2024, október23, szerda

Tag: bűnöző

Magyar Péter helyett Donáth Anna mehet börtönbe

Donáth Annát azért tudják egy koncepciós eljárásban megtámadni, mert Magyar Péter miatt elveszítette az európai parlamenti mentelmi jogát. Magyar Péterrel szemben pedig azért nem tudnak majd vádat emelni, mert ő jutott európai parlamenti mentelmi joghoz. Donáth Anna nem tett semmit, semmiféle erőszakot nem követett el. Ellenzékiként védte idős lelkész barátját a hatalom önkényével szemben. Magyar Péter ezzel szemben részeg disznó állapotban fiatalkorú lányokat inzultált, verekedett és egy telefont a Dunába dobott. Donáth Annát már nem védi a mentelmi jog. Magyar Pétert viszont igen. A mentelmi jog éppen arra való, amitől Donáth Annát meg kellene védenie, míg Magyar arra használja, amit nem illetne meg a mentelmi jog, a köztörvényes bűncselekményei eltussolására. Két ember és két mentelmi jog helyet cserélt. Ez mindennél tisztábban mutatja be, hogy mi történik Magyarországon. Ki az, aki kiesett az Európai Parlamentből, és ki az, aki bekerült az Európai Parlamentbe. Egy ellenzéki demokrata esett ki, s egy bűnöző került be.

Washington lerészegedett a Trump elítélése miatt leárazott sörtől

Kimondhatatlan az öröm és boldogság New Yorkban és Washingtonban, miután Trumpot bűnösnek mondta ki New Yorkban az esküdtszék 34 vádpontban. Washingtonban egész hétvégén a...

Trumpot minden vádpontban bűnösnek ítélte az esküdtszék

Az ügy a legenyhébb bűncselekményi kategóriába tartozik, aminek legmagasabb büntetési tétele 4 év börtön. Börtönbüntetésre nem lehet számítani, mert a védelem felhozza majd Trump 77 éves korát és büntetlen előéletét (ami önmagában is egy botrány). Elnöki múltját is mérlegelheti a bíró, mert egy volt elnökről van szó, aki újra indul az elnöki székért. Azt a CNN szakértői hangoztatták, hogy bárki mást egyértelműen börtönre ítélnének, csak Trump nyerhet ez alól mentességet. Elvileg még olyan is elképzelhető, hogy Trump csak a hétvégéket töltse a börtönben. A bírónak lenne oka halmozottan figyelembe venni, hogy Trump folyamatosan korruptnak nevezte, sértegette a bíróságot, még a családját is. A bírónak széles mérlegelési jogköre van, kiszabhat pénzbüntetést, megállapíthat próbaidőt és más feltételeket is kiszabhat. Az ítélet jelentősége az, hogy Trump mostantól hivatalosan is egy bűnöző. Ez nem akadályozza meg, hogy induljon az elnökválasztáson, de még abban sem, hogy elnök legyen. A feltétel a 35 éves kor, az itteni születés, 14 év itt tartózkodás.

Orbán az európai emberek képviselőjeként adja ki magát

Orbán már az európai emberek képviselőjének és szószólójának adja ki magát. A francia Le Point című hetilapnak saját véleményét az európai polgárok véleményeként adta...

Európa tolvaja beszél ukrán korrupcióról

Orbán azért gyűlöli Ukrajnát, mert megállította az oroszokat, egységbe forrasztotta és megerősítette Európát, helyreállította a demokratikus Amerika vezető szerepét a világban az oroszokkal szembeni ellenállással. Orbán azt akarja, hogy Ukrajna az oroszoké legyen, s az uniós tagság, ami előszobája a NATO-tagságnak, ezt örökre megakadályozná. Orbánnál nincs korruptabb európai vezető, de megkockáztatjuk, hogy a világon sincs talán hozzá mérhető tolvaj bűnöző, aki nem a börtönben, hanem hatalomban van. Magyarország szégyene és tragédiája ez az ember, akinek igazi arcát akkor látták, amikor az Üllői úton lefényképezték, ahogy számolja a készpénzt, és megy valami simlis titkos találkára. Orbánnál nincs korruptabb politikus talán az egész világon. Európában ő az egyetlen, akiről mindenki tudja, hogy egy tolvaj, de nem lehet ellene eljárást indítani, mert saját embereit ültette mindenhova. A legkevesebb, amit mondhatunk róla, hogy igazi söpredék bűnöző. Ja, keresztény bűnöző. A "keresztény" az ő szájukban ezt jelenti. Lop, csal, hazudik.

Tiborcz az apósa nélkül most jönne ki a börtönből

Tiborcz István a bűnözőknek ahhoz a típusához tartozik, aki elhitte magáról, hogy sikereit magának köszönheti, ezért 37 éves korára saját erejéből lett az ország...

Magyarország díszpolgára, a silányság szimbóluma

Annak az embernek a cinizmusa ez, aki "Mészáros Lőrincet" csinált belőle. Mert "Mészáros" fogalom lett. A silányság, hamisság, tehetségtelenség, s a korrupció megtestesítője, amivel gúnyt űz a kiválóságból, az érdemből, a szorgalomból és a tehetségből, mindabból, amivel a normális világban érvényesülni lehet: emberi értékekből, igényességből, a színvonalból és az emberi minőségből. Mintha az ördög űzne gúnyt az ember Teremtőjéből. Mészáros Lőrinc a NER jelképe, kifejez mindent erről az ocsmány, alantas, aljas és mocskos rendszerből, amit Orbán létrehozott. Minden benne van, amit erről a rendszerről tudni kell. Benne van, hogy mit gondolnak ők a tudásról, az érdemről, az egyenlőségről, az igazságról és az emberi nemességről, szépségről. A lefogyasztott és elegáns ruhákba öltöztetett senki, a jachttulajdonos, akit kipántlikáztak egy prostituálódott hírességgel is, aki a hab a tortán.

Hadházy Ákos rátapintott Németh Sándor és az ATV lényegére

Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy Hadházy Ákos a véleményét fejtette ki a lopott vagyon és az ATV álellenzéki működése közötti összefüggés tekintetében, és a tények alapján helyesen és logikusan következtetett arra, amilyen véleményre jutott. Ez azt jelenti, hogy a bíróság szerint logikusan lehet összefüggést találni Németh Sándor lopott pénze és állami támogatása, valamint az ATV hazug "álellenzéki" működése között. A kettő szorosan összefügg egymással. Németh Sándort lefizette Orbán, ezért hazudozik a Bibliával hadonászva globalistákról.

Vádat emeltek Trump ellen összeesküvés és a Capitolium elleni támadás miatt

Trump már ezt megelőzően is példátlan nyomásgyakorlási kampányt folytatott az állami választásokon dolgozók és törvényhozók, az igazságügyi minisztérium tisztviselői és még saját alelnökével szemben is, hogy rávegye őket a 2020-as valódi eredmények megsemmisítésére. A vádirat különleges ereje és újdonsága, hogy Trump támogatói hét kulcsfontosságú államban találkoztak 2020. december 14-én, és hamis bizonyítványokat írtak alá, hamisan kijelentve, hogy Trump megnyerte államukat, és ők a jogos elektorok.

Tik is legyetek bátorak: Mészáros bebetonozza Orbánt a Balkánon

Mészáros Lőrinc papírról sem tudná felolvasni saját nyilatkozatát, amit a Nyugat-Balkánon működő osztrák tulajdonú cementgyár megvásárlásának szándéka kapcsán a saját nevében adott ki a...

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea hollywood-i párként a lakájmédiában

Hollywood-i celebekhez hasonló módon ír a Magyar Hírlap Mészáros Lőrinc gázszerelőről és hitveséről, Várkonyi Andrea televíziós műsorvezetőről, annak kapcsán, hogy a boldog ifjú pár...

Orbán hosszú nyaralása olyan, mintha szemrevételezné a megkívánt horvát tengerpartot

Európa legsötétett bűnözője járja a horvát tengerpartot és a szigeteket, és a vágy már régen megfogant a szívében, hogy megszerezze. Ahogy megszerezte Magyarországot is. A horvátoknak egy nyugodt éjszakájuk nem lehet mostantól, mert ez a bűnöző, aki minden eszközzel beavatkozik az országuk életébe, akinek tulajdona egy ország, s arra használja, amire akarja, megkívánta azt, ami az övék. Ahogy megkívánta a többi szomszédos ország területeit is.

A Klubrádió frekvenciája után az Indexet is a „Németh-család” kaphatja meg

Csak a bolond nem látja, mire készül Rogán Antal: az ATV és az Index megtette az első lépést a fúzió felé, és nem az...

Az mégiscsak disznóság, hogy Mészáros Lőrinc az adófizetők pénzéből jótékonykodik, amivel az ellopott közpénz töredékét adja vissza

Mészáros Lőrinc 100 millió forintot adott a bicskei tűzoltók 200 milliót érő új tűzoltókocsijára, amiért végtelenül hálásak a bicskei emberek. Hálásak leginkább azért lehetnek,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékBűnöző