2024, október12, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekHa Magyarnak összejön az 50 ezer havi előfizető, akkor évente 1,8 milliárdot...

Ha Magyarnak összejön az 50 ezer havi előfizető, akkor évente 1,8 milliárdot fog kaszálni

-

Magyar Péter szereti azt mondani, hogy 0 forintból kampányolt, miközben a rendezvényei és az országjáró kampányának költségei becslések szerint több százmillió forintba került, esetleg közelebb lehet lassan az egymilliárdhoz, mint az 500 millióhoz. Hogy ezt nem a fanatikusai dobták össze két hónap alatt, az egészen biztos, a forrás pedig ismeretlen.

Magyar szokásához híven letagadja majd, hogy ezt mondta, pedig ezt mondta. Időnként azt is mondja, hogy 0 közpénzből kampányolt, ami igaz, viszont az nem válasz a kérdésre, hogy miből van többszáz millió forintja a professzionális rendezvényekre, kampányra, stb.. Itt valaki nagyon belenyúlt a zsebébe, befektetett és megfinanszírozta a bizniszt.

Ez annál is inkább visszatetsző, hogy Magyar a fideszes korrupcióval kampányol, az pedig nem mentség, hogy közpénzt (még) nem költött. Egy demokratikus pártnak átláthatónak kell lennie, s még az sem mentség, hogy a Tisza egyelőre nem párt, s nem demokratikus, mert aki a közbizalomra épít, annak nem lehetnek ismeretlen, titkos pénzforrásai.

Magyar most próbálja tisztára mosni az eddigi költségeket, amikor meghirdette a prémium rendszerváltó előfizetést, amelynek bevételei majd összemosódnak az eddigi költségekkel. Így eltünteti, hogy ki finanszírozza: Orbán, valamelyik oligarcha, egy ismeretlen befektető, az orosz titkosszolgálat, a piramisjátékból lopott pénzből az „anyósa”, vagy ő maga.

Ha saját pénzéből bármennyit beletett, akkor már az sem igaz, hogy 0 forint közpénzből kampányolt, mert Magyar minden forintja közpénz, a Mészáros Lőrinctől kapott fizetése és a NER-es kamuállásainak bevétele is. Ha azonban kiszámoljuk, mekkora bevételre számít, akkor el kell mondanunk, hogy Magyar „Tisza Párt” nevű biznisze hatalmasat üzlet.

A piramisjátékok tehnikájára erősen hajazó előfizetési modell, amellyel a csatlakozók a „rendszerváltásra” fizetnek elő (amiről semmit nem lehet tudni, hogy mit jelent), azt kéri, hogy alapjáraton havi 3 ezer forintot fizessenek az előfizetők, a megcélzott előfizetői szám pedig 50 ezer fő. Ha összejön ennyi előfizető, az havi 150 milliós bevételt jelent.

Ez azt jelenti, hogy Magyar évente 1 milliárd 800 millió forintot kaszál az egyszemélyes „pártjával”, amit nyugodtan nevezhetünk egy jól jövedelmező üzleti vállalkozásnak is, ha bejön. Mivel a 3 ezer forint az induló összeg, amit lehet majd emelni, összejöhet az évi 2 milliárdos bevétel is. Arról nem beszélve, hogy annyi pénzt mos tisztára, amennyit akar.

E pillanatban azonban a Tisza még nem árad az adakozásban, a számláló szerint 6673 előfizetője van eddig, ami legalább arra jó, hogy látszik belőle a magyarok adakozó kedve, s erősen megkédőjelezi ez a fizetési hajlandóság azt az állítást, hogy az eddigi költségeket a nagylelkű támogatók dobták össze. De Magyar majd kizsarolja, kitapossa belőlük.

Erről szól a történet, ezért járta körbe Magyarországot, tartott kétszáz beszédet, és várja a pénzt. Magyar jó cserét csinált: a NER-ben ekkora bevétele soha nem lett volna. Ilyen jól a politika csak Orbánnak fizet, s ha sikerül majd a helycsere, akkor onnantól Magyarnak. De addig az egykori demokratákra vár a feladat, hogy Magyar Péter bizniszét finanszírozzák.

Hogy milyen rendszerváltást kapnak érte cserébe, azt jobb, ha nem tudják. Az nem rájuk tartozik.

Semmi más nem kell hozzá, csak a hazugságokat elhinni, ami eddig jól ment. Árad a Tisza, Magyar benyújtotta a számlát, el kell kezdeni belenyúlni a zsebbe. Ha Sájer Mária „anyós” áll az ötlet mögött, s a piramisjátékban kicsalt, lopott pénzből ő finanszírozta eddig Magyar kampányát, akkor ennél jobb piramisjátékot még nem épített.

De ha a lakossági előfizetés akadoznia is a „rendszerváltásra” (amivel nem tudjuk, hogyan számol majd el Magyar az „előfizetőknek”, ahogy azt sem, mi jár majd ezért cserébe), azt már elintézte, hogy bármilyen forrásból származó bevételt ezen a címen le tud papírozni. A jó fideszes iskola nem volt hiábavaló. A fideszes vér nem válik vízzé.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések