2024, április19, péntek

Tag: hazugság

Orbán a bicskei pedofil-ügy első számú felelőse

Varga Judit tejesztette elő és írta alá a kegyelmi kérvényt az Orbán-kormány nevében. Az Orbán-kormány minden cselekedetéért Orbán a felelős. Az Orbán által kinevezett és általa kézzel vezérelt Novák Katalin adott kegyelmet. Orbánnak erről tudnia kellett, mert bicskei ügyről van szó, a kegyelmet kapott pedofilmentegető bűnöző kapcsolatban állt az öccsével. Kizárt, hogy egy ilyen ügyről nem tájékoztatták, és a leleplezésig lapított. Nincs az ügynek egyetlen mozzanata, ami nem Orbánhoz és az ő felelősségéhez tartozik. Orbán tisztában van ezzel, ezért próbálkozik azzal a figyelmet elterelő képtelenséggel, hogy az alkotmányt módosítja, ami szakmailag is nevetséges. Eltolhatja a felelősséget magáról, ha a két közvetlen felelőst, Novákot és Vargát eltávolítja örökre a közéletből, de attól még mindenki tudja, ha a közvetlen érintettsége nem derül ki, akkor is, hogy ezért Orbán felel. Demokráciában neki is le kellene mondania. A pedofília elleni képmutató propagandaharc, a családról szóló ocsmány hazugságok, a Fidesz egész identitását képező álkeresztény máz, egy pillanat alatt lelepleződött. Ebben is hazudnak, mint mindenben. Abból pedig elég, hogy ők állnak a pedofilellenes gyermekvédelem élére. Csak gyűlöletkeltésre használják, közben Becsületrenddel kitüntetik, kegyelemben részesítik a pedofíliát eltussoló bűnözőket.

Nem elég, ha Novákot beáldozza Orbán, Varga Juditnak is távoznia kell örökre a közéletből

Novák még azt is gondolhatta (nagy valószínűséggel így is van), hogy Orbán vagy Orbán környezete áll a kérelem mögött, ha Varga aláírta és átküldte. Novák megszokta, hogy ő mindent aláír, vagy nem ír alá, az utasításoktól függően. Itt az volt az utasítás, hogy írja alá. Ez nem menti a felelősségét, tisztességes és normális ember ilyet akkor sem ír alá. Varga nélkül nincs kegyelem a pedofil igazgató bűntársának. Varga felelőssége egyértelmű, ha Nováknak menni kell (ami nem kérdés), akkor a korrupciós botrány miatt miniszterként már egyszer megbukott Vargának is mennie kell. A sajtó, az ellenzék, a közvélemény nem hagyhatja annyiban, Varga nem lehet Magyarország (=Fidesz) listavezetője az EP-ben. Varga képviselte az Orbán-kormányt, személyesen Orbánt. Ha ő marad, akkor Orbán nem mentesül a felelősség alól. Az ő kormánya indítványozta a pedofil igazgató bűntársának adott kegyelmet. Vargának is távoznia kell a közéletből.

Novák „jó szívvel ” már csak egy valamit írhatna alá, a lemondását

Az Orbán-rezsimben is feltűnően kirívó cinizmust engedett meg magának Novák Katalin, aki legújabban "Sándor-palotának" nevezi magát, amikor kijelentette: "jó szívvel" írja alá az Orbán...

Mindenki menjen tüntetni Novák és Varga ellen

Orbán jogászkodik, hogy a felelősséget lerázza magáról, az általa felügyelt igazságügyi miniszterről, Varga Juditról, és az általa kinevezett, kézzel vezérelt Novák Katalinról. Novák az áldozatokat sértő, megalázó és bántalmazó döntése után cinikusan azt mondta, hogy "minden kegyelmi döntés megosztó". Hazudik, mert ez a döntés nem oszt meg senkit. Ez a kegyelmi döntés egyértelmű, az egész társadalom egy emberként ítéli el, mint ahogy az is egyértelmű, hogy nincs rá magyarázat, s a pedofília eltussolása miatt elítélt K. Endre a Fideszhez és az Orbán-családhoz közel áll, emiatt kapott kegyelmet. A pedofília elrejtése, eltussolása, az áldozatok elhallgattatása a pedofil bűncselekmény része. Ezért hazug Orbán és Novák minden szava arról, hogy pedofilnak nincs kegyelem, mert ők egy pedofilnak adtak kegyelmet, aki a kiszolgáltatott gyerekeket arra akarta kényszeríteni, hogy vonják vissza a feljelentésüket, miközben egy társuk öngyilkos lett a zaklatás miatt. Nem a jogszabályok hiányoztak, hanem a tisztesség és a gyerekekkel való együttérzés.

A kegyelemmel Novák is részt vett az eltussolásban, ő is a pedofil bűncselekmény részese lett

Novák azzal, hogy a pedofil bűntársának kegyelmet adott, relativizálta a bűncselekményt, maga is bűntársa lett az elkövetőknek, a bűncselekmény részesévé vált. Ugyanazt csinálta, amit K. Endre, eltussolta az ügyet, megalázta az áldozatokat, semmibe vette az érzéseiket, lebecsülte, ami velük történt. Nincsenek szavak erre a mocsokságra, amit Novák művelt. Novák a botrány kirobbanása után azzal védekezett, hogy magát a legnagyobb gyerekvédő pozíciójába helyezte, a pedofília legnagyobb ellenségének és élharcosának mutatta, mintha a pedofília eltussolása nem lenne a gyerekek ellen elkövetett erőszak szerves része. Tény, hogy a katolikus egyház püspökeit (pápáit) is pedofíliával vádolták az eltussolások miatt. A pedofília elősegítése és eltussolása ugyanannak a bűncselekménynek a tartozéka. Egy gyermekotthon helyettes vezetőjének és pszichológusának a feladata éppen az lenne, hogy minden szexuális zaklatástól megvédje a gyerekeket. K. Endre a gyerekek lelkét akarta  megtörni, némaságra próbálta kényszeríteni őket. Másodszor ugyanezt Növák követte el.

Szijjártó azzal hősködik, hogy Moszkvába jár

Szijjártó interjút adott a Flamand Közösség közszolgálati csatornája, a belga VRT televízió részére, amelyben számos válogatott hazugság mellett azzal hősködött, hogy Moszkvában is a...

Orbán semmibe vette a nemzeti konzultációt, a „népakarattal” szemben szavazott

A nemzeti konzultációról mindenki tudhatja, milyen célt szolgál, sugalmazott kérdései az elvárt válaszokat is tartalmazzák, a hazug állításokra csak egyféleképpen lejet szavazni. Orbánt hivatalosan nem köti a konzultáció eredménye, de elvileg azt a célt szolgálja, hogy az általa eldöntött kérdésekben az önkénye mögé a népakarat látszatát állítsa. A hamis cél az, hogy leplezze az önkényt, legitimációt adjon önmagának, saját diktatórikus döntéseit a nép akaratának állítsa be, ami őt kötelezi. Most kiderült, ami eddig is tudható volt, hogy nemcsak átláthatatlan a "konzultáció" kiértékelése, Orbán ezt is semmibe veszi. A nemzeti konzultációkra tízmilliárdokat költenek el, miközben a kórházi ellátás akadozik. Alig egy héttel azután, hogy kihirdették az állítólagos "konzultáció" végeredményét, amely 99 százalékos többséggel nyilvánította ki az ukrán segéllyel szembeni "népakaratot", Orbán az EU-csúcson minden fenntartás és ellentételezés nélkül megszavazta az Ukrajnának szánt uniós segélyt, amiről a "magyar emberek" azt mondták: ne kapjanak pénzt az ukránok, amíg Magyarország meg nem kapja a neki járó teljes összeget. Ez pedig nem történt meg. Orbán másfélmillió Fidesz-szavazó akaratát vette semmibe, mert a nem fideszes szavazók kukába dobták a konzultációs levelet, mivel tisztában vannak a funkciójával. Ez bizonyítja, hogy Orbán semmibe veszi saját szavazóit és támogatóit is, eszköznek használja őket saját játékaihoz. Magyarországot privát tulajdonaként kezeli, amivel azt csinál, amit akar. Ez a szavazás nemcsak a nemzeti konzultációt leplezte le, hanem azt is, hogy Orbán diktátor.

Orbán elveszítette maradék hitelét és tekintélyét

Orbán megint fenyegetőzött, aztán amikor nem engedtek, mindenbe belement. Alig van mivel győzelemnek beállítani a totális vereséget. Normális ember csak olyannal fenyeget, amit be...

Kövér elintézte Orbánnak, hogy a svédek visszautasítottak mindent

Orbánnak úgy kell aláírni a svéd NATO-csatlakozást, hogy semmivel nem tud takarózni. Megszégyenült. Kövér barátjának köszönhetően ellenkezője történt, mint amit akart, mert a svéd miniszterelnök kijelentette, "a svéd kormány nem sértette meg Magyarországot. Az, hogy egyes országok eltérő álláspontot képviselnek, nem újdonság." Orbán nem tudja eljátszani a színházat. Ráadásul az önnön lendületétől túlpörgő hazug propaganda most még rátesz egy lapáttal, folytatja, amit eddig. Napok telnek el, amíg Orbán áthangolja őket. Az is egy szép történet lesz, ahogy megváltozik parancsra a hang, ahogy parancsra a "nem szavazógép" frakció parancsra szavaz, mint a kisangyal.

A törökök megszavazták a svéd NATO-csatlakozást, Orbán totális vereséget szenvedett

Orbán maradt utoljára, miután Törökország viharos gyorsasággal megszavazta a svédek NATO-csatlakozását. Erdogan semmi tekintettel nem volt Orbánra, akinek nem maradt más választása, mint hirtelen...

Isztambulból megjött az engedély, a svédek azonnal barátok lettek

Alapos szuverenitásvédelmi vizsgálatnak kellene alávetni Orbánt: a svéd NATO-csatlakozás török parlamenti megszavazásának hírére meghívta a Magyarországot "sértő" Svédország miniszterelnökét, hogy a török elfogadás nyomán...

Uniós normák szerint nincs szabad magyar sajtó

Százmilliárdokat költ a kormány közpénzből a propagandasajtóra és a propagandára, míg a független sajtó nem kap állami megrendeléseket, állami cégek nem hirdethetnek náluk, és még a szabad piacon is tudja mindenki, hogy ha független sajtóban hirdet, következményei lesznek, a hatalom megbünteti vagy üldözni kezdi, adóhivatalt, rendőrséget küldenek rá. Orbánnak a törvénytervezet végleges elfogadásánál nem volt vétójoga, ezért a többi 26 ország döntésével, egyedül Magyarország elutasításával az Európai Parlament elé kerül a tervezet, amit mijden bizonnyal elfogadnak és kötelező lesz minden tagállamra nézve. A sajtószabadság törvény állítja majd az Orbán-rendszert a legnagyobb kihívás elé. A sajtószabadság olyan látványosan sérül, hogy nehezebb leplezni, mint ahogyan például az igazságszolgáltatás függetlenségének látszatát megteremteni. Minden jogállami kifogás esetében csalnak, hazudnak, félrefordítanak, látszatmegoldásokat alkalmaznak, amelyek egy részével az EU-t becsapják, de legutóbb már zsarolással fogadtatták el.

Nem az a kérdés, hogy Orbán hazudik, hanem az, hogy ezt megteheti

Felháborító, hogy Orbán el tudja hitetni azt a hazugságot, hogy "Brüsszelnek" bármi köze van a magyar tanárok fizetéséhez. Ezt a magyar államnak kell finanszíroznia, ez a magyar kormány alkotmányos kötelessége, aminek semmi köze az uniós fejlesztési pénzekhez. Ha a magyar állam erre nem képes, akkor Orbán csődbe vitte az országot. Ez a valóság. Szemérmetlenül hazudott arról is, hogy éppen a szlovák választás előtt ellepték a magyar határon átengedett (a magyar kormány által elengedett embercsempészek vezetésével) az illegális bevándorlók a szlovák határt, és a bevándorlásellenes szélsőjobboldali Orbán-báb ezzel nyert választást, mintha nem lenne köze hozzá. Utána megszűnt az invázió. Harsány röhögésbe kellett volna fulladnia, amikor azt mondta, hogy az ukrán csatlakozás ügyében az volt a kérdés, hogy részt vállal a döntésben vagy nem, ezért hősiesen elment kávézni, mert a kérdés az volt, hogy a kezében levő vétójogot használja vagy nem. Neki a lehetősége megvolt, hogy 26 másik ország akaratát meghiúsítsa, ahogy utána meg is tette.

Orbán demokráciája: „a parlament majd leszavazza”

Demokratikus jogállamban a hatalmi ágak szétválasztása létezik, a törvényhozó parlament nincs a kormány alá rendelve, hanem fordítva. A parlament részeként az ellenzék is felette áll és ellenőrzi a kormányt. Magyarországon ez fordítva van, a kormány a parlament felett áll, s mivel Orbánnak semmi más korlátja sincs, valójában a parlament Orbán alá rendelt. Orbán arra használja a csaló választással létrejött, a mindenkori abszolút többségben levő "fideszes" parlamentet (azért idézőjelben, mert a Fidesz is csak egy fikció, nem egy párt, hanem Orbán egyik kamu szervezete, amely azt csinálja, amit ő akar), hogy törvényes és demokratikus látszatot adjon az önkényuralmi döntéseinek. Hitelesíti vele saját magát. Demokráciában egy kérdést a parlament elé utalnak, amely hosszas tárgyalások után a témáról demokratikus döntést hoz. Jogállamban még egy frakció sem parancsra szavaz, mert a képviselők rendelkeznek bizonyos szuverenitással, a szavazóiknak elszámolással. Magyarországon Orbán jelöli ki őket, és az utasítása szerint szavaznak. Ez a diktatúra.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékHazugság