2024, május22, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar szerepe egyértelmű az Index híre alapján

Magyar szerepe egyértelmű az Index híre alapján

-

Magyar Péter a Facebook oldalán önálló bejegyzésben cáfolja az Index értesüléseit a Tisza Párt fővárosi indulásáról, ám a cáfolat úgy sikerült, hogy azzal inkább megerősítette a lap értesüléseit.

Ezek szerint pedig Magyar pártja három fővárosi körzetben indít jelöltet az önkormányzati választáson, amelyekben az ellenzéknek DK-s jelöltje van, aki egy az egyben áll a Fidesz jelöltjével szemben. Magyar belépésével e körzetekben biztos fideszes győzelem várható.

Magyar az eddigi felmérések szerint nem a Fidesztől vesz el szavazókat, hanem az ellenzéki szavazókat osztja meg, nagyjából megfelezi őket. Így a Fidesz jelöltjei simán nyernek ott, ahol az ellenzék közös jelöltjeként a DK embereinek abszolút esélye lenne a győzelemre.

Az Index információi szerint Magyar a XI., a XV. és a XXII. kerületben indítana jelölteket, a háromból kettőben eleve DK-s polgármester van. Nem véletlen, hogy olyan körzeteket választott ki, ahol a DK áll a Fidesszel szemben. Magyar a DK-t akarja megsemmisíteni, nem a Fideszt.

Ebből látszik, hogy Magyart milyen gyűlölet fűti és kik az igazi ellenfelei. Nem a Fideszre indít rá ellenjelölteket, hanem a demokratikus baloldali ellenzékre, a legnagyobb ellenzéki pártra, a DK-ra. Magyar nem Orbánt váltja le, hanem az ellenzék helyére akar lépni.

Ha ez sikerül, akkor megvalósul Orbán és a szélsőjobb régi álma, jobboldalinak jobboldali ellenzéke lesz. Önmaguknak lesznek ellenzéke és egymás közt osztják meg a hatalmat. Ha Orbán bukik, visszavonul, az egész Fideszt átmentik és egyesítik Magyar pártjában.

Ezért ennek a fővárosi indulásnak modellértéke van. Magyar azt írta, még nem döntöttek, de mérlegelik, mert „a helyi szintű képviseletünk segítene a hatalmi elit pártjainak országos színtű leváltásában”. Magyar szerint tehát a „hatalmi elit” a Fidesz és a DK együtt.

Ez egyenlőségjelet húz a diktatúra és a legnagyobb ellenzéki párt között, ami akkor is hazugság, ha – a diktatúrával a magánéletében éppúgy kollaboráló – csalódott ellenzékiek szerint a DK áll a Fidesz leváltásának útjában, ami a legnagyobb hazugság.

A Fidesz leváltásának útjában a Fidesz áll, méghozzá az egyenlőtlen és csaló feltételekkel, amelyek között Orbánt választáson leváltani nem lehet. Senkinek. Magyarnak sem. A másik nagy hazugság, hogy a DK és az ellenzéki pártok a „hatalmi elithez” tartoznak.

Magyarországon Orbánnak korlátlan hatalma van, az ellenzéket nemcsak a hatalomtól, de az alapvető demokratikus jogaitól is megfosztotta. Az ellenzék hitelvesztésének oka épp az, hogy ezt a helyzetet tudomásul vette és ennek ellenére eljátssza az ellenzéki szerepet.

A hatalomhoz és az elithez azonban sem a DK-nak, sem az ellenzék többi pártjának semmi köze nincs. A hatalmi elithez ebből a körből egyedül Magyar Péternek van köze, aki ebből a hatalmi elitből jött, miután rosszul taktikázott és elvették a pénzes kamu állásait.

A szélsőjobboldali retorika, a hazug ígérgetés mellett mindez rámutat Magyar szerepére, a céljaira és fellépésének következményeire. Magyar vagy eltünteti a demokratikus ellenzéket és a baloldalt, vagy olyan polgárháborút indít az ellenzéken belül, amely elpusztít mindent.

Aki ezt az embert a legkisebb mértékben is támogatja, Magyarország sírásója. Mert Orbán egyszer megbukik, és a rendszere hanyatlóban van, amit felválthat a demokrácia. Magyar éppen ezt akadályozza meg, és menti át a „Fideszt”, és amit az jelent, durvább formában.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések