2024, december22, vasárnap

Tag: költségvetés

Hámori János: Eljött a tettek ideje, ilyen közel még nem állt Orbán a bukáshoz

Az EKB racionális döntése az lenne, ha nem engedné meg a magyar kormánynak az MNB veszteségével való manipulálását. Ez annál is inkább indokolt lenne, mert az EKB-nek az Euro-t kell védenie és nem a magyar kormányt. Amennyiben a helyzet nem változna és a költségvetésnek december 31-ig vissza kellene pótolnia az MNB veszteségét, akkor az Orbán kormány azonnal megbukna. Nem azért, mert az ellenzék érte el ezt, hanem azért, amiért egy korhadt fa kidől: megszűnnek a működési feltételei. Félő, hogy éppen ezt nem vállalja az Európai Unió.

Hámori János: Senki nem ellenőrzi a költségvetést

Mindent összevetve megállapítható, hogy a Magyar Állam költségvetését senki sem auditálja. A kormány azt hazudik, amit akar. Nem tudhatjuk a valóságot: igazából mekkora a hiány és miért akkora, amekkora.

A költségvetés összeomlott, a miniszterelnök nyaral

Parlamenti demokráciákban nem lehet így bánni a költségvetéssel, nem a miniszterelnök és néhány csókos magánügye, nem ők sakkoznak vele jobbra-balra, vásárolgatnak repülőteret, miközben a törvény által előírt inflációt követő nyugdíjemelésből nem lett semmi, a 23 százalékos nyugdíjinflációhoz képes 15 százalékos volt az emelés. Nem kell félnünk, mert legjobbjaink, mint Mészáros Lőrinc, jobban teljesítenek, ők előre mennek és nem hátra, hatalmas profitokkal zárnak, őket nem fenyegeti a hiány, sem a kisebb yachtra való átállás szükségszerűsége.

Orbán rejtegeti, hogy csődben van az ország, a NER-közeli cégek miatt

Így szép lenni NER-lovagnak és NER-lovaginának, hogy dőlnek a százmilliók, mintha feneketlen lenne a költségvetés. Évente százmilliókat vesznek ki a cégeikből osztalékként, miközben csődbe megy az ország. Innen van ezeknek olyan virágos jókedvük, ezért szeretik ők annyira a vezért, és ezért lettek ezek ennyire nagy keresztények. Minden megváltozna, ha most, a csőd közepén, nekik is benyújtanák a számlát. Nekik is arra a szintre emelkednének a kamatok, mint amire az MNB kamatszintjei emelkedtek, és a veszteséget nem az ország szenvedné el egyedül.

Biden költségvetése fegyvert és kenyeret kínálna egyszerre

Joe Biden a társadalmi igaságosság és a szociális biztonság érdekében több nagy ígéretet is tett az amaerikai választóknak, amelyeket megpróbál teljesíteni, emellett ezonben gondot...

Trump megkegyelmezett hozzá hűséges bűnözőknek, és bünteti azokat, akik nem csalják el neki a választást

A Trumpot támogató és az ámokfutásáért felelős republikánusok egyre inkább szembesülnek azzal, hogy Trump kicsoda. "Ez az ember a magjáig rohadt" - mondta róla...

A lengyelek visszatáncolnak a vétótól, de gyomorfogatóan hamiskodnak

A lengyel-magyar barátság mégsem olyan erős, mert a lengyelek bejelentették, hogy készek visszavonni a vétót. De nem lennének a lengyelek Orbán keresztényfasiszta tanítványai és...

Orbán újabb veresége, hogy szigorúbb jogállami normákhoz kötik az uniós pénzeket

Enyhülhet az EU általános válsága, ha ebben a ciklusban valóban megszületnek azok a jogállamiságot vizsgáló mechanizmusok, amelyek szankcionálhatóvá teszik az illiberális fasisztoid rendszerek uniós...

Orbán kisfiúnak bizonyult, totális vereséget szenvedett, a jogállamisághoz kötik az uniós pénzeket

Hiába hepciáskodott Orbán, feleslegesen szavaztatta előtte a magyar parlamentet, nagyon kisfiúnak bizonyult ő az EU-csúcson. Nem merte megvétózni az EU hétéves költségvetését, annak ellenére...

A Fidesz hülyét csinál az ellenzékből, amit az hősiesen tűr

A parlamenti ellenzék együtt fog bukni az Orbán-rezsimmel, osztozni fog a sorsában, mert a rendszer alkotó elemévé silányult, a fenntartásában és nem a megdöntésében érdekelt.

Nyolc év alatt 350 százalékkal emelkedik a sporttámogatás

Számokban az igazság, amit a bőrünkön is megtapasztalunk. Tények, melyek mindig csak ugyanazokat érdeklik (és fordítva).

A Trump-kormányzat újabb aljas húzása

Trump kormányzata háborút indított a szegények ellen. Már a napi egyszeri főtt ételt is sajnálják a republikánusok a rászorulóktól. Szerintük nem a kormány feladata segíteni a nélkülözőkön.

Trump költségvetése mutatja, mire készül: háborúra

A legvalószínűbbnek az látszik, hogy egy teljesen felesleges nukleáris háborúba keveredik Észak-Koreával.

Trump nem diplomáciára, hanem háborúra készül

A nyugalmazott tábornokok leszögezték: "sok válságra, amellyel nemzetünknek szembe kell néznie, nem csupán egyedül katonai megoldás van."

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKöltségvetés