Élükön azokkal az ellenzékiekkel, akiknek egy része most vasárnap demonstrált, mégpedig minden eddiginél nevetségesebb módon. Alig sikerült eldönteni, hogy mi ellen, mert előbb "megbékélés" (!) tüntetést tartottak volna, ami maga a téboly: megbékélést akart hirdetni a Puzsér-féle színtársulat egy ellenséges, s ha gyáva is, de elnyomó fasiszta diktatúrával.
Aztán ebből lett szolidaritási tüntetés a rágalmazó Juhász Péter mellett, akinek bizonyíték nélkül bocsánatot kellene kérnie Semjén Zsolttól, a NER élősködő, korrupt, rágalmazó és hazudozó politikusától, egyik legvisszataszítóbb jelképétől, ami igazán szép teljesítmény, de jól illeszkedik a Tarka Magyar-tól Látó Jánosig ívelő önsorsrontó karrierbe. Jelképes.
A kegyelmi ügy még valódi ügy volt. Azt is elpuskázták, hagyták Magyar Péternek, hogy ezt a súlyos botrányt, ami ráadásul az Orbán-családhoz vezetett, s megroppantotta Orbánt, a személyes hazug önmutogatására fordítsa át. S létrehozzon egy másik Fideszt, az ófidesz váltópártját. Ezzel a Semjén-üggyel sikerült lejáratni a gyermekvédelem tragikus ügyét.
Rengeteg felszólaló, mindenki arról beszélt, amerre a feje állt, de a lényegről, a diktatúráról és annak sebezhetőségéről, megdönthetőségéról senki nem beszélt. A félelmet, gyávaságot demonstrálták azzal, hogy "nem félünk", "nem félünk". Nincs mitől félni, ti mégis féltek, az egyetlen Hadházy Ákost leszámítva.
Juhász Péter sütkérezhetett a kétes népszerűségben, célt tévesztett és célt vesztett rutin tüntetők most olyan mellett álltak ki, ami inkább szégyen és kínos malőr, a házkutatásnak csak a NER-re jellemző nevetséges pózát leszámítva. Hát ez nem a feketeautó. Mégcsak a nagy példaképhez, Trumphoz sem fogható, mert Trump megfélemlítése, fenyegetése valós.
Látó János a Hit Gyülekezetében a romák pásztora volt egy időben. Látó János szerepel a gyülekezetről írott könyvemben, mint aki visszatért azok közül, akik elhagyták Németh Sándor magánegyházát, de cserébe minden hazugságot összehordott azokról, akikkel távozott, hogy visszavegyék. Majd megint fordult a kocka. Én évek óta blokkolom.
Látó János nem az egyetlen YouTube-próféta. A közösségi média megnyitotta az utat olyan emberek előtt, akik egy normális világban soha nem jutottak volna nyilvánossághoz. Ennek a folyamatnak egyik súlyos fejleménye, amikor egy Látó János a miniszterelnök-helyettest a legdurvább váddal illeti, minden bizonyíték nélkül, s az ügy bejut a magyar parlamentbe.
De a felelős nem Látó János (és a hozzá hasonlók), hanem azok a tech-milliárdosok, akik a profitszerzés miatt megnyitották az utat valóban futóbolondok és mindenféle szenny előtt, amely a hivatalos nyilvánosság szintjére emelkedett. Azzal a mentalitással együtt, hogy az ilyeneket nem kell ellenőrizni, létjogosultságuk van. Ha árt az ellenfélnek, akkor igaz.
A konkrét ügyben a legnagyobb felelősség Juhász Pétert terheli, aki nem járt utána, hogy ki az informátora, mennyire megbízható az, amit mond. Hamar eljuthatott volna Látó János videóihoz, amelyek közül a legnagyobb sikert az aratta, amikor éppen valami fennkölt szent dologról beszélt, majd kissé megemelkedve, kiengedte a gyötrő végbélszeleket, hangosan.
Ez Látó János színvonala. Ennek az embernek a meséje szabadította el a poklot, egy olyan ózdi gyermekotthonban zajlott abuzálásról szólva, amely nem is létezik. Juhász Péternek az sem tűnt fel, hogy a mese szerint Senjén Zsolt sötét (!) autóban megy gyerekeket rontani, akik nem láthatták, csak a hangját hallották, s hangja alapján felismerték Semjén Zsoltot.
Meglehetős káosz uralkodik az ún. ellenzéki oldalon a választások előtt. Még mindig nem állt össze a kép, hogy hol kire lehet/érdemes szavazni április 8-án a Fidesz ellenében.
Annak megdöbbentő fordulat csupán a Momentum szembefordulása az Együttel, aki még mindig hisz abban, hogy létezik komolyan vehető ellenzék az országban. Őket most sajnáljuk.
Juhász Péter szerint törvénytelenül lehetetlenítik el a tüntetésüket. A demonstrációt a rendőrség tudomásul vette, erről Juhásznak papírja is van róla. Akkor miért mennek máshová? Mert nem akarnak konfrontálódni a két zsarnokot védő karhatalommal, ugyanis ők "jó emberek". Ezek a sípolások már komédiának is gyengék, a tét ezeknél már sokkal nagyobb. Igaz, nem ment százezer magyar tüntetni Putyin ellen. Viszont ilyen tüntetésekre sok ember már nem jár el.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.