2024, április20, szombat

Tag: ellenzék

Márki-Zay végighazudta az ATV-ben az eddigi legbotrányosabb interjúját

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje bement egy élő adásba, és ott azt állította, hogy az ellenzéki pártok, amelyeknek ő a miniszterelnök-jelöltje, Orbán maradását akarják, szemben vele, aki le akarja váltani. Ezt abból vezette le, hogy nem támogatnak egy senki által meg nem szavazott 7. frakciót, amivel ő ellensúlyt akar képezni az ellenzéki pártokkal szemben. Ez az ő hatalmi érdekeit szolgálja, amit úgy próbál beállítani, mint Orbán leváltásának előfeltételét. Ha van 7. frakció, akkor leváltják Orbánt, ha nincs, akkor nem váltják le. Ez közönséges hazugság és alvilági zsarolás.

„A kiábrándult Fidesz-szavazó olyan, mint Columbo felesége, még soha senki nem látta”

Lapunk egyik kommentelője azt írta Márki-Zay Péter újévi beszédéről, hogy "Megint a szöveg a kiábrándult fideszesekről, úgy látszik, ebből meríti a saját legitimitását. Kár,...

Gyurcsány nem csinál mártírt Márki-Zayból, ha veszítenek vele, akkor is ő marad a jelölt

A DK nem akar miniszterelnök-jelöltet váltani, még azon az áron sem, hogy Márki-Zay miatt veszítenek, vagy Márki-Zay hozzájárul a várhatóan történelmi nagyságú vereséghez. A vereséghez nem férhet kétség, hiszen Orbán választási rendszerében a mindenkori kétharmados Fidesz-győzelem van kódolva, ami ezúttal is meglesz. De Márki-Zay botrányos kijelentései és viselkdése miatt a vereség még a vártnál is nagyobb lehet.

Jakab Péter egyeztetett álláspontot vihetett Márki-Zay-hoz, a hetedik frakció ötlete már megkérdőjeleződött

Elkerülhetetlen, hogy a hetedik frakció ügyében megszólaljon Karácsony Gergely, aki elsőszámú felelőse annak, hogy az ellenzéket megosztó, sok tekintetben ellene dolgozó, saját politikai karriert építő Márki-Zay Péter lehetett az ellenzéki közös miniszterelnök-jelöltje, akit alaposan félreismertek (nem ismertek eléggé) azok a balliberális, tekintélyes volt SZDSZ-es és MSZP-s értelmiségiek és egykori politikusok, akik Karácsony Gergely támogatóiként álltak át Márki-Zay Péter oldalára. Nekik világossá kell tenniük, hogy akarják-e Jeszenszky Gézát és társait feltámasztani?

Az amerikai elnök másfélperces, Márki-Zay Péter húszperces újévi köszöntőt mondott

Az unalmat néhány gyomorszájas ütés váltogatta, amikor Márki-Zay saját személyét összemosta a választási körzetek közös ellenzéki jelöltjeivel, mintha a személyét ért kritikák és a leváltásának egyre gyakrabban elhangzó óhaja az egész előválasztást, s annak valamennyi megválasztott jelöltjét érintené vagy kérdőjelezné meg. A gyomrosok után jobbkezes horgok következtek, amikor is az újévi köszöntésben a jelölt az árulókról, a Fidesz beépített embereiről beszélt, a jogos kritikát Fidesz-ügynökök támadásának beállítva.

Békesi László „vezénylő tábornoknak” nevezi Márki-Zay-t, és a leváltását javasolja

Elsőként hangzik el tekintélyes baloldali személyiség részéről, hogy az elszabadult hajóágyúként funkcionáló Márki-Zay Péter több kárt csinál, mint hasznot. Békesi László azt mondja, hogy "az egyes csapatok parancsnokait vagy elbizonytalanítja utasításaival, vagy kiváltja jogos felháborodásukat, esetleg passzivitásra készteti őket. Az egyesített hadsereg erejét, biztonságát adó hátországot megosztja, demoralizálja, elkedvetleníti, kiábrándulttá teszi, cselekvőkészségét gyengíti."

Az ellenzéki összefogásnak készen kell állnia Márki-Zay Péterrel szemben egy bizalmatlansági szavazásra

Az ellenzéki összefogás pártjainak megint félre kell tenniük az ellentéteiket és nézetkülönbségeiket, szembe kell nézniük ezzel a helyzettel, és vészforgatókönyvet kell csinálniuk arra az esetre, ha Márki-Zay Péter saját ellenzéke ellen is kampányol, megosztja és szétszakítja az ellenzéket. Az előválasztást lebonyolítókkal meg kell találniuk azt a demokratikus formát, amivel működésbe lép a bizalmatlansági indítvány intézménye, amelynek segítségével viszahívhatóvá válik egy előválasztáson megválasztott, de totálisan alkalmatlan jelölt.

Aki Márki-Zay-t kritizálni meri, az szerinte „a Fidesz beépített árulója”

Márki-Zay nem ismeri a bizalmatlansági indítvány fogalmát, és olyannal még nem találkozott, hogy ha valakivel szemben meginog a bizalom, akkor kezdeményezhetik bizalmatlansági indítvány formájában a leváltását. Ezt még miniszterelnökkel szemben is meg lehet tenni, nemhogy egy miniszterelnök-jelölttel, aki nem összefogja az ellenzéket, hanem megosztja, híveiket szembefordítja egymással. Olyan éles viták, gyűlölködő veszekedések, amelyek az elmúlt néhány hétben Márki-Zay miatt elindultak a közösségi médiában, még soha nem volt az ellenzékben.

Jakab Péter alaposan helyretette Márki-Zay-t, akinek még a jelszavát is elutasította

Márki-Zay a konkrét esetben nyilvánosan bírálta és megtámadta a Jobbikot, ami megengedhetetlen, mert ezzel Orbánt segíti. Ha problémája van a Jobbik szerepvállalásával, akkor azt bizalmasan Jakab Péterrel kellene közölnie, és vele tisztáznia. Azt nem teheti meg, hogy a nyilvánosság előtt kezdeményez belső vitát, az ellenzék szavazóit a második legnagyobb ellenzéki párt ellen hangolja, ráadásul Jakab Péter válasza szerint pontatlanul és alaptalanul. Ez egy miniszterelnök-jelölt, egy profi politikus esetében elfogadhatatlan. Ez alkalmatlanságának a jele. Nem beszélhet összevissza.

Márki-Zay halad a kijelölt útján: már megtalálta a vereség okát, hogy ne ő legyen a hibás

Márki-Zay Péter alaposan becsapta az ellenzéki szavazókat az előválasztás második fordulójában, hogy miniszterelnök-jelölt lehessen, méghozzá olyanok támogatásával, akikkel ő nem ért egyet, akiket politikai...

Sulyok Tamás elnök szerint elmozdíthatatlan az alkotmánybíróság, miközben bíróság elé kellene állítani őket

Sulyok Tamást és társait büntetőjogi felelősség terheli. Ebből pedig az következik, hogy a jogállam létrejötte esetén nemhogy el kell mozdítani ezeket az embereket, akik ezt lehetővé tették, hanem azonnal őrizetbe kell venni, bilincsben elvezetni, és az alkotmányos rend megdöntésében játszott szerepük miatt börtönre ítélni őket. A maximális büntetési tétel az életfogytiglan, ami kifejezi az általuk elkövetett bűncselekmény súlyosságát. Elmozdításuk a jogállam helyreállítását jelenti.

Márki-Zay kitenné Gyurcsányt a parlamentből, mert szerinte különben elveszítik a választást

Márki-Zay Péter a szabadeuropa.hu oldalnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy "Gyurcsány Ferenc hányadik harmadban lesz a listán?", azt válaszolta, hogy "ha látható helyen...

Az LMP nem vette át a Gyurcsány-ellenes propagandát, nem támogatja ebben Márki-Zay Pétert

Már az is furcsa, hogy Magyarországon meglepetést okoz, hogy valaki így beszél, s nem áll be az Orbán által folytatott Gyurcsány-ellenes gyűlöletpropagandába, és ki mer állni a közellenséggé tett DK-elnök mellett, holott ez lenne nemcsak a normális, hanem uszítás esetén a minimálisan elvárható magatartás. Orbán propagandagépezete egy hazugságra épülő narratívával, szinte lincselést követelő hangnemben uszított a 2006-os zavargások évfordulóján Gyurcsány ellen, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje pedig ezzel az uszítással azonosult, így szerezte meg az elsőséget.

Most pedig megmondjuk előre, mi lesz a 2022-es választás után

Mindez összhangba kerül Márki-Zay személyes ambícióival, hogy a választási vereség után is megőrizze az ellenzéki vezér szerepét, mintha az ellenzéki előválasztáson az ellenzék örökös vezérévé választották volna. Az ő megválasztása és mandátuma akkor véget ér, amikor Orbán nyer és ő a választást elveszíti, s nem lesz belőle ellenzéki miniszterelnök. Azzal azonban, hogy megkérdőjelezi a választás végeredményét, mintegy meghosszabbítja ellenzéki miniszterelnök-jelölti státuszát, hiszen akkor azzal a választás még nem ért véget, és a csalás miatti tiltakozásnak is ő lesz a vezetője.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEllenzék