2024, december22, vasárnap

Tag: gyerekkínzás

Tizenegy év alatt 50 millió dollárt kaszált Böjte alapítványa a gyerekeken

Ehhez képest a szemtanúk, önkéntesek beszámolója szerint Böjte gyermekotthonai úgy néznek ki, úgy működnek, mint a dickensi árvaházak: szegények, mint a templom egere. Az alapítvány dúsgazdag, az általa fenntartott gyermekotthonok szegények. Böjte Csaba járja a világot, időnként hónapokat töltött Amerikában. De a gyerekek éhesek és csórók. A "nevelők" egy része maga is gondozásra szoruló ember, akiknek a lakhatás és az étkezés nagy segítség. Sok az önkéntes, akik nem kapnak pénzt. Böjte Csaba volt szeretője, aki a dévai gyermekotthon egyik nevelője volt, sokáig pénzt sem kapott. Elmondása szerint volt, amikor a gyerekek éheztek, lefényképezte, hogy romlott húst adtak nekik. Böjte több értekezletet is tartott, amikor fogytak a gyerekek, és kiküldte a munkatársait szegény családokhoz, hogy szerezzenek gyerekeket. Ez az egész nem a gyerekmentésről szól, hanem a pénzcsinálásról. A pénzgyűjtéshez és pénzszerzéshez kellenek a gyerekek. Ez egy gyerekbiznisz, Böjte tett már utalást arra is, hogy "közvetítettek" ki gyerekeket.

Böjte hazug kirakatrendezvényei ellene szólnak

Böjte még mindig az elkövetőket menti és az áldozatokat járatja le. Tagad, hazudik, ami azért tragikus, mert a helyzetet konzerválja. Romániában már régen nem olyan a gyermekvédelem, mint a rendszerváltás előtt és után, ezeket a gyerekeket tisztességes gyermekotthonokban el lehetne helyezni, ahol felkészült nevelők és szakemberek normális körülmények között ellátják őket. Böjtének fontosabbak ezek a gyerekek, mint a gyerekeknek Böjte és a gyermekeknek fenntartott koncentrációs tábora, ahol verik, durván büntetik, kínozzák, megalázzák és szexuálisan bántalmazzák őket.

Az RMDSZ védi meg Böjte Csabát a felelősségrevonástól

Vétkesek közt cinkos, aki néma. Még cinkosabb, aki hazudik róla, de a legcinkosabb az, aki meg is védi a felelősségre vonástól. A legesleges legcinkosabb pedig az, aki gyerekeket áldoz fel egy hamis politikai mítosz és nimbusz oltárán. Ha nem határolódik el az RMDSZ, nehezen mossák le magukról, hogy ezt a gyermekkínzó papot ők védik meg a romániai törvényektől és a román hatóságoktól.

Böjte Csaba felelős az otthonaiban történt pedofil ügyekért

Ezt a gyerek koncentrációs tábort a magyar adófizetők pénzéből is támogatják. Böjte akkor sem vette komolyan ezeket az ügyeket, azóta sem veszi komolyan, ezért semmi garancia nincs, hogy ez ne ismétlődjön meg és ne folytatódjon. Böjte felelős és bűnrészes, alkalmatlan arra a feladtara, amire vállalkozott. Nem mentség, hogy hány gyerek nőtt föl ott, ahol ilyesmi megtörténhetett, és az sem mentség, hogy nem erőszakoltak meg minden gyereket. A Böjte-féle gyerekkínzó alapítványt, amit politikai célokra és pénzszerzésre használtak, be kellene záratni.

13 gyerekét kínozta évekig a "nagyon vallásos" házaspár

A boldog nagycsalád képét csak Facebookon láthatták az ismerősök, egyébként senki nem találkozott a szülők gyerekeivel, ami 13 utód esetén meglehetősen bizarr.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékGyerekkínzás