2025, július14, hétfő

Tag: kongresszus

A Táncdalfesztivál mintájára választják ki a Tisza Párt képviselőjelöltjeit

A rendezvény üzenete az volt: az Orbán-rendszer marad, csak a jobb diktátor majd jobban kormányoz és jobb lesz az egészségügy. Olyan mélyenszántó gondolatokkal untatták a jelenlevő kongresszusi "küldötteket" (?), hogy betegközpontú egészségügyre van szükség. Egyetlen figyelemre méltó megszólalás a Semmelwies Lovagrend javaslata volt. Ez a javaslat félelmetes precedens lehet, a klasszikus fasiszta állam korporációinak modern változata, vallásos lovagrendekre utaló elnevezéssel, de tartalmát tekintve a belső kontroll és terror eszköze, amely felhatalmazza a nővér lovagokat, hogy akár professzorokat is egzecíroztassanak, feljelentsenek (a példa szerint: ha nem mos kezet, vagy nem elég jól). A magyarista kampánysajtó, amely valamilyen érthetetlen okból független sajtónak nevezi magát, nem tette fel az alapvető kérdéseket, hogy mitől pártkongresszus ez, s azt sem, hogy kik a résztvevők, kik ülnek a nézőtéren, s hogyan választották ki őket, miután nem is tagjai a pártnak, amelynek ez a rendezvény állítólag a kongresszusa. A Magyar Péter elviselhetetlen stílusa még el nem menekültek közül Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív igazgatója (vajon tagja-e a pártnak?) ismertette, a tagság és alapszervezetek nélküli "párt" hogyan választja ki a parlamenti választásra a képviselőjelöltjeit (magyarul: kikre kell majd helyben szavazni). Akik még emlékeznek a Táncdalfesztivál kieséses rendszerére, azoknak ismerős a modell. Minden körzetben valami előválogatás után három énekes együtt lép fel mindenhol, utána a nézők szavazhatnak rájuk, és a legkevesebb szavazatot kapott énekes kiesik. Ezután már egyenes kiesés van, nyílt szavazás dönt a megmaradt két énekes között.

A világ legkisebb kongresszusára készül a 27 fős Tisza Párt

Ez nyilvánvalóan kizárt, mivel a 27 ismeretlen ember kivétel a pártnak nincsenek tagjai, ezért a kongresszus összehívása nem szabályszerű, nem törvényes. A párttörvény szerint "A párt törvénysértése esetén az ügyész keresetet indít a párt ellen". Az ügyésznek ezt kellene tennie, törvénytelen működés miatt a "Tisza Párt" feloszlatását kellene kérnie. A Fidesz a legteljesebb mértékben törvényesen járna el, ha azt a névleges pártot, melynek nevében Magyar Péter magánszemély politikai tevékenységet folytat, feloszlatná. A Fidesz a sok törvénytelensége közepette ebben is törvénytelenül jár el, ha ezt nem teszi meg. Az nem lehet indok, hogy Magyar támogatói hisztériás rohamban törnének ki. Ez a törvény. A "Tisza Párt" csak papíron létezik, egy egyszemélyes üzleti vállalkozás fedőszerveként. Ez abszolút törvénytelen. Ez nem párt, mert nincsenek tagjai, nincsenek testületei, nincsenek alapszervezetei, nincsenek szabályos gyűlései és döntései, a gazdálkodása nem pártszerű, mert egyetlen ember utalványoz mindent, s felette nincs semmiféle szervezeti kontroll. Magyar Péter azzal, hogy kongresszusnak hazudja a kamu gyűlését, amellyel legitimálni akarja saját akaratát, nyilvánosan bejelentette, hogy a pártja törvénytelenül működik. Az ügyész kötelessége, hogy megvizsgálja ennek a látszatkongresszusnak a törvényességét, s törvénytelenség esetén kérje a "Tisza" nevű, tagság nélküli fantompárt feloszlatását. Ha a törvény még számít, az ügyészségnek nincs más választása: lépnie kell.

Trump az első megvásárolható amerikai elnök

Mindez nem elég, hanem Trump nyíltan vállalja és már egyértelművé tette, hogy amiképp Amerikát, úgy személyesen őt is le lehet fizetni, mi több: le kell fizetni. Ez az amerikai elnökkel való hatékony együttműködés, Trump "kezelésének" módja. Trump az első elnök, aki nem is titkolja, hanem nyíltan vállalja, hogy megvásárolható. Trump Amerika első elnöke, aki azt üzeni a világnak: ha üzletelni akarsz vele, előbb ajándékozd meg, fizesd le és vesztegesd meg. Aki többet fizet, az nyeri a háborút. Trump a Fehér Házat vegyesvállalatként működteti. Amerikával mint kirakattal, a háttérben pedig saját portfólióját építve. Ilyet eddig csak a hollywoodi filmekben láthattunk. Ennek legdermesztőbb példája az említett szuperluxus Boeing 747-8 jumbo jet a katari királyi családtól. Ezen nem segít, hogy ideiglenesen Air Force One-ként használják, majd formálisan a Trump elnöki könyvtár tulajdonába kerül. Valójában Trump magánemberként használhatja tovább. Ez a korrupció leplezetlen, klasszikus esete, abszolút bűncselekmény. Akik úgy tesznek, mintha ezek a trükkök egy kicsit is megváltoztatnák az ajándékozás korrupt jellegét, azok hazudnak, csalnak, színlelnek és bűnpártolást követnek el. Ennél átlátszóbb vesztegetés elképzelhetetlen, ennél sokkal kevesebbért börtönöztek be koreai elnököket, vagy ítéltek el kínai járási tisztviselőket.

Trump megakadályozta a kétpárti megállapodást, hogy a rossz határhelyzettel tudjon kampányolni

Trump megzsarolta a szenátus és a képviselőház republikánus tagjait, hogy ne fogadják el a kemény munkával elkészített kétpárti megállapodást a határkrízis megoldására, mert az...

Bartus László: Ellenjelölt nélkül

Így versenyez az a ló, akit soha nem cserélnek. S így lesz ő a győztes. Így nem veszi észre senki, hogy már nincs benne szufla, elhízott, kövér, szőre fakó, szája habzik, a vérnyomás, cukor, koleszterin az egekben. Igazi versenyre be sem lehet nevezni, az ott induló lovakhoz nem is mérhető, azok pocskondi-zásából él. Róluk szállít rossz híreket, hogy megdöglenek. Miután még mindig ragaszkodik a hamis látszathoz, hogy a Fidesz nevű szervezett bűnözői csoport egy politikai párt, kénytelenek vagyunk a politikai pártokra jellemző kategóriákkal megfogalmazni ugyanezt, és megállapítani, hogy a Fidesz-demokráciában nincs ellenjelölt és nincs ellenszavazat. Már ellenjelölt sincs, mert bárki jobban mutatna nála. Még a Szovjetunióban is voltak belső hatalmi harcok. Volt XX. kongresszus, a személyi kultusz és a terror valamelyest csökkent. A Fidesz bukását éppen az sietteti, hogy nincs más ló, csak ez az egy, aki agyonrúg mindenki mást, nincs hajlandóság és lehetőség sem az önkorrekcióra, a kiigazításra, a tévedések és hibák kijavítására. Ez önveszélyes állapot.

Nyugatellenes propaganda a Fidesz kongresszusa

Ez a Fidesz kongresszusa 2023-ban. Egy fasiszta állampárt lett, náci, antiszemita ideológia alapján, Európa, Amerika és a szabadság, a demokrácia, a jogállam legnagyobb ellenségei, az új típusú világfasizmus úttörői és modelljének megalkotói. Egy csődbe ment, gazdasági és pénzügyi katasztrófában levő ország, amely a megalapozatlan és hazug büszkeségből él. Magyarország Európa zárványa, arra büszke, hogy bezárta magát, nem segít senkin, nem enged be senkit, és ugyanazokat a bűncselekményeket nem friss bevándorlók, hanem régi kevertfajú népessége követi el. Arra büszke, hogy az idomított magyarok nem lázadnak fel, semmi ellen nem tiltakoznak, jogfosztott rabszolgaként dolgoznak az Orbán-családnak. Ez lett a rendszerváltó liberális fiatal demokraták pártjából, öreg fasiszták lettek, vezérrel az élen, aki vékony futballistából egy nyugatellenes, elhízott, hazug, fasiszta diktátor lett. A Fidesz kongresszusán az orosz megszállás ellen harcoló Ukrajnát gyalázzák, a Nyugatot gyalázzák, Amerikát a Szovjetunióval, Pressman nagykövetet Andropovval azonosítják.

Kérdőjelesek az amerikai gazdaság kilátásai 2023-ban

Az amerikai gazdaság várható teljesítményével kapcsolatban az egyetlen biztos dolog, hogy semmi nem biztos. A kérdések kérdése az, hogy növekedik-e azinfláció, és lesz recesszió...

A fideszesek agyát ki lehetne operáltatni, mert úgyis mindent a pártközpont mond meg

Minden embernek vannak olyan testrészei, amelyeket kevésbé használ, ezért ajánlott, hogy azokat tornáztassa. Egyetlen embertípusnak van olyan testrésze, amelyre semmiféle szüksége nincs, ami csak bajt okozna neki, ha használná, ez pedig a fideszesek agya. Ezért minden fideszes agyát nyugodtan ki lehetne operáltatni. Önmagában az a tény, hogy valaki fideszes, az agyműködésnek olyan alacsony szintjére utal, hogy ezt az agyat minden további nélkül el lehetne távolítani, az illető észre sem venné. De amihez más ember az agyát használja, egy fideszesnél az a pártközpont.

Orbán még nem teljesítette be a küldetését, még nem lőnek és nem folyik vér

A Fidesz a szabadelvűségtől tart a fasiszta diktatúra felé, a kettő között annyiban tart félúton, hogy még nem ért a végére, de már közelebb van a beteljesítéshez, mint az induláshoz. A jogfosztásnál és az élet minden területén zajló hatalomátvételnél tart, amikor még fennállnak az egykori demokrácia díszletei, de a színfalak mögött már egy hamisítatlan fasiszta diktatúra működik. Ennek vége nem lehet más, mint a totális állam, a totális diktatúra, amely előbb-utóbb erőszakra kényszerül és véres leszámolásba torkollik. Ez a "Fidesz" és Orbán útjának jól látható vége.

Mit titkolhat Trump az adóbevallásában?

Hiába kéri a demokrata többségű képviselőház Trump adóbevallását, a pénzügyminisztérium úgy döntött, hogy nem adja át a dokumentumokat a kongresszusnak. Az iratokat hat évre...

Ivanka moderálta egy napra az apja stílusát

A Fehér Házból származó megbízható információk szerint Ivanka Trump hatására változtatott az apja eddigi támadó, agresszív stílusán. Ő győzte meg arról, hogy inkább nyugtassa...

Itt a Trump, hol a Trump?

Trump újabb arcát mutatta meg a kongresszus két háza előtt tartott évértékelő beszédében. Most inkább egy békülékenyebb, már-már optimista stílust ütött meg a korábban...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKongresszus