Kell-e bocsánatot kérni Hann Endrétől?
Azzal már mindenki találkozott, hogy egyes közvéleménykutatások ellenkező eredményt mutatnak attől függően, hogy ki a megrendelő. Ennek súlyos veszélyei is lehetnek, ha például táplálkozási vagy egészségügyi kérdésekről van szó. Hasonlóan súlyos veszélyei lehetnek politikai kampányokban is, mert a populista politika egyik leghatékonyabb fegyvere lehet, s nemcsak jó célok, hanem rossz célok érdekében is. A közvélemény félrevezetése és manipulálása veszélyes egy egészséges társadalom műküdésére. Ebben az esetben a Medián jó célt szolgált, egy sötét diktatúra megdöntésében segédkezett. Nyilván ez mentette fel a lelkiismeretet: Orbán legyőzése minden szempontnál fontosabb.
De ez a metódus, amikor egy közvéleménykutató nem kutatja, hanem irányítja, befolyásolja és vezeti a közvéleményt, rossz célokra is felhasználható. Abban sem vagyunk biztosak, hogy egy diktatúra megdöntése is elegendő indok arra, hogy minden szakmai és morális szabályt felfüggesszenek, mert az hosszú távon akár egy másik diktatúrát is létrehozhat. A sajtó, a nyilvánosság kontrollja elengedhetetlen a társadalmi önvédelem szempontjából. Ebbe beletartozik az is, hogy a közvéleménykutatások megalapozottak és hitelesek legyenek, ne manipulációs célt szolgáljanak. Ez új szint ahhoz képest, hogy az egyes pártokhoz közelebb álló felmérések kicsit kedvezőbben mérnek "haza".
Ez teljesen új szerepbe állítja a közvéleménykuatatásokat és az egész szakmát. Lehet, hogy ez zseniális volt, de attól még nem biztos, hogy legitim. A veszély éppen az, hogy legitimmé válhat, miközben másnak mutatja magát. Nem tükrözi a valóságot, hanem megteremti. Ez precedens. Ez innentől eszköz lehet. És nemcsak jó célra. Bele is szerethet a megalkotója, és ennek az "iskolának" a követői. Mindnki jó ügynek tartja azt, amit szolgál. A machiavellizmus csapdája ez. Nem beszélve arról, hogy sokkal nagyobb üzleti lehetőséget is kínál ez a modell, mint csak egy mérés, noha annak is megmarad a funkciója. A mellékszereplők politikai aktorrá válhatnak. Igazán vonzó szerep.
Összességében, mi továbbra is erénynek tartjuk az önkritikát, a beismerést és a bocsánatkérést, de e pillanatban nem vagyunk meggyőződve arról, hogy nem egy fantasztikus és hibátlanul kivitelezett kampánytechnikáról van szó. Ezt pedig azért sem kívánjuk elkenni, mert ennek a választásnak ez az egyik specifikus területe, amit kutatni érdemes. Ezért Hann Endrétől nem kérünk bocsánatot a felismerésünkért, viszont gartulálunk ahhoz, hogy valami teljesen újat alkottak, s azt tökéletesen kivitelezték. Azt sem vonjuk kétségbe, hogy a feltolt és letolt eredményeknek nem voltak mérésekben szereplő alapjai, de a tendenciák célorientált felhasználása egy új minőséget teremtett.
Ezért Hann Endrének minden alapja megvan arra, hogy nevessen a sajtóban, mert zseniálisat alkotott. Pontosan eltalálta, amire éppen szükség volt: se többre, se kevesebbre. A nevetés nyilván nem annak szólt, hogy a mérései pontosak voltak, és igazolódtak, hanem annak, hogy megcsinálták azt, amit kellett, amit célnak kitűztek. Működött a technika. Ez a magyarázata annak, hogy a többi mérés mindig lemaradt a Mediántól, mert az soha nem azt mutatta, ami van, hanem azt, ami lesz. Még inkább: aminek lenni kellene. És a valóság utolérte a próféciát. Pontosan ez volt a célja.
Hann Endre hazudott, de az már nem hír
Magyar Péter propagandasajtója (amely egykor függetlennek nevezte magát, de ma már ugyanolyan a Tisza Párt mellett, mint a Fidesz lakájsajtója) ezt mind egy szálig lehozta, a 444.hu Hann nevetős fotójával, gúnyt űzve a tehetetlen ellenfelekből, akiket ez a Medián mérés gyakorlatilag kivégez, s minden bizonnyal ez is volt a célja. De a cáfolatot nem.
Molnár Csaba a Facebookon válaszul bemutatott egy Hann Endrétől származó emailt, amely ellentmond Hann állításainak. A Medián vezetője azt írta: "Durván minden negyedik ember olyan, aki magát baloldalinak mondta, és/vagy állítása szerint a közepesnél nagyobb valószínűséggel szavazna a DK-ra. Ezzel az almintával érdemes lenne kezdeni valamit".
Ez éppen ellenkezője annak, amit Hann korábban állított. Az elhallgatott emailben tesz ajánlatot egy kutatásra, amihez előre jelzi, hogy a megkérdezettek 25 százaléka mondja magát baloldalinak, annak ellenére, hogy az ellenzékinek mondott messiás is jobboldali. A remélt megrendelésért azt sejteti, hogy ez a minta előnyös lehet a DK-nak.
Ehhez képest mértek néhány hónap múlva 1 százalékot a DK-nak miután nem rendelt a Mediántól felmérést.
Ez az email erősen megkérdőjelezi a Medián közvéleménykutatásának megbízhatóságát és a cég hitelességét. Súlyos kérdéseket vet fel a közvélemény befolyásával kapcsolatban. Azt is figyelembe véve, hogy Molnár Csaba szerint a HVG és a Medián azonos cégcsoporthoz tartozik, így házon belül rendeli a "kutatást" a HVG, amely nyíltan Tisza-kampányt folytat.
A Kálomista-per fideszes ítélete szerint a hazugsághoz való jog erősebb
A Kálomista-perben jogi abszurdum született a másodfokú bíróságon, amiről köztudott, hogy ez az igazságszolgáltatás Fidesz által kézzel vezérelt szintje. Akinek van szerencséje megtapasztalni a...




