2024, október7, hétfő

Tag: főváros

Nem azért szavaztak Magyarra, hogy leváltsa Karácsony embereit

Magyar ehelyett a reformfideszes és árnyékfideszes LMP-t, és Karácsony Gergely riválisát, Vitézy Dávidot támogatja. Arra hivatkozva, hogy ő leváltja a "régi baloldali világot", ami azt jelenti, hogy valójában meg akarja szüntetni a baloldalt. Nincs új baloldal. Ez van, ami van, Magyar pedig semmiféle együttműködésre nem hajlandó a baloldali ellenzékkel, amelynek szavazóit magához csábította, hanem fel akarja számolni. De rá a baloldaliak szavaztak. Magyarnak nem Kiss Ambrussal van problémája, hanem Karácsony Gergellyel. De őt nem tudja félreállítani, mert őt a budapestiek közvetlenül választották meg. Az embereit viszont igen, amivel (a jogkörei megszüntetése mellett) Karácsony Gergely főpolgármesterségét puccsolja meg. Magyar Budapest működőképességét veszélyezteti, kizárólag politikai okból, hogy a baloldalt megsemmisítse. Ha Magyarnak ez sikerül, akkor csak jobboldal lenne Magyarországon: a régi Fidesz, Tisza Párt néven az új Fidesz, és a Fidesz árnyékpártja, az LMP, amely eddig is a Fidesz trójai falova volt az ellenzékben. Mindezt egymillió baloldali szavazó támogatásával, akik azért a hazugságért támogatják a fideszes Magyart, hogy majd ő helyettük leváltja a Fideszt, és nekik nem kell tenniük semmit. Mondani sem kell, ebből nem lesz semmi, kivéve, ha Orbán és az orosz főnökei nem adják át Magyarnak az országot, amelyben ellenzék nélkül vezethetne egy Orbánnál is rosszabb önkényuralmat.

Magyar és Karácsony között kell választaniuk a messiáshívőknek

A Magyart támogató ellenzék értelmesebb részének észre kell vennie, hogy a budapestiek által megválasztott ellenzéki főpolgármester megpuccsolása a cél. Vajon ezt akarták, akik a hirtelen jött messianizmus miatt Budapesten is Magyarra szavaztak? Magyar meg akarja az ellenzéket semmisíteni Budapesten is, hogy a Fideszen és rajta kívül senki más ne legyen. Karácsony Gergely azok embere, akik Magyarra is szavaztak, mert azt hitték, hogy Magyar majd az ellenzéki főpolgármestert támogatja. Holott első pillanattól kezdve lehetett tudni, hogy Magyar nem akar együttműködni az ellenzékből senkivel, hanem meg akar buktatni, s meg akar semmisíteni mindenkit. Ehhez pedig a legaljasabb eszközöktől sem riad vissza. Magyar messiáshívő támogatói döntési helyzetbe kerültek. El kell dönteni, ki az ő emberük: a fideszes Magyar, vagy az ellenzéki Karácsony Gergely? A kettő együtt nem megy. Mert a messiásuk magán kívül nem tűr senkit. Valójában gyűlöli az ellenzéket, ahogy a Fideszben is gyűlölte őket, ebben semmi nem változott.

Magyar titkos puccsot szervezett a fővárosban Karácsony Gergely ellen

A 444.hu nem leleplezésként számol be erről a puccsról, amely a világ minden részén hatalmas botrány lenne, hanem pozitívumként. Ilyen koalíciós tárgyalásokat kizárólag a nyilvánosság előtt tartanak, titkos koalíciókat csak bűnözők kötnek. Titkos koalíciókötéssel Magyar minden alap nélkül a Fideszt és Karácsonyt (meg a DK-t) gyanúsította. Magyar becsapta újra a híveit, mert azt ígérte, hogy nem köt koalíciót senkivel, kizárólag ügyek mellett szavaznak az emberei. Ez azt jelentette volna, hogy Karácsony képes lenne egyenként az ügyek mellé többséget állítani, de Magyar hazudott. Nem ügyeket támogat, hanem a rivális Fideszt és a gyűlölt baloldalt akarja kiszorítani és átvenni az irányítást. Mindehhez tudni kell, hogy a Magyar által birtokolt 10 mandátum ellenzékiek szavazatából jött össze, és ha Magyar a választás előtt nem vezeti félre hazug demagóg ígéreteivel, és a 444, a Telex és más hazug portálok segítségével az ellenzéki szavazókat, akkor az ellenzék főpolgármestere mögött 16 mandátum, a saját szavazatával pedig többség állna.

Magyar Péter konfrontálódott az Amerikai Népszavával a Facebookon

Magyar Péter kommentben reagált az Amerikai Népszava Facebook-oldalán Bartus László "Nemzetiszocialista hatalomátvétel modellje kezd kialakulni Budapesten" című írására, amely a főváros megbénításának esélyeit, a...

Nemzetiszocialista hatalomátvétel modellje kezd kialakulni Budapesten

Magyar átalakítja és meghamisítja az "ellenzék" fogalmát, amely mostantól kezdve nem a jogállami, liberális demokratikus értékek képviselőit jelenti, hanem kizárólag őt, az általa képviselt önkényt, orbánista ideológiát. Az eredeti demokratikus ellenzék "óellenzék" lett. Ami azt jelenti, hogy nekik nincs létjogosultságuk. Mert Magyar kimondta rájuk a halálos ítéletet. Velük együtt kimondta a halálos ítéletet a jogállamiság, a demokratikus értékek, az emberi jogok és a felvilágosodás létezésére és képviseletére is. Mert az mind "óellenzék". Azért, mert azt állítja, hogy ő majd választáson legyőzi Orbánt. Kiknek a nevében, milyen értékek alapján? Minden rá szavazó ellenzéki az ő értékrendjében "óellenzéki". Nekik el kell hagyniuk a demokratikus felfogásukat és fasizálódniuk kell Magyar önkényéhez. Valami nagyon sötét tragikus jövő készül, ha nem olvas a jelekből az értelmiség, nem fog össze Magyar ellen minden demokrata, s azt kell mondanunk, hogy nem tér észhez Orbán, aki világpolitikai tényezőnek hiszi magát és elhanyagolja az országot. Magyar Péter személyében a kőkemény nemzetiszocializmus fenyeget. Nem vicc.

Magyar az egyetlen ismert mutyizó, de ezen a címen lefejezné Budapestet

Most az a követelése, hogy "az eddigi mutyik megszűntetésének elengedhetetlen feltétele a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó összes cég vezetésének nyílt, transzparens pályázaton történő kiválasztása." Mindehhez szögezzük le, a szereplők közül egyedül Magyar Péter az, aki mutyikban résztvett, az elmúlt 3 évben 250 millió mutyis lopott pénzt tett zsebre. Emellett említsük meg, hogy Magyar Péter a saját elmondása szerint a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként mutyizott, többszáz milliós túlárazott szerződéseket kötött, amivel a mai napig nem számolt el. Ellenkezőleg, a leleplezésekben megalkuvást nem ismerő és az elvtelen kompromisszumokat elutasító Hadházy Ákosnál is valamivel elérte, hogy ezeket a dokumentumokat Hadházy Ákos a mai napig nem hozta nyilvánosságra, ami szégyen. Ezért Magyar úgy gyanúsít meg másokat, hogy arra semmiféle alapja nincs, miközben az általa emlegetett bűncselekményeket ő maga elkövette. Ha a budapesti önkormányzati cégvezetők közül valakivel szemben felmerülne, hogy bármilyen "mutyizást", korrupciós bűncselekményt tett, akkor az ellen eljárást kell indítani. Erről azonban nincs szó.

Ó ellenzék és új ellenzék nincs, csak ó Fidesz és új Fidesz van

Magyar a támogatói megtévesztésére használja magára az "ellenzéki" jelzőt, de Magyar nem ellenzéki, hanem fideszes. Ezért "ó ellenzék" és "régi ellenzék" nincs, egy ellenzék van, amely szembenáll Orbán illiberális fasiszta rendszerével a jogállamiság nevében. Ezzel szemben két Fidesz van, a "régi (ó) Fidesz" és az "új Fidesz", amit Tisza Pártnak hívnak. Szentkirályi Andrea ezért nem állt szóba Magyarral, mert a rivális új Fidesz vezetője. Ezt egyébként jól tette, mert Magyar ezekkel az "egyeztetéseivel" úgy lép fel, mintha ő lenne a megválasztott főpolgármester. Ő akar dirigálni. Az "egyeztetések" azt jelentik, hogy közli az ultimátumait. Ezt mindenkinek, Karácsony Gergelynek is vissza kellene utasítania. Ezek az "egyeztetések" szellemi tartalmukat tekintve megfelelnek annak, amikor Magyar a nadrágszíjat mutogatta, emlékeztetve mindenkit arra, hogy aki neki nem engedelmeskedik, az úgy jár, mint a felesége. Ez a nárcisztikus "nadrágszíj" politikai stílus sem a demokraták és nem Orbán ellenzékének a sajátja, ez Orbán és a Fidesz stílusa, akik közé Magyar való.

A DK petíciót indít Magyar ellen

A Demokratikus Koalíció az öt évvel ezelőtt megszerzett budapesti kerületek érdekében petíciót indít Magyar Péter ellen, aki az ellenzéki polgármesterek által vezetett kerületek elvesztése...

Magyar szerepe egyértelmű az Index híre alapján

Ezek szerint pedig Magyar pártja három fővárosi körzetben indít jelöltet az önkormányzati választáson, amelyekben az ellenzéknek DK-s jelöltje van, aki egy az egyben áll a Fidesz jelöltjével szemben. Magyar belépésével e körzetekben biztos fideszes győzelem várható. Magyar az eddigi felmérések szerint nem a Fidesztől vesz el szavazókat, hanem az ellenzéki szavazókat osztja meg, nagyjából megfelezi őket. Így a Fidesz jelöltjei simán nyernek ott, ahol az ellenzék közös jelöltjeként a DK embereinek abszolút esélye lenne a győzelemre. Ebből látszik, hogy Magyart milyen gyűlölet fűti és kik az igazi ellenfelei. Nem a Fideszre indít rá ellenjelölteket, hanem a demokratikus baloldali ellenzékre, a legnagyobb ellenzéki pártra, a DK-ra. Magyar nem Orbánt váltja le, hanem az ellenzék helyére akar lépni. Ha ez sikerül, akkor megvalósul Orbán és a szélsőjobb régi álma, jobboldalinak jobboldali ellenzéke lesz. Önmaguknak lesznek ellenzéke és egymás közt osztják meg a hatalmat. Ha Orbán bukik, visszavonul, az egész Fideszt átmentik és egyesítik Magyar pártjában.

Markó Beáta: Tovább a megalkuvás útján!

Most, hogy bő egy hónapja véget ért az ellenzéki összefogás előválasztása és a résztvevők elégedetten dőlhetnek hátra foteljeikben, visszatért minden a régi kerékvágásba. Újra az országot irányító klerikálfasiszta, emberirtó kormány goebbelsi propagandaminisztériuma tematizálja a közbeszédet, a velük szemben álló úgynevezett politikusok pedig folytathatják a tizenkettedik éve rutinosan begyakorolt tevékenységüket: a magyarázkodást, a rájuk kent hazugságok, rágalmak és egyéb mocskok levakarását az egészségügyminiszter által sosem látott körömkefével.

Markó Beáta: A patkányok fővárosa

A nem tudjuk hányas sorszámú átkosban Budapest évtizedeken át híres volt a patkánymentességéről, s ezt kevés nagyváros mondhatta el magáról. Létezett egy cég Bábolnán,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFőváros