze, és akkor majd elkezdenek bizalmatlanok lenni az európai intézmények iránt – véli Soltész.

Nem ám Orbán iránt. És sajnos még ez is elképzelhető.

Mindenesetre csodás lehet így dolgozni, hogy a „kormányunkban” mindenkinek pont ugyanarra a srófra jár az agya.

Orbán pedig antiszemita.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések