2023, december11, hétfő

Tag: diákok

Orbán elfelejti, hogy ezek a diákok egyszer felnőnek, és rendszerének ellenfelei lesznek

Minden fasiszta rendszernek, így az Orbán-rezsimnek is a kiművelt emberfők a legnagyobb ellenségei és veszélyforrásai. Ezért a céljuk az, hogy néhány generációs átmenet után a lebutított iskolák ideológiailag képzett, rendszerhű, indulókat jól éneklő, fizikailag erős, a hadseregben bevethető golyófogókat, az átmeneti békeidőben szakmunkásokat, a háztartást vezető, sok (de nem kevertfajú) gyereket szülő nőket képezzenek (ők ne matematikát, hanem horgolást és hímzést tanuljanak, hogy úgy tudjanak hímezni, mint Novák Katalin a pápának), amit Adolf Hitler is megirigyelhetne.

Mi köze Szarka ezredesnek a színművészethez, miért helyeznek katonákat az intézmények élére?

Az Orbán-rezsim klasszikus diktatúrák módjára működik, még akkor is, ha egyelőre nem használ fegyveres erőszakot és politikai okokból nem börtönöz be embereket. Ennek oka...

Megroggyant Orbán, most nem szabad abbahagyni

Orbán hét éve nem volt így megroggyanva, mint az elmúlt hetek diáktüntetései után. Nem volt felkészülve arra, hogy ebben az országban még ennyi bátor...

Bartus László: Egyszer mindenki Amerikai Népszava lesz

Minden elképzelésünket és várakozásunkat felülmúlják a fiatalok, láthatóan diákok, akik a pesti utcákon hömpölyögnek, és Orbán távozását követelik. Ezek nem az állásukat féltő értelmiségiek,...

Forradalmi hangulat, spontán tüntetés kezdődött

Többezer fiatal spontán tüntetést kezdett Áder aláírása után a CEU betiltása miatt. A törvény elfogadásával és kihirdetésével ugyanis az Orbán-rezsim betiltotta Magyarországon a CEU...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékDiákok