2024, október11, péntek
KezdőlapMagyarországOrbán bebörtönzi a menekülteket

Orbán bebörtönzi a menekülteket

-

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa meglátogatta a röszkei ún. „tranzitzónát”, tárgyalt Pintér Sándorral és Szijjártó Péterrel, Orbántól is kért időpontot, de talán nem véletlen, hogy Magyarország rasszista, xenofób miniszterelnökének nem volt rá ideje.

Orbán a civilizációval való találkozást szalasztotta el, és a magyar sajtó szabadabb része sem érzékeltette kellő súllyal, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztosa börtönnek nevezte a magyar kormány által létesített zárt zónákat. Grandit csak a jólneveltsége tartotta vissza attől, hogy ne koncentrációs táborhoz hasonlítsa a szögesdrótokkal védett területet.

Azt viszont világossá tette, hogy ez nem tranzitzóna, hanem börtön, ahol a menekülteket fogva tartják, holott semmiféle bűncselekményt nem követtek el. Az nem magyarázat erre, hogy ha szabdon mozoghatnának, akkor tovább mennének Európa országaiba, mert ennek oka kizárólag az, hogy Magyarország nem biztosítja a jogokat és a befogadáshoz szükséges alapvető feltételeket, ezért menekülnek innen még a menekültek is.

Grandi embertelennek nevezte a körülményeket, különösen a gyerekekkel és a nőkkel való bánásmódot. Alapvető emberi jogok sérülnek, mert ezek az emberek bűncselekményt nem követtek el, és aki nem követ el bűncselekményt, ellene nincs ítélet, azt nem lehet fogva tartani és bebörtönözni, ahogy Orbán idegengyűlölő, fasiszta rezsimje teszi.

Magyarország a világ szégyene, hogy nem biztosítja a menedékjoghoz való hozzáférést. Grandi elmesélte, hogy a civilizált világban, a magyar valóságon kívüli világban ez hogyan történik. Rávilágított az Orbán-rezsim hazugságaira, propagandájának fonákságaira is, különbséget téve az illegális bevándorlás s a menekültek között, amit Orbán bűnszervezete szándékosan összemos. Az sem igaz, hogy Európába tart a legtöbb menekült.

Grandi beszélt arról is, hogy a szabad mozgáshoz való jog nemcsak arra vonatkozik, hogy Szerbia felé távozhat, aki akar. Világossá tette azt is, hogy Orbán ne védje Európát, mert Európa nem tart erre igényt, Európa kész befogadni és integrálni a menekülteket, életüket mentő családokat, és ezzel Európa nem szegényebb, hanem gazdagabb lesz.

Ezt azonban nem lenne könnyű elmagyarázni az orbáni propagandán tartott magyaroknak, akik már azt is megnzéik, ha egy idegen autó átmegy a falun, és azt kérdezik egymástól, hogy mit keres ez itt. Idegent, pláne menekültet, életükben nem láttak, eszükbe sem jut, hogy kötelességük van rászorulókkal szemben, csak azt tartják normálisnak, hogy ha nekik van szükségük valamire, akkor azt megkapják. Tisztelet a megszámolható kivételnek.

Mindez kultúra, szocializáció és az oktatás problémája. Orbán viszont törvénytelenséget követ el. Törvénytelen, ami a magyar határon zajlik. Lábbal tapossák a törvényeket, mind a hazai, mind a nemzetközi jogot. Grandi azonban nem tudja, hogy Magyarországon ezt észre sem veszik, mert Magyarországon a törvény semmit nem számít. A törvény csak azokra vonatkozik, kiket Orbán megfélemlíteni és üldözni akar. Rá törvény nem vonatkozik.

De a nemzetközi jog megsértése miatt valami szankciót csak kellene alkalmazni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések