Véget kell vetni annak, hogy Kövér a bíróságok helyett hoz ítéleteket

Kövér László házmester súlyos szereptévesztésben van, amikor a neki nem tetsző véleményeket egyre súlyosabb bírsággal sújtja. Jakab Péter csaknem tízmillió forintos büntetése a “ficsúr” jelző használatáért alkotmányellenes, súlyosan sérti a magyar Polgári Törvénykönyvet. Neki ahhoz lenne joga, hogy a bíróságon polgári peres

/

Orbán bevallotta, hogy ideológiai átnevelő táborok lesznek az egyetemek

Már szemünk sem rebben, amikor Orbán ideológiai alapon kitagadja Magyarország felét a nemzetből, mert nem keresztényfasiszta ideológiát vall. Ezt tette ezúttal is szokásos pénteki rádiós szentbeszédében, amikor a magánalapítványokba kilopott, fideszes politikai komisszárok és strómanok uralma alá rendelt egyetemekről beszélt. Azt mondta,

/

Álalapítványok: van-e joga a Fidesznek lecserélni az államot és ellopni az országot?

Az állam alapítványokba való lopakodó kiszervezése után nyíltan is megszavazták azokat a törvényeket, amelyek értelmében a magyar állam közvagyona alapítványokba kerül, az állami funkciókkal együtt. Fontos hangsúlyozni azt, hogy nemcsak több ezermilliárd értékű közvagyon kerül a “Fidesz” (Orbán Viktor magánszervezete) birtokába, hanem