S mi a garancia arra, hogy valaki ugyan semmiféle politikai szerepet nem vállalt, semmiféle politikai megnyilvánulása nem volt, a diktatúra alatt némább volt, mint az Áder János pecabotjára akadt ponty, hogy ennek ellenére nem lenne pártos, nem egy politikai irányzat, vagy közösség elfogult köztársasági elnöke lenne? Aki pedig soha semmit nem tett, nem mondott, semmilyen közfunkciót nem töltött be, a politika és a közélet nem érdekelte, most hirtelen a közért aggódó elnök lesz? Vagy akinek nem ismertek senki által a nézetei, soha nem nyilvánított vélemény, vajon van-e olyan értékrendje, amely alapján döntést hozhat törvényekről, alkotmányjogi kérdésekről, amiben meg lehet bízni?
Mindezek a kérdések egy irányba vezetnek: Magyar csupán ürügyet keres, hogy kizárhassa azokat a jelölteket, akik alkalmasak lennének az alkotmányos feladatra. Egyértelmű, hogy az alkalmasságuk miatt nem lehetnek elnökök, mert Magyar nem akar olyan köztársasági elnököt, akinek alkotmányjogi elvei vannak, aki kellőképpen független, akinek a jogállamiság fontos, és tudja is, mi az, s aki ellensúlya lehetne az ő pillanatnyilag korlátlan hatalmának. Magyar Péter saját diktatúrájához keres köztársasági elnököt. Ez az oka annak, hogy elfogadhatatlan indokokkal kirekeszt minden alkalmas embert. Ezért nincs közvetlen elnökválasztás sem, pedig ezt is megígérte, de nem tartja be. Hazudott.
Mindezt alátámasztja Magyar álnok retorikája, amikor kijelenti: "nem Magyar Péternek kell eldöntenie, hanem elsősorban a Tisza közösségének, azon belül is a Tisza-frakciónak". Nem létezik olyan, hogy Tisza-közösség, a "Tisza" egy gyűjtőfogalom, amely nagyon különböző embereket jelent, akiket az kapcsol össze, hogy rendszerváltást akarnak. Éppen azt, amit Magyar nem akar. A Tiszának tagsága sincs. A Tisza-frakciót Magyar válogatta össze, azt szavazzák meg, akit Magyar eléjük tesz. Majd cinikusan hozzáteszi: "de az sem árt, ha ezzel egyetért a Tisza elnöksége is". Az "elnökség" Magyar Pétert jelenti. De akkor a "Tisza-közösség" akarata számít, vagy csak akkor, ha egyetért vele az "elnökség"?
Magyar a gondolatmenetet azzal zárta: "Én szerintem fogunk találni ilyen embert." Nincsenek kétségeink. A köztársasági elnök kiválasztása az ősbűn, ami mindent megmutat. Magyar ellopja a magyar szabadságot, amit nem ő szerzett meg, hanem az a 3 millió ember, aki nem rá mondott igent, hanem Orbánra mondott nemet. Akik nem állíthatnak köztársasági elnököt, akiknek a jelöltjeit Magyar megbélyegzi, mert valamilyen politikai szerepet betöltöttek, amiképpen Magyar is, csak ők a csizma másik oldalán voltak. Most pedig Magyar mondja meg, hogy kit lehet választani, kit nem? Becsületes, független, elvszerű és felkészült demokratát nem lehet. Csak egy bábot, azt is Magyar választja meg.
Ez ugyanaz a modell, ami az Orbán-rendszer lényege. A demokrácia látszata mögött egyetlen ember dönt. Ennél tisztességesebb a nyílt diktatúra, mint ez a bábszínház. Ettől az egész országot belengi megint a hamisság, a képmutatás, a hazugság szelleme. Szerintünk inkább Magyart kellene távol tartani, mert ő az, aki idegen test az áprilisi választási forradalomban. Ha Magyar most letolhatja ezt a nép torkán, semmi nem állítja meg az újabb diktatúrát. Lehet megint nevetni és hülyézni. Már megszoktuk. Ugyanez történt 2010 után is. Ez az antidemokratikus, önkényes és kirekesztő köztársasági elnökválasztás mérföldkő. Ha az április választás egy forradalom volt, akkor ez egy ellenforradalom.
Ez a logika már abban is hibázik, hogy azt képzeli: ha nem indul a DK és a Kutyapárt, az ő szavazóik mind a "Tisza" (értsd: Magyar) szavazói lennének, a szavazataik hozzáadódnak a szektások szavazataihoz. Ez azonban kizárt, a DK és a Kutyapárt szimpatizánsai legfeljebb nem szavaznak, de Magyarra soha nem voksolnának. Ezért maradtak DK-sok és kutyások.
Ezért valójában pozitív ezeknek a pártoknak az indulása, mert mozgósítanak a Fidesz ellen olyan szavazókat, akik inkább vállalnák a kínhalált, minthogy valaha erre a nárcisztikus, korrupt és hazug, potenciális fasiszta diktátor pszichopatára szavazzanak, amit abszolút meg tudunk érteni, s a véleményüket maximálisan osztjuk.
A "tiszás" fanatikusok másik nagy tévedése, hogy azokat hibáztatják, akik más ellenzéki jelölteket indítanak a "Tiszára", megosztva azzal is az ellenzéki szavazatokat. Ennek okai azonban nem a választáson önállóan induló ellenzéki pártok, hanem Magyar Péter. Egyik szempontból a taszító és megosztó személyiségével, másrészt a kirekesztésével.
Az egykor demokrata tiszafanatikusokat emlékeztetjük, hogy normális esetben a politikus feladata, hogy megnyerje a szavazókat, bizalmat ébresszen önmagával szemben, hogy a választók önként rá szavazzanak. Egy jó politikus integráló személyiség, nem parancsba adja, hogy rajta kívül senki nem indulhat el, hanem megnyeri és integrálja őket.
Ahhoz nem kell ész, sem államférfiúi bölcsesség, hogy valaki parancsba adja mindenkinek, hogy szűnjön meg, adja át a terepet neki, ne induljon a választáson, mert akkor hazaáruló. Ehhez csak bunkóság kell, az pedig van. Ez olyan, mint Trump fenyegetése és zsarolása, a világ utasítása, hogy az ő "seggét csókolgassák". Magyar ezen a primitív szinten áll.
Magyar feltételei azt sugallják, hogy aki bármilyen felelős pozíciót betöltött az elmúlt húsz évben, a nép megválasztotta parlamenti képviselőnek, vagy csak elindult egy demokratikus választáson jelöltként, mind gazember, akitől meg kell védeni a Tisza Párt "tisztaságát". De a tisztaságot nem veszélyezteti ő maga, aki 14 éven át aktív résztvevője volt a diktatúra kiépítésének, a rendszer élősködő oligarchája volt, aki bevallottan lopta a közpénzt.
Ha valaki 14 éven át támogatott és épített egy olyan rendszert, amiről most azt mondja, hogy ellopta a közvagyont, lezüllesztette az egészségügyet, az oktatást, propagandával vezeti félre a népet, s amelynek ő maga aktív résztvevője volt, aki saját bevallása szerint az elmúlt három év alatt 250 millió forintot zsebelt be kamu állásokban, aki túlárazott és fiktív munkákra kötött csaló szerződéseket, kijátszva a törvényt, az tiszta ember.
Ha valaki szakemberként kormányzati pozíciót töltött be, mert ért a szakmájához, az nem tiszta ember. De ugyanezen logika szerint ezt a gondolkodásmódot ki lehet terjeszteni az élet minden területére, nemcsak kormánytagokra. Aki az elmúlt húsz évben az élet bármely területén felelős beosztásban dolgozhatott, az gazember. Ha a Fideszben csinálta ugyanezt, akkor nem. Miközben nem a megszűnt MSZMP és más pártok, hanem a Fidesz az ellenfél.
A jobboldali "keresztény" politika "családvédelemtől" hangos, de az nem a családról, hanem a kirekesztésről szól. Az ideológia a családra hivatkozik, de annak semmi köze...
Magyarországon Orbán a nemzet harcát vívja a zsidók ellen (Soros - a zsidók - irányítják Brüsszelt és a demokrata vezetésű Washingtont), Lengyelországban a nemzet harcát vívják a németek és az oroszok ellen, Amerikában Trump a nemzetközi kommunizmus ellen harcol és nem Amerika másképp gondolkodó tagjai ellen. Olyanok nincsenek. Ha mégis vannak, azok vagy a külső idegen erők ügynökei vagy azok által megtévesztettek.
Már ebből is látszik, hogy nem demokraták. Nem fogadják el a demokrácia létezését, bárki jogát arra, hogy velük szembeszálljon és mást gondoljon, mást akarjon. Ez a fasizmus nem is új irányzata, amely magát a nemzet egyedüli képviselőjének nevezi, mindenki mást a nemzettel szembenálló idegen ügynöknek. Ez tökéletes adaptációja a hitleri nácizmusnak. Csak most nem mindenhol a zsidók az ellenségek.
Az életkor nem feltétlenül azonos a szellemi és fizikai leépüléssel, csökkent képességekkel és betegségekkel. Sok idős ember attól beteg, hogy így tekintenek rá és...
Magyarország Európa legbarátságtalanabb, legkevésébe befogadó, a vendégszeretetet, a szolidaritást, a segítségnyújtást nem ismerő, a bevándorlók és menekültek ellen uszító ország, miközben szüksége van munkaerőre,...
Novák alapítványa a Fidesz nevű párt ideológiáját és propagandáját képviseli, mely kirekeszti a magyar társadalomból, a nemzetből és az elfogadható életmintát követők közül a Fidesz ideológiáját elvető, a Fideszt nem választó, a Fideszre nem szavazó és/vagy a Fidesz ideológiáját fasiszta alapvetésnek és náci ideológiának tartó magyar állampolgárokat, többmillió magyar embert. Mindenki azt szeret, akit akar, azzal él együtt, akivel akar, aki senkivel nem akar együttélni, ahhoz is joga van, és ennek alapján sem a Fidesz, sem az Orbán-fülbevalós Novák elnök nem különböztetheti meg.
Íme, a rasszizmus bizonyítéka. Orbán várja a bevándorlókat, ha azok nem más bőrszínűek. Menekültellenes, de a fehér nyugati bevándorlók jöhetnek. Ilyen egy "szabad ország". Ám a legszebb az, amikor a riporter megkérdezi: "Tehát állíthatjuk, hogy Refugees Welcome?" A válasz: "Igen, pontosan. De Nyugatról! Western Refugees Welcome!" Nyugati menekültek jöhetnek, akik a liberális demokrácia, az emberi jogok, a jogállam és a szabadság elől menekülnek Orbán fasiszta államába, ahol ő mond meg mindent, és ő dönt el mindent.
Megdöbbentő adatok hívják fel a figyelmet arra, hogy az amerikai gyerekek mentális egészsége jelentősen romlik, és a gyerekek által elkövetett öngyilkosságok szoros kapcsolatban állnak...
Orbán Viktorrá kell-e lenni ahhoz, hogy legyőzzük Orbánt? - tehetné fel a kérdést a jámbor ellenzéki, miután Márki-Zay Péter az október 23-i ellenzéki naggyűlésen...
Így még nem hagyta cserben senki Magyarországot, a magyar népet, a magyar szurkolókat és a magyar válogatottat. Ez az ő csapata, az ő dicsőségéért játszanak, erre költötte a magyarok minden pénzét. Minden magyar ember a televízió előtt ül, aki tehette a helyszínen szurkol, de a fő szurkoló, a nemzeti vezér bujdosik, egy olasz fasisztával vacsorázik, miközben az aranylábú fiúk életüket és vérüket adják mindenek előtt érte, aztán a magyar emberekért, Magyarországért. Megpróbálják lemosni Magyarország nevéről azt a gyalázatot, amit ő tett rá.
Minden csapat letérdel, kivéve a magyarokat (és a lengyeleket). A térdelést is "baloldali ámokfutásnak" tartó Orbán-rezsim hazudik: ez kiállás a más bőrszínű játékosok mellett, s általában a faji alapú gyűlölködés, megkülönböztetés és kirekesztés ellen. Ez sporttársak közötti szolidaritás is. Orbán megtiltotta a szolidaritást a magyaroknak, amivel azt is kifejezi, hogy nem sportember. A tiszta fehér játékosokból álló magyar csapat délcegen áll majd a pályán, hirdetve a fasiszta fehér felsőbbrendűséget.
A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után nem sokkal, nagy dérrel-dúrral kezdett hozzá az új alkotmány előkészítéséhez. 2010 júniusában az Országgyűlés kétharmados többséggel eltüntette az...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.