2024, május9, csütörtök

Tag: fékek és ellensúlyok

A közvetlen államfőválasztás a jogállam helyreállításának első lépcsője

Nem demokratikus és nem jogállami az, hogy a legfőbb féket és ellensúlyt, a köztársasági elnök személyét, a parlamenti többség választja meg, hiszen a parlamenti többség által hozott törvényeket kell felülvizsgálnia. A köztársasági elnöknek éppen a parlamenti többségtől kellene függetlennek lennie. Orbán ezt a lehetőséget arra használja, hogy Fidesz-fülbevalós pártkatonákat nevezzen ki. 2010 előtt, amikor még demokrácia volt Magyarországon, mielőtt Orbán megdöntötte az alkotmányos rendet, a parlamenti többségtől elvárt követelmény az volt, hogy arra méltó, független, köztiszteletben álló személyt jelöljön, aki kifejezi a nemzet egységét. Ízlésbeli kifogások, világnézeti különbségek voltak, de ennek a követelménynek meg kellett felelni. Orbán a fasiszta diktátorok mintájára ezt semmibe vette, és saját bábjait nevezte ki, akiket ő irányít. Ez a diktatúra, az önkény és a zsarnokság egyik oka és alapja. Ezt csak egyetlen módon lehet megakadályozni, a jogállami normáknak egyetlen módon lehet megfelelni, ha megszűnik a köztársasági elnök megválasztásának ez a módja. Orbán helyett a nép válasszon köztársasági elnököt. Ha az ellenzéki pártok és a sajtó helyesen adja ezt elő, akkor Orbánnak azt kell megmagyaráznia a népnek, hogy helyettük inkább ő választ. Ezt hogyan fogadja a nép? Miközben már a második köztársasági elnöke bukik meg. Orbán saját csapdájába került.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFékek és ellensúlyok