2024, december22, vasárnap

Tag: katolicizmus

A pápa beállt az oroszok mellé a sötét oldalra

Annyit még a Vatikánból is lehet látni, hogy az oroszok nem elégednének meg a két keleti megye megszerzésével. Nyíltan hangoztatják az eredeti terveiket, Kijev és egész Ukrajna elfoglalását. Újabb országokat fenyegetnek arra az esetre, ha Ukrajna kapitulál. A pápa nem a megtámadottak, az üldözöttek, az elnyomottak, hanem a gyilkosok mellé állt. Ez pedig azt jelenti, hogy a Vatikánon belüli hatalmi harc eldőlt, győztek azok a sötét erők, amelyek a katolikus egyház államok fölötti világuralmáról soha nem mondtak le, amelynek nem más az akadálya, mint a felvilágosodásból született liberális demokratikus világrend, amit Róma sötét urai az ellenségüknek tartanak. Ráéreztek, hogy Putyin ezt megdöntheti. A Vatikánt nem az emberek élete érdekli, mert akkor a gyilkost szólítaná fel a gyilkolás, nem az áldozatot a védekezés abbahagyására. Ferenc pápát legyőzte és maga alá gyűrte a megbuktatására is kész igazi katolikus klérus, amelynek a helye nem ott van, ahova Ferenc pápa korábban vezette az egyházát, hanem a sötét oldalon, a világ fasisztái között.

Németh Sándor Orbán miatt behódolt az eucharisztikus katolikus egyháznak, eltüntek a „katolikus démonok”

Magyarországon családok tízezrei mentek tönkre, mert a Hit Gyülekezetében megtért gyerekek nem tartották többé a kapcsolatot a szüleikkel, mert azok katolikus vallásúak voltak. Németh Sándor tömegesen szakította szét a családokat, tette tönkre évtizedeken át magyar szülők és gyermekeik életét, mert a Hit Gyülekezetében megtértek a "katolikus démonok" miatt soha, vagy csak nagyon ritkán találkozhattak a katolikus szüleikkel, utána azt is le kellett imádkozni magukról. A karácsony katolikus ünnep volt, a karácsonyfa átkozott, amit renitensek titokban állítottak a gyereküknek.

A katolicizmus a kereszténység ellentéte, a szabadság legnagyobb ellensége

A katolicizmus arra épül, hogy elzárja az embereket a kereszténységtől, s ezzel a papok és a katolikus egyház szolgájává tegye őket. Ezáltal tud a katolikus államvallás segítségével uralkodni minden államhatalom, amely ebben az értelemben mindig a római birodalom és császárság megtestesítője. Orbán állama is az, erről szól a förtelmes alaptövényük preambuluma, amit "Nemzeti Hitvallás" néven emlegetnek, és a magyarok lelki gúzsbakötésére a nemzeti identitással azonosítanak.

Semjén szerint azért égett le a Notre Dame, mert nincs francia inkvizíció

A francia katolikus egyház máglyákkal ékesített dicső történetét, az állam és az egyház összefonódását, az inkvizíció működését, a katharok és a valdensek kegyetlen legyilkolását...

XVI. Benedek szerint nem a pedofil papok tehetnek a pedofíliáról

A volt pápa megtalálta a megoldást az elmúlt évtized egyházi pedofil botrányaira. A hatvanas évek szexuális forradalma okozta a tévelygést, emiatt alakultak ki homoszexuális...

Ausztrál pedofilbotrány: a vallás a bűn melegágya

Mikor a kereszténységet az erkölccsel azonosítják, emberi feladat és erőfeszítés lesz a bűntől való megszabadulás és megtisztulás, akkor a vallásos ember bűnösebb lesz, mint valaha, és ezt még lepleznie is kell, ezért képmutató lesz.

Nem Semjén ért egyet a Hit Gyülekezetével, hanem fordítva

A katolikus egyház sötét ideológiája kerítette hatalmába Németh Sándort, aki Orbán Viktor és Constantinus császár lábai előtt hever. A Hit Gyülekezete tagjai foglyok, akiket most eladott az ördögnek. Semjén nem változott, ugyanolyan sötét feudális elnyomást hirdet, mint mindig.

A katolicizmusra tért át a Hit Gyülekezete

Azt már csak mellékesen említjük meg, hogy az ATV nézői egy olyan ember televízióját nézik, aki eközben Semjén és Orbán ideológiai társa, velük ért egyet, az ő hatalmukat segíti és támogatja. Akinek elemi érdeke, hogy ez a rendszer soha ne szűnjön meg.

Csak nehogy Ferenc pápa nevessen a végén

A pápa még azokat is befogadná, akiket a nemzetközi jog szerint nem kell. Olyat Soros György sem állít, mint amit a pápa mond.

Korrupció még a Vatikánban is van

"A Vatikánban jelen van a korrupció, de nem veszítettem el a nyugalmam" - nyilatkozott Ferenc pápa a Corriere della Sera című olasz napilapnak. Mindezt...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKatolicizmus