2025, december5, péntek

Tag: békemegállapodás

Trump a békemegállapodással akarna a mennybe jutni

Imádkoztak érte kézrátétellel, de ennyi év alatt egyikük sem mondta meg neki, hogy egyedül a Jézus Kriszusba vetett hit által üdvözülhet, különben a pokolba jut. Az ő dolguk az lenne, hogy Krisztushoz vezessék, de nekik egy éppen ilyen ember kell. Ezeket az sem zavarja, hogy Trump gyerekektől vonta meg az élelmet, éhezőktől a támogatást, súlyos betegektől a gyógyszert, már hadsereget küld a városokra, hogy megfélemlítse az ott lakókat. Elcsalja a választásokat és diktatúrát épít, egyeduralomra tör és nyíltan zsarnoki hatalomra törekszik. Ők a kedvezményezettjei. Ha pedig akadt közöttük egyetlen tisztességes ember, aki megmondta Trumpnak, hogy az ő útja egyenesen a pokolba vezet (ami némi teológiai ismeretet feltételez), miért hallgatta el előle, hogy a mennybe nem lehet "jó cselekedetekkel" bejutni, hanem csak hit által, amely megváltoztatja őt. S jó esetben a hit, a kegyelem, a megváltás gyümölcsei látszanak rajta. Trumpon a keresztény megváltás, a megigazulás egyetlen kicsi, apró, savanyú és fonnyadt gyümölcse nem látszik, és ha még lenne is békemegállapodás (nem lesz), az sem lenne az. Aki az elnöki limuzinból kitekintve, washingtoni hajléktalanokat látva, nem kiszáll, nem azt keresi, hogyan segíthet rajtuk, hanem rájuk ereszti a Nemzeti Gárdát, az nem keresztény. Aki azonosító jel nélküli maszkos fegyvereseket küld védtelen bevándorlókra, megengedve a legdurvább erőszakot velük szemben, elszakítva őket a családjuktól, a gyerekeiktől, aki a minimális emberséget és alkotmányos jogokat is megtagadja tőlük, aki Alligator Alcatrazt hoz létre, azon nem segítene a békemegállapodás sem.

Netanjahu meghiúsította Izrael állam elismerését

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy évvel ezelőtt titokban találkozott Egyiptom és Jordánia vezetőjével a jordániai Akabában, hogy az izraeli-palesztin viszályt is lezáró regionális békemegállapodásról...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékBékemegállapodás