2024, június19, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekBartus László: Ellenjelölt nélkül

Bartus László: Ellenjelölt nélkül

-

Ellenjelölt és ellenszavazat nélkül, a szavazatok 100 százalékával választotta újra elnökké a Fidesz Orbánt. Az élcsapat, a Párt, amely mindig három lépéssel jár az ország előtt, elérte ezzel a csúcspontot, az ideáltipikus állapotot, amely bekövetkezik országosan is megfelelő időben, ha addig a lábánál fogva fel nem akasztják saját hívei a Fidesz tulajdonosát.

Ezt szeretjük, amikor nincs nindzsa sunnyogás, lopakodás a sötétben, hanem egyenesen és nyíltan vállalja Párt és Vezére a valóságot. Legalább maguk között nem képmutatóskodnak, nem játsszák a demokráciát, nem tartanak fenn hivatalos belső ellenzéket, amelyet Orbán tart a felügyelete alatt, s ő húzza meg a működésük határait, és nem állítanak ellenjelöltet.

Még van némi panasz ellenük, hogy egyáltalán mi szükség a kongresszusozásra, minek a szavazás egyáltalán. Ez még képmutatás, liberális csökevény, még ragaszkodás a látszat fenntartásához, mintha a Fidesz egy párt lenne. Itt vélünk még hiányosságot, elvtelen kompromisszumot. Elvárnánk, hogy Orbán a világ arcába vágja, hogy ez nem egy párt.

S mi van akkor? A nemzeti szuverenitásba nem fér bele, hogy Magyarországot nem egy párt, hanem egy maffiacsalád irányítja? Le kellene vetni a brüsszeli bürokratáknak való megfelelés kényszerét, és vállalni azt, akik vagyunk, akik akarunk lenni. Mi egy maffia által irányított ország akarunk lenni. Ha kell, nemzeti konzultációval erősíttetjük meg.

Emiatt kénytelenek vagyunk elszenvedni, hogy a kívülállók is pártkongresszusnak tekintik, s akként magyarázzák a maffiagyűlést. Al Capone durván röhögne az ötleten, de elvetné, nem venné a fáradtságot, a felesleges felhajtást. Nem ér annyit, hogy gúnyolja a világot. Orbán viszont igyekszik fenntartani a látszatot, már csak azért is, hogy politikusnak tűnjön.

Mert akárhogy utálja a nyugati demokráciát, szeret a nyugati országok politikusai között forgolódni, élvezi, hogy köztük lehet. Farkas Flóriánt megszégyenítő módon smúzol nekik, hízelkedik, alakoskodik, gazsulál, nyalja a kezeket és a hátsókat. Elég visszataszító. Így nem marad más, mint gratulálni a fényes 100 százalékos győzelméhez, amivel lekörözött minden népirtót.

Mindezt azzal a dakota bölcsességgel magyarázta, hogy „menet közben nem váltunk lovat”. Nem tudjuk, ezt honnan vette, mert okos dakota váltott lovakkal halad, hogy célt érjen. Az orbáni mondás jól hangozhat elsőre, de ha egy lovas meghallja, azt mondja, hogy hatalmas hülyeség. De itt nem gondolkodik senki, itt minden hülyeséget megtapsolnak.

A valódi ok az, hogy nincs másik ló. Nem is lehet, mert itt nem a lovas a fontos, hanem a ló, aki nem versenyzik, hanem az istállón belül az összes többi lovat már régen kinyírta. S most azon dolgozik, hogy más istállók lovai is megdögöljenek. Ne kapjanak zabot, haljon éhen az összes, ne patkolják őket, úgy álljanak ki versenyre, hogy a startnál összeesnek.

Így versenyez az a ló, akit soha nem cserélnek. S így lesz ő a győztes. Így nem veszi észre senki, hogy már nincs benne szufla, elhízott, kövér, szőre fakó, szája habzik, a vérnyomás, cukor, koleszterin az egekben. Igazi versenyre be sem lehet nevezni, az ott induló lovakhoz nem is mérhető, azok pocskondi-zásából él. Róluk szállít rossz híreket, hogy megdöglenek.

Miután még mindig ragaszkodik a hamis látszathoz, hogy a Fidesz nevű szervezett bűnözői csoport egy politikai párt, kénytelenek vagyunk a politikai pártokra jellemző kategóriákkal megfogalmazni ugyanezt, és megállapítani, hogy a Fidesz-demokráciában nincs ellenjelölt és nincs ellenszavazat. Már ellenjelölt sincs, mert bárki jobban mutatna nála.

A Fidesz politikai pártként azért is nehezen értelmezhető, mert a kommunista diktatúrák pártjaiban is voltak platformok, irányzatok, belső harcok, volt kritika és önkritika. Egy párt kongresszusa a kommunizmusban is téttel bírt, hogyan alakulnak az erőviszonyok, milyen változások, milyen új irányok lesznek, hova tolódik a hangsúly. Itt az van, amit Orbán akar.

Még a Szovjetunióban is voltak belső hatalmi harcok. Volt XX. kongresszus, a személyi kultusz és a terror valamelyest csökkent. A Fidesz bukását éppen az sietteti, hogy nincs más ló, csak ez az egy, aki agyonrúg mindenki mást, nincs hajlandóság és lehetőség sem az önkorrekcióra, a kiigazításra, a tévedések és hibák kijavítására. Ez önveszélyes állapot.

A Fidesz-kongresszus egy hibátlan, tökéletes párt képét mutatta, amely soha nem téved, nem hibázik, semmiről nem tehet. Vannak nehézségek, de azokat mindig külső tényezők okozzák, amelyek ellen viszont mindig sikeresen harcol a Párt. Győzelmet győzelemre halmoznak, az élet minden területén zsenik állnak, de a legnagyobb zseni maga a Paripa.

Ha lenne ellenjelölt, kénytelen lenne valami kritikus vagy önkritikus megjegyzést tenni, akár csak abban a formában is, hogy ezt lehetne még jobban is csinálni. De nem fér bele ennyi kritika sem. Itt csak olyan ellenjelölt indulhatott volna, aki az ellenfelet dicsőíti, magát nevetségessé teszi és leszólja. Olyan bokszoló, aki az első ütésével magát üti ki.

Ez már arra utal, hogy vigyázni kell a leválthatatlan lóra. Nyílt versenyre már hazai pályán sem alkalmas, mert ha valaki őszintén elmondaná, hogy ez a ló nem képes vágtára, hátra szalad, nem előre, nem bátor, hanem vak, nem lát a pályán, a nagy derbikről kitiltják és minden róla írt cikk hazugság, mert minden versenyt elveszített, akkor azt a lovat lelőnék.

Még mindenki kiszolgálja a hazugságot, mert ebben látja a pénz és a karrier lehetőségét. A nem cserélhető lóról elhiszik, hogy ő lesz a nagy Győztes, és tisztában vannak azzal, hogy annyi ereje még van, hogy aki ellene szól, azt agyonrúgja. Ebből lehet következtetni, hogy a párt belső fegyelme a félelemre épül, s a terrorra, ami uralkodik a párton belül körülötte.

Senki nem mondhatja ki az igazságot. A hülyék talán még el is hiszik, hogy ez az igazság, de ahhoz tényleg nagyon hülyének kell lenni. De titkolni kell, mert nem lehet tudni, ki köpi be a kritikust, aki lázadó és ügynök, az ellenség embere. Kiszállni nem lehet, reformálni nem lehet, korlátozni a vezért nem lehet. Ezen a lovon nincs gyeplő.

Nem gyanús, hogy ez a ló csak olyan versenyeken szalad, ahol nincs ellenjelölt, ahol nincs ellenfél. Hogy szerinte azok a társadalmak hanyatlanak, ahol valódi verseny van. Neki csak azok a rendszerek tetszenek, ahol másik leválthatatlan ló viszi a szakadékba az országot. A látvány azért dermesztő, mert az ország népe a kocsiban ül, amit a vak ló húz a sötétben.

Egyet lehet még tenni, amíg nem késő. Leugrani a szekérről. Mert ezt a lovat megállítani nem lehet. Ez addig megy a szakadék felé – s mindig távolabb az igazi versenyektől, hogy senki ne lássa, mennyire rozoga -, amíg a nyakát nem töri. Addig is dicsőíteni kell, milyen szép vékony sudár tüzes paripa, minden verseny abszolút győztese.

Ahol senki más nem indul.







Bartus László
Bartus László
Újságíró, az Amerikai Népszava főszerkesztője.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések