Tag: köztársasági elnök

Orbán golyóstollat cserélt, Sulyok Tamás az új golyóstoll neve

Orbán Viktor munkáját nagymértékben nehezíti, hogy fent kell tartania az autokráciában a demokrácia hamis látszatát, ezért külön embert kell foglalkoztatnia, aki aláírja azt, amit...

Nézegessen igazi fideszes seggnyalókat

Hoppál Péter a második sorba szorult seggnyaló, biztosan nagyon bánja, hogy nem kapta el a legjobb helyet középen. Innen kell maradandót alkotnia, mind hangerőben, mind a kacaj elsöprő erejével, leküzdve a második sorba szorulás hátrányát. Túl kell nevetnie az első sor seggnyalóit. S ez láthatóan sikerül, mert ez már nem nevetés, hanem hahotázás, amiben a hoppáli életmű minden szemétsége egycsapásra érthetővé válik.  Hozzá hasonló erőbedobással az első sorban helyezkedő lila inges, nyakkendős seggnyaló próbálkozik, de ebben pozícióban odaadónak kell lennie, mert leginkább szem előtt van. A tőle balra levő bajuszos és annak szomszédja már az erősen erőltetett kategóriába tartozik, de nem szerepelnek rosszul, mert a csodálat, az odaadás és a megtiszteltetés, hogy közel kerültek a vezér seggéhez, kifejeződik az erőltetett röhögés által is. Ugyanez sugárzik az összes erkölcsi kiválóságról, akik parancsra megsértődtek, parancsra enyhültek a svédekkel kapcsolatban, egy percre sem dőltek besaját propagandájuknak, mint Kövér, aki viszont távolról diagnosztizálható elmebeteg. Ők nem azok, ők nagyon is jól tudják, mit tesznek, mi a dolguk, mi a szerepük, főleg mennyiért. Orbán bajban van, mert a vicc akár jó is lehetett, de ezek már a poén előtt halálra röhögik magukat az állásért.

Az ellenzék nem tudta szóval tartani saját híveit

Önmagában is egy tragédia, hogy az ellenzék pedofilbotrány utáni politikai terméke, amiért a demonstrációt is szervezték, a közvetlen elnökválasztás, egy hétig nem tartott ki. Ezzel a tüntetéssel, amely szinte szóra sem méltatta az okot, amiért összeverődött a vert sereg, az ügyet támogató aláírókat is semmibe vették, saját javaslatukat is lenullázták. Élt egy hétig. Attól, hogy egy minden kritikán aluli, képzetlen, tisztességtelen pártkatonát, aki kivégezte az alkotmánybíróságot, mint az alkotmányosság őrét, kijelölt a diktatúra Orbán legújabb  csicskásának, semmi nem változott. Ellenkezőleg. Képtelenek voltak saját javaslatukat is megbecsülni, értékelni, mellette érvelni, szónokolni, lelkesíteni. Elfelejtették, mit akartak. Ezzel egyetlen elvszerű döntésüket, a parlamentben zajló elnökválasztó cirkusz bojkottját is elsilányították, pedig ez az első értelmes lépésük, hogy megvonják a legitimációt az orbáni bábszínháztól, az Európa Unió első fasiszta államától, amelynek ők a támaszai azzal, hogy a hiábavaló létezésükkel a demokrácia hamis látszatát keltik.

Sulyok Tamás lelkén szárad Iványi Gábor ügye

Iványi Gábor elmondása szerint legalább öt esetben került az ügyük az alkotmánybíróság elé, amelynek Sulyok Tamás az elnöke. Az AB valamennyi ügyüket elutasította vagy be sem fogadta. Az alkotmánybíróság Iványi Gábor ügyében Orbánt, s nem az alkotmányosságot, nem a jogot szolgálta. Iványi Gábor kálváriája nem lenne, ha van igazi alkotmánybíróság. Hasonlóan járt mindenki, aki az alkotmánybíróságot próbálta igénybe venni Orbánnal és az önkényuralommal szemben. A talár mögé elbújt Sulyok a legdurvább visszaélést követte el az alkotmánybíróság elnökeként, szemrebbenés nélkül szolgálta ki a politikai hatalmat, és asszisztált törvénytelenségekhez és politikai üldözéshez. Ennek egyik legdurvább példája Iványi Gábor és egyháza elleni jogtiprás. Sulyok Tamás a demokratikus jogállamban elkövethető legdurvább visszaélést követte el, amikor éppen az alkotmánybíróság szerepében nyújtott támogatást az alkotmányellenes jogtiprásokhoz. Az Iványi Gábor egyházával szembeni üldöztetésre sem kerülhetett volna sor enélkül.

Újabb fideszes pártkatona lesz Novák utódja

Sulyok Tamás éppen olyan ellensúly lesz a Sándor-palotában, mint az Alkotmánybíróság élén. Ez a legfontosabb megállapítás, amit tehetünk. Az alkotmányos rendet megdöntő Orbán rendszerében tudott az Alkotmánybíróság elnöke lenni, ez mindent elmond róla. Magyarországon a miniszterelnök, a végrehajtó hatalom feje, korlátlan hatalommal bír, megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, a fékek és ellensúlyok rendszerét, kiüresített minden jogállami intézményt, ezek egyik az Alkotmánybíróság, a másik a Sándor-palota. Sulyok feladata a köztársasági elnöki székben ugyanaz lesz, mint az Alkotmánybíróság élén: falazni a rendszernek, a törvényesség látszatát adni a törvénytelenségnek, Orbán önkényuralmának demokratikus látszatot adni. Tisztességes ember ilyen feladatot nem vállal el. Sulyok Tamás elvállalja. Orbán nem vállal nagy kockázatot vele: az Alkotmánybíróság élén már bizonyította, hogy a rendszer hűséges katonája, akire lehet számítani, akiben meg lehet bízni.

Hack elfogadta a jelölést, egy fideszes jelölt már van

Hack Péter az LMP jelöltjeként elfogadta, hogy független köztársasági elnökjelölt legyen. A jelölést Ungár Péter társelnök jelentette be, ami nagymértékben segít elosztatni a javaslat...

Ha Orbán kézben tartja Németh Sándort, azzal kézben tartja Hackot

Erős kétségeink vannak arra nézve, hogy a Fidesz szatellitpártjának társelnöke Orbán tudta nélkül dobott be egy Fidesznek és ellenzéknek is "megfelelő" közös jelöltet. Ungár...

Ungár Hack Péter személyében Németh Sándort javasolja köztársasági elnöknek

Ha Hack Pétert egy hasonlattal jellemezni kellene, akkor úgy írhatnánk le a személyiségét, mint egy koncentrációs tábor parancsnokhelyettesét, aki rendkívül művelt, választékosan beszél, kalsszikus darabokat játszik, kiválóan fordítja le a tökrészeg és bunkó parancsnoka legprimitívebb utasításait is, de azokat maradéktalanul végrehajtja, egészen a főbe lövésig. De ha egy még szemléletesebb példát keresünk, akkor Hack Péter pontosan olyan, mint a bicskei K. Endre, aki a bunkó főnöke minden aljasságát leplezte, mindenkit kényszerített arra, hogy azt eltűrje, még a pedofíliát is. Mert volt egy magasabbrendű szempontja. Ha Hack Péter szóba jön, mint köztársasági elnök, akkor K. Endre is, mert hasonló karakterek. A györnyörűséges fideszes pedofilügy után a kollektív elhülyüléshez és öngyilkossághoz vezető út ragyogó állomása lenne Hack megválasztása. Ungárnak igaza van, felesleges elaprózni. Jöjjön egyből a vég. Németh Sándort, Hack Pétert és K. Endrét akár együtt is lehetne köztársasági elnökké tenni, majd Hack szalonképesre fordítja a teljes őrültséget.

A családvédő Novák Balog püspök szeretője lehetett, Balog intézhette a kegyelmet

Mindez egybevág azzal a városi legendával, hogy Balog minisztériumának munkatársai Novákot a háta mögött "Balognénak" hívták. Miután Balog Orbánnal jó kapcsolatban állt, mert segítette a Fidesz pálfordulását a politikai kereszténység irányába, és erősítette az Orbánban gyökeret vert hamis keresztény elhívástudatot, ő ajánlotta Novákot Orbánnak. Ha igazak a Telex cikkének sugalmazásai, akkor Balog a szeretőjét ajánlotta köztársasági elnöknek, akit a cikk szerint a háttérből ő mozgatott, s a református egyházra hivatkozva Kónya (K.) Endre igazgatóhelyettes, a pedofil igazgató tettestársa kegyelmi ügyét is Balog kezdeményezte. Novák pedig a hírek szerint Balognak nem tud ellenállni, minden kérését teljesíti. Így kerek a történet. Cseppben a tenger. Ez a családvédő, gyermekvédő és keresztény Fidesz, amelyben a volt lelkészminiszter, később a református államegyház püspöke, a szeretőjét viszi a minisztériumba, futtatja, csinál belőle családügyi államtitkárt, majd köztársasági elnököt, és együtt adnak kegyelmet egy pedifilvédelmezőnek.

A közvetlen államfőválasztás a jogállam helyreállításának első lépcsője

Nem demokratikus és nem jogállami az, hogy a legfőbb féket és ellensúlyt, a köztársasági elnök személyét, a parlamenti többség választja meg, hiszen a parlamenti többség által hozott törvényeket kell felülvizsgálnia. A köztársasági elnöknek éppen a parlamenti többségtől kellene függetlennek lennie. Orbán ezt a lehetőséget arra használja, hogy Fidesz-fülbevalós pártkatonákat nevezzen ki. 2010 előtt, amikor még demokrácia volt Magyarországon, mielőtt Orbán megdöntötte az alkotmányos rendet, a parlamenti többségtől elvárt követelmény az volt, hogy arra méltó, független, köztiszteletben álló személyt jelöljön, aki kifejezi a nemzet egységét. Ízlésbeli kifogások, világnézeti különbségek voltak, de ennek a követelménynek meg kellett felelni. Orbán a fasiszta diktátorok mintájára ezt semmibe vette, és saját bábjait nevezte ki, akiket ő irányít. Ez a diktatúra, az önkény és a zsarnokság egyik oka és alapja. Ezt csak egyetlen módon lehet megakadályozni, a jogállami normáknak egyetlen módon lehet megfelelni, ha megszűnik a köztársasági elnök megválasztásának ez a módja. Orbán helyett a nép válasszon köztársasági elnököt. Ha az ellenzéki pártok és a sajtó helyesen adja ezt elő, akkor Orbánnak azt kell megmagyaráznia a népnek, hogy helyettük inkább ő választ. Ezt hogyan fogadja a nép? Miközben már a második köztársasági elnöke bukik meg. Orbán saját csapdájába került.

Novák alapítványa durva beavatkozás az emberek magánéletébe

Novák alapítványa a Fidesz nevű párt ideológiáját és propagandáját képviseli, mely kirekeszti a magyar társadalomból, a nemzetből és az elfogadható életmintát követők közül a Fidesz ideológiáját elvető, a Fideszt nem választó, a Fideszre nem szavazó és/vagy a Fidesz ideológiáját fasiszta alapvetésnek és náci ideológiának tartó magyar állampolgárokat, többmillió magyar embert. Mindenki azt szeret, akit akar, azzal él együtt, akivel akar, aki senkivel nem akar együttélni, ahhoz is joga van, és ennek alapján sem a Fidesz, sem az Orbán-fülbevalós Novák elnök nem különböztetheti meg.

Markó Beáta: A köztársasági elnöknő

Hiába, akinek jó ízlése van, ismeri a protokollt és tudja, milyen alkalomra, mit illik felvenni, annak sem stylistra, sem tanácsadóra nincs szüksége. Ha bármikor mégis gondban lenne, megkérdezheti a Dél-Spanyolországban élő, magyar divatért felelős szakembert, aki – látva édesapját – már többszörösen bizonyította hozzáértését.

Novák Katalin nem lehet új hatalmi centrum, a lengyeleknek is tudniuk kell, csak az számít, amit Orbán mond és tesz

Beiktatták Novák Katalint a nem létező köztársaság elnöki székébe, Orbán újabb bábuja pedig beszédet mondott. A független híradások kiemelték, hogy a kormánypropagandához képest Novák...

Rossz üzenete van, hogy az ellenzék még egy államfőjelöltben sem tud megegyezni

Mivel az ellenzéki pártok nem nagyon kommunikálnak, ezért a választók nem látnak bele abba, ami a színfalak mögött zajlik, ezért csak azt látják, hogy nincs vezetés és hatékonyság. Ha már előre megneveznek államfő-jelölteket, akkor azt úgy kellene bemutatni, hogy valami nyílt demokratikus versenyben indulnak a jelöltek, nem pedig úgy, hogy még ők is vitatkoznak rajtuk, és nem tudnak dönteni, kínos helyzetbe hozva a megnevezetteket.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKöztársasági elnök