Ez a modell egyértelműen arra utal, hogy a magyar és az orosz titkosszolgálatnak közös ügynökök dolgoznak, de nem egymás ellen, hanem közös feladatokon. Az orosz és magyar titkosszolgálat már a hidegháború idején is a Nyugaton létrehozott fedőcégek tucatjaival dolgozott, amelyekbe hatalmas pénzeket pumpáltak, és az volt a feladatuk, hogy épüljenek be a fedőcégekkel a nyugati gazdaságba és üzleti életbe, szerezzenek nyugati eszközöket.
Horváth Bence is számos céghez kapcsolódott, amelyeket a világ minden részén nyitottak, és a hírek szerint maga is jelentős vagyonra tett szert. Most az amerikai katonai minősítésű rádiókat Dubajon keresztül akarták szerb fedőcégek közbeiktatásával Moszkvába juttatni. A kiterjedt amerikai nyomozás még azt is kiderítette, hogy az orosz-ukrán háborúba szánták az eszközöket, az oroszországi oldalon.
Ez azt is jelenti, hogy Horváth kapcsolatai nyomán feltérképezhették a magyar és orosz fedőcégek hálózatának egy részét, amelyeket a dekonspiráció miatt nyilván megszüntet majd a GRU, az orosz katonai titkosszolgálat. Azonban a külügy hiába tagad, s próbálja úgy beállítani, mintha a Horváth családhoz semmi köze nem lenne, az amerikaiak tisztában lehetnek azzal, hogy Magyarország az oroszok oldalán ellenséges tevékenységet fejt ki.
Putyin úgy akar véget vetni a háborúnak, hogy Ukrajna hagyjon fel a honvédelemmel, adja meg magát, engedje át az általa elfoglalt területeket, a Nyugat fejezze be a támogatást, s Ukrajna az EU- és NATO-tagságról örökre lemondva kapituláljon.
Orbán ezt az orosz tervet képviseli, Putyin utasításait hajtja végre, és az ellenség oldalán áll az Európai Unióval és a NATO-val szemben. Az EU soros elnökeként indított támadást az EU és a NATO ellen, megbontva az egységet és a Kreml propagandájával bombázva az EU-t.
Ez nem békemisszió, hanem háborús propaganda, mert a háborúzó oroszok győzelmét segíti, amely nem a békét hozná el, hanem az orosz fasiszta imperializmus terjeszkedése előtt nyitná meg az utat. Orbán háborús bűnös, aki a tömeggyilkos orosz hordát szolgálja.
Orbán nyilvánvalóan az orosz katonai titkosszolgálat (a GRU) ügynöke, aki világháborút és Magyarország orosz katonai megszállását veszélyezteti, azon dolgozik. Az EU és a NATO legsürgősebb feladata, hogy Orbán tevékenységét leleplezze és állítsa le.
Putyin és az orosz katonai titkosszolgálat Orbánnal trollkodik az EU-ban, a Kreml irányítja a magyar soros elnökséget, az EU tagországok teljes megvetése mellett. Orbán sorsáról már nem Felcsúton és Budapesten, hanem Moszkvában és Pekingben döntenek. Magyarország sorsa is az ő kezükben van. Ha Orbán valóban ismerné az oroszokat, hogy kegyelmet nem ismernek, a háláról még nem hallottak, egy szavukat soha nem tartották be, rettegne.
Előrelátó ember most Magyar Péter mozgását, nyilatkozatait és kapcsolatait figyelné, mert az oroszok mindig legalább két vasat tartanak a tűzben, és a Trumphoz hasonló Magyar, aki szereti a pénzt és a hatalmat, tárgynak tekinti a nőket, abból pedig van elég, s zsarolható, olcsó préda az orosz titkosszolgálatok számára. Idő kérdése, mikor szervezik be, ha ez még nem történt meg, amin csodálkoznánk.
Magyar mindenesetre most is üzent Putyinnak, hogy ő is elment volna Moszkvába, csak ő még korábban, mert Putyin elnök úrnak alázatos szolgája, aki utálja az amerikaiakat és az EU-t, a jogállamot, és a kezében tartja az ellenzék nagyobb részét. Putyin pedig szereti az ügynökeit csicskáztatni, egymással szemben kijátszani. Magyarországon pedig nem nagyon történhet olyasmi, ami nincs az ellenőrzésük alatt. Ezért sem mindegy, ki a "messiás".
Arról szólnak az újságok címlapjai, hogy Szijjártó újra örömmel utazik Oroszországba. Meg sem nézzük, hova és minek, teljesen mindegy, a lényeg az, hogy örömmel...
Szijjártó már nem is leplezi önmagát és a Kreml szolgálatában végzett orosz ügynöki tevékenységét, amelynek célja, hogy Moszkva propagandájával elaltassa a NATO-t, a nyugati...
Ez azt jelenti, hogy Orbán a katonaságnál mindenképpen besúgó volt, a III/IV-es katonai elhárítás "operatív kapcsolata", 1981. október 20-tól 1982 auguszus 1-ig Zalaegerszegen, a kapcsolatnak a leszerelés vetett véget. Leszerelése után nem lett III/III-as, de a III/IV-es besúgás semmivel nem volt jobb. Amit Orbán az ügy kapcsán mondott, az hazugság. Úgy adta elő, mintha őt világéletében csak megfigyelték volna, mintha áldozata lett volna csupán az állambiztonságnak, miközben korábban a besúgója volt. De mennyiben zsarolható ezzel? Csak a jelentéseivel, ha azok olyanok.
Mindez nem vicc. Ha beazonosítjuk, hogy az orosz katonai hírszerzés tisztjei és ügynökei milyen feladatokat hajtanak végre, az pontosan megegyezik azzal, amit Orbán csinál, és amit Orbán mond. Ez pedig a Nyugat "megbékítése" Oroszországgal, az orosz terjeszkedés miatt felgerjedő nyugati ellenségeskedés pacifikálása, a béke jelszavával az Oroszországgal szembeni ellenállás csillapítása. Ez történt már 2015-ben is, a Krím elfoglalása után. Elkerülte mindenki figyelmét, hogy Orbán már akkor is szó szerint azt mondta, amit most. Ez pedig nem más, mint a GRU hivatalos programja.
Ha megkaparjuk az amerikai kémügyet, félelmetes összefüggések tárulnak fel. Nem kizárható, hogy az ügy hátterében Magyarország legújabbkori történetének legsötétebb titkai állnak, amelyek új megvilágításba helyezik az Orbán-kormány működésének valóságát, feltárják annak mélyrétegeit. A megértéshez az a kérdés vezet el bennünket, milyen információk közelébe juthattak a vádoltak, milyen veszélyt jelentettek a kormányzatra? Más szóval: mibe tenyerelhettek bele? Mit akar az Orbán-kormány elrejteni? Miről akarták elterelni a figyelmet, minek a nyomait akarták eltüntetni?
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.