2024, április14, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírA Kálomista-per fideszes ítélete szerint a hazugsághoz való jog erősebb

A Kálomista-per fideszes ítélete szerint a hazugsághoz való jog erősebb

-

A Kálomista-perben jogi abszurdum született a másodfokú bíróságon, amiről köztudott, hogy ez az igazságszolgáltatás Fidesz által kézzel vezérelt szintje. Akinek van szerencséje megtapasztalni a magyar igazságszolgáltatást, az könnyen felismerheti az Orbán-rendszer keze nyomát az ítéletekben. Az elsőfokú eljárásokban az Orbán-rezsim meghagyta a bírói függetlenséget, s ezen a szinten még korrekt és törvényes ítéletek születnek. Ez a látszat. Ezután jön másodfokon a valóság, miután az igazságszolgáltatásnak ezen a szintjén születnek a hatalom által irányított ítéletek.

Ennek tipikus példája az „Elkúrtuk” című hazug propagandafilm ügyében indult per, amelynek felperese Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója, akit felismerhetően azonosítottak a film készítői a filmbeli „Endrével”. Az nem kérdés, hogy a politikai megrendelésre készült mocsok kurzusfilm valótlan tényeket állított Hann Endréről a filmben, amivel megsértették a személyiségi jogait. Ezt az elsőfokú bíróság a törvénynek megfelelően meg is állapította, s elmarasztalta Kálomista Gábort és  film készítőit. Ez az ítélet azt is jelenti, hogy a filmben hazudtak.

Ezután került másodfokra az ügy, ahol már az Orbán-rezsim által kinevezett és megrendelésre hamis ítéleteket hozó bírák ülnek. Ezen a szinten születnek a legelképesztőbb ítéletek, amelyeknek egy részét korábban a Kúria megsemmisítette, mint jogi nonszenszt. Egészen addig lehetett ebben bízni, amíg a diktatúra el nem foglalta a Kúriát is. A Kálomista-perben a papírforma érvényesült másodfokon, a Fővárosi Ítélőtábla alaposan elkúrta, hogy a magyar igazságszolgáltatás függetlensége valaha említtessék, és a magyar igazságszolgáltatástól korrekt ítéletet várhasson bárki.

Mindehhez az abszurd ítélethez a lehető legabszurdabb indoklás tartozik: a Fidesz bírái kimondták, hogy „az Elkúrtuk című film alkotói, művészeti szabadsága erősebb, mint a felperes személyiségi jogainak védelme. Különös tekintettel arra, hogy abban az időszakban a felperes személyiségi jogi helyzete közszereplőként nagyobb szintű tűrést feltételez, mint egy átlagember esetében”. Az ítélet több szempontból sem „alapos”. Ezzel azt mondták, hogy a hazugság a művészi szabadság része. De a művészet nem azt jelenti, hogy hazudni lehet. Művészet nem hazudhat.

Először is, az Elkúrtuk című film nem művészi alkotás, hanem egy szándékos lejárató propagandafilm, amelynek célja éppen az volt, hogy megsértse a filmben szereplők személyiségi jogait. Ezúttal ez fontos kérdés, nem csupán műfaji vita, nemcsak ízlés dolga, hanem perdöntő tény. Másodszor, ha bárkinek az alkotói, művészi, szerzői szabadsága erősebb, mint a sértett személyiségi jogának védelme, akkor az összes médiában (idetartozik a film is) elkövetett személyiségi jogsértési pert meg kell szüntetni, mert egy újságíró szerzői szabadsága erősebb, mint a jóhírnévhez való jog.

Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy bárkiről ki lehet találni, le lehet írni, el lehet mondani, filmre lehet venni bármilyen hazugságot, ami sérti az illető jó hírnévhez való jogát, mert a hazugságot terjesztő, valótlan tényeket állító és valótlan tényeket terjesztő, vagy a sértettet hamis színben feltüntető becsületsértő rágalmazó joga erősebb a valótlan tényállításhoz, mint a sértett joga ahhoz, hogy valótlan tényállítással ne lehessen sérteni a jó hírnevét, a becsületét és az emberi méltóságát. Ha ezt lehet, akkor mostantól nincs jó hírnévhez való jog, nincs személyiségi jogvédelem.

Az esetek többségében ugyanis újságírók, alkotók, szerzők, filmrendezők stb. követik el a nyilvánosság előtt a valótlan tényállítást, így a személyiségi jogsértést. Ha nekik ehhez joguk van, akkor bárkiről lehet valótlan tényt állítani. Ezt mondta ki a másodfokú bíróság. Harmadszor, a közszereplők nagyobb tűrési küszöbére vonatkozó alkotmánybírósági állásfoglalás nem a valótlan tények esetében ír elő nagyobb tűrést a közszereplőknek, hanem a durva kijelentésekkel, véleményekkel, becsületsértő megnyilvánulásokkal kapcsolatban. Valótlan tényállítást senkinek nem kell tűrnie.

Mindehhez tegyük hozzá, hogy Magyarországon nincs precedens jog, egy ilyen ítélet nem kötelezi a bíróságot, hogy egy fordított felállásban is ugyanígy ítéljen. Ezért ez azt jelenti, hogy ez a jogelv az Orbán-rendszer kritikusaira, ellenfeleire igaz. Fordított esetben, ha a sértett a rezsim által védett személy, akkor a fideszes másodfok tökéletesen fogja értelmezni a jogszabályt, amely úgy szól, hogy akivel szemben valótlan tényt állítanak, terjesztenek, vagy valós tényt hamis színben tüntetnek fel, amivel megsértik a jó hírnevét, az kérheti a jogsértés megállapítását és a szankciókat.

Ez a magyar inkubátorban a liberalizmus biológiai vírusával szemben kitenyésztett ellenszer: a hazug, részrehajló, a hatalom által irányított bíróság, ahol a bíró táskájában már ott van az ítélet a per megkezdése előtt. Erről van itt szó, nem a migrációról, a genderről meg a háborúról, hanem a totális hatalomról és uralomról, s másokkal szemben a teljes jogfosztásról.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések