/

Oda kellett volna mennie a népnek megnézni a NER-arisztokráciát

11 perc olvasási idő

Özönlöttek Kötcsére a kitartottak, az eltartottak, a seggnyalók, a kiszolgálók, a helyezkedők, a megzsaroltak, de már beilleszkedők, az Orbán-rezsim kivételezett, kontraszelektált üdvöskéi, a rendszer hülyéi, az ország szemetje, hogy kinyilvánítsa hűségét, lojalitását, és megmutassa, hova tartozik. Senki nem hiányzott a felvonulásból. Nincs beteg, nincs hiányzó, nincs más program, elfoglaltság, vagy bármi, ami fontosabb lenne, vagy megakadályozhatta volna a részvételt. Mindenkinek meg kell jelenni. Élve vagy halva.

Egy jogállamban, egy független ügyészség és igazságszolgáltatás esetén semmi mást nem kellene csinálni, csak körbezárni a kötcsei panoptikumot, mindenkit hasra parancsolni, megbilincselni és egyenként kiosztani a gyanúsítást vagy a kész vádiratot. Attól tartunk, hogy amikor egyszer eljön (ha eljön) Magyarország ezeréves történetében először az igazság pillanata, akkor ez a banda épp ellenkező irányba tart majd: spriccel szét, fut és menekül, távozik, azt mutatja, hogy neki semmi köze az egészhez. Pedig itt nincs egyetlen ember, akit nem lehetne (kellene) letartóztatni.

Ők magukat tévesen a NER “elitjének” nevezik, de az mást jelent. Az elit kiválót, elsőrendűt, kimagaslót, érdemei alapján válogatott társaságot, kiemelkedő képességűt jelent, akik kiérdemelték, hogy a közösség színe-java legyenek. A kötcsei találkozó ennek tökéletes ellentéte. Itt csupa érdemtelen, szakmailag és erkölcsileg kontraszelektált ember, az ország legjellemtelenebb, legaljasabb söpredéke gyűlt össze, amikor a szemetet összefújja a szél. Ezeknek az embereknek a közös nevezője az alávalóság, a jellemtelenség, az érdemtelenség, a nyalizással szerzett pénz és pozíció.

A holokauszthamisító áltörténésznő, az oktatási szabadságtól megfosztott egyetemek urai, mint pribékek, a strómanok és oligarchák babái, levetkőzött, de azért a bandában megtartott és pénzelt feleségei, csupa tehetségtelen ember, közhülye, akik már régen elszakadtak a valóságtól, a magyar élettől, a magyar emberektől, mondjuk így: a magyar néptől, amely csak jobbágya ezeknek, akiket csak távolról nézhetnek, de ritkán láthatnak, mert az életüket egy másik szférában zajlik. Jancsó Miklós és Makk Károly után Rákay Philip, mint filmrendező. Olyan vicc, amin nem lehet nevetni.

Igazi látványosság ez, karnevál és álarcosbál, vámpírok bálja, bűnözők tanyája, ritka pillanat, amikor ez a sok aljadék ember mind együtt van. Oda kellett volna mennie a magyar népnek, némán és szótlanul, és csak nézni őket, a “szerencséseket”, akiknek csak megszületni volt nehéz, miután megtalálták Orbán Viktor hátsó felét, ahonnan jött nekik minden. Meg kellett volna nézni a bandát, a rendszer urait, bűnöző “arisztokrátáit”, a nyomoruk, kiszolgáltatottságok és kifosztottságuk vámszedőit. Meg kellett volna nézniük, hova lett az országuk, az életük, a jövőjük és a pénzük. Az mind náluk van.

Minden ezeknél az embereknél van. Orbán mindent elvett, és mindent ezeknek adott. Ők működtetik a Gonosz rendszerét, ők az ördög szolgái, akik eladták a lelküket neki. Sötét árnyak, megannyi rettegő, boldogtalan ember, akinek élete félelem, mert soha nem tudják, mikor lesz vége, mikor veszi el a gazdájuk azt, amiről most csak hiszik, hogy az övék. Mikor hullnak vissza, ahonnan jöttek, s mikor lesznek újra földi halandó emberek, amik már soha nem akarnak és nem is tudnának lenni. Az életük egyetlen elmebeteg embertől függ. Nincs visszaút. Borzalmas lehet így élni.

Jöttek, hogy térdet hajtsanak, bizonyítsanak, hűségesküt tegyenek, megmutassák, hogy itt vannak, mindenre készek, lehet rájuk számítani, hálásak és hűségesek. Bármit meg lehet velük csinálni ezért a privilegizált helyzetért, hogy mindenki másnál többnek, jobbnak, kiválóbbnak, értékesebbnek és fontosabbnak, nem utolsó sorban gazdagabbnak érezhessék magukat, akik a társadalom és a nép fölött állnak, ülnek, lebegnek, egy magasabb kaszt tagjai. Életük és sorsuk összefonódott, minden ugyanazt a segget nyalják, és minden ugyanannak az elmebetegnek a kiszolgáltatottjai.

Meg kellett volna nézni őket. Olyanok, mintha egy másik bolygóról, a múltből, a túlvilágról jöttek volna. Mintha nem is emberek lennének. Leginkább démonok. A sötétség egy-egy démona, azokat megtestesítve. Démonoknak adnak testet. Érdekes látvány. Nem Kötcsére kellett volna menniük, elbújni egy faluban, hanem felvonulni az Andrássy-úton. Hogy a nép nézhesse őket, mindenki meg tudja magát különböztetni ezektől, és megfogalmazódjon minden emberben az olthatatlan vágy, hogy “csak ilyen ember nem szeretnék lenni”. Ezt kell a gyerekek elől elrejteni, a szemüket befogni.

Amikor ezeket látja az ember, belül megtisztul, megerősödik benne az emberségbe, a tisztességbe és a normalitásba vetett hit, a vágy arra, hogy ha szegényen is, de ember módjára éljen, a szeretet és a boldogság igazi forrásaihoz ragaszkodva. Szánalmas és nyomorult emberek ezek, akiket nem tett boldoggá a pénz és a hatalom, akiknek az élete nemcsak üres, hanem félelemmel teli. Senki ne irigyelje őket, és amikor oda kerülnek majd, ahova valók, senki ne sajnálja őket. Ők választották ezt, választhatták volna a tisztességet, a korrektséget és az emberséget is.

Egy bukásra ítélt fasiszta diktatúra kiszolgálói, kedvezményezettjei és haszonélvezői, akik nem a maguk tehetségéből és szorgalmából akartak megélni és előbbre jutni. Középszerű senkik, akiket néz a sok normális ember, köztük érdemdús professzorok, tudósok, szakemberek, művészek, tanárok, orvosok, vállalkozók, szakmunkások, nővérek, eladók, nyugdíjasok, akik nem prostituálódtak, nem adták el a lelküket. Ne irigyelje őket senki. Borzalmas társaság. Nevetséges, ahogy közelednek a bukás felé, és hazudnak maguknak, mintha semmi nem történne. Így éri majd el őket a vég.

Nem jó őket sokáig nézni. Az ember gyomra felfordul és undorral fordítja el tőlük a fejét. Szánalmasak, de ennél már csak azok szánalmasabbak, akik rájuk szavaznak, ezeket támogatják. Mert ezek legalább egy ideig gazdagnak, szépnek és okosnak képzelhetik magukat. De azok a rabszolgák, akik az értéktelen, aljas, szennyes elnyomóikat támogatják a semmiért, mindennél szánalmasabbak. S akkor még nem beszéltünk ennek a társaságnak a fejéről, a diktátorról, a pokolfajzatról, aki a legostobább ökörségekkel, hazugságokkal eteti őket, nekik pedig lelkesen bólogatniuk kell.

Nincs más választásuk. Az életük függ tőle.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Európában most lesz a rezsicsökkentés, amikor kell, Orbán meg most szüntette meg

Következő cikk

Ha a “Mi Hazánk” így folytatja, újabb romagyilkosságokat készíthet elő