2025, december5, péntek

Tag: Kötcse

Magyar nárcisztikus betegségét tükrözi a kötcsei trollkodása

Ami a politikai részét illeti, Magyar előtt két út áll. Vagy kijelenti, hogy az Orbán-rendszer törvénytelen, államcsínnyel hozták létre, megdöntötték az alkotmányos rendet, eltörölték a demokratikus és legitim Alkotmányt, ami államellenes bűncselekmény, s ebben az esetben alkotmányos kötelessége forradalmi úton fellépni a hatalom kizárólagos gyakorlása ellen. Ez maga a valóság, de Magyar tagadja, mivel maga is részese volt az alkotmányos rend megdöntésének. Az Orbán-rendszerről azt hazudja, hogy az egy demokrácia és jogállam. Ebben az esetben viszont neki demokratikus politikusként kell viselkednie, nem zavarhatja meg a kormányzó párt bármelyik rendezvényét. Ez sérti a demokratikus értékeket. Ha forradalmár, akkor rohamozza meg a kötcsei pikniket. Ha demokrata, tartsa tiszteletben a demokratikus és jogállami normákat. De Magyar se nem forradalmár, se nem demokrata, közönséges provokátor, egy troll, nárcisztikus politikai influenszer. Nem államférfi és nem is politikus. Mindennél jobban kifejezi ezt a tagság nélküli pártja. Ez azonban egy másik tényezőre irányítja a figyelmet. Magyar nárcisztikus személyiségére. Magyar Péter vélhetően azért nem épít pártot, mert egoizmusa nem tűr meg senki mást. Korábban a legvalószínűbb feltételezés az volt, hogy mivel utálja a liberális baloldaliakat, a támogatóinak többsége pedig az, nem akar velük egy pártot. De hívei már asszimilálódtak. A kötcsei provokáció elsősorban Magyar Péter nárcisztikus természetére vezethető vissza. A nárcisztikus pszichopaták jellemzője az állandó provokáció, kötekedés, agresszió. Ezért egy nárcisztikus pszichopata mellett nincs egy perc nyugalom. Ez nem csak személyiségzavar. Fejlettebb formájában mentális betegség. Magyar ezért élvezi, amit csinál, ezt élheti ki.

Nyolc éve van elmenekülni Magyarországról annak, aki nem akar 2030-tól a vasfüggöny mögé kerülni

Ebből az is következik, hogy legjobb esetben nyolc éve van azoknak, akik még mindig bénáznak és nem tudtak elmenekülni Orbán fasiszta államából, hogy távozzanak, mielőtt a vasfüggönyt újra leengedik a nyugati határon. Aki nem akar Orbán vasfüggönye mögött egy nyomorgó, kenyér helyett propagandán élő, orosz, kínai és észak-koreai szellemi színvonalú diktatúrában vergődni, és a NER arisztokraták csicskása lenni, annak nyolc éven belül kell elmenekülni az országból. De ez a legoptimistább számítás.

Oda kellett volna mennie a népnek megnézni a NER-arisztokráciát

A holokauszthamisító áltörténésznő, az oktatási szabadságtól megfosztott egyetemek urai, mint pribékek, a strómanok és oligarchák babái, levetkőzött, de azért a bandában megtartott és pénzelt feleségei, csupa tehetségtelen ember, közhülye, akik már régen elszakadtak a valóságtól, a magyar élettől, a magyar emberektől, mondjuk így: a magyar néptől, amely csak jobbágya ezeknek, akiket csak távolról nézhetnek, de ritkán láthatnak, mert az életüket egy másik szférában zajlik. Jancsó Miklós és Makk Károly után Rákay Philip, mint filmrendező. Olyan vicc, amin nem lehet nevetni.

Ez a választás tétje: aki Orbánra szavaz, az Európai Unióból való kényszerű távozásra szavaz

Ezért az ellenzéknek fel kellene ismernie, hogy mi Magyarország legfőbb érdeke, mi érdekli a magyarokat legjobban, s ez az Európai Uniós tagság, annak előnyei, és az Európához való tartozás. Fel kell világosítaniuk a magyarokat, hogy Orbán megválasztásával elkerülhetetlenül az EU-ból való kényszerű távozásra szavaznak. Elveszítik, ami a legfontosabb nekik. A futballhuligánok szintjén álló orbánista fasiszta kemény mag elhiheti azt a hazugságot, hogy a liberális Európa nem a magyaroknak való, de a magyarok milliói ezt nem hiszik.

Kötcse: egy szélsőjobboldali pszichopata bosszúhadjáratának kórlapja

Orbán Viktor, hasonlóan az összes pszichopata diktátorhoz, egy elutasítást nem volt képes feldolgozni, amelyet a liberális demokráciától szenvedett el, ezért az életét feltette a liberális demokráciák elleni harcra. El kell pusztítania a frusztráció okát, be kell bizonyítania, hogy az a kiválasztódás, amely őt megakadályozta abban, hogy az álmai teljesüljenek: uralkodó pozíciót foglaljon el, téves és alapvetően elhibázott rendszer. Elődeihez képest annyiban különbözik, hogy a világpolitikai realitások miatt pávatáncot kell járnia, de célja az őt frusztráló és hatalmát korlátozó rend lerombolása.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKötcse