2024, december22, vasárnap

Tag: lengyelek

A Fideszt nem leváltani, hanem felszámolni kell

A lengyel párhuzam alapján elkerülhetetlen, hogy Orbán fasiszta rendszerét ne vessük össze azzal, ami Lengyelországban történik. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy Pesten nem történhet meg az, ami Varsóban, mert Magyarországon Orbán befejezte a fasiszta állam felépítését, lerakta a fejlett nácizmus alapjait, az alkotmányos rendet megdöntötte, és kiépítette azokat a mechanizmusokat, amelyek megakadályozzák, hogy demokratikus úton leváltható legyen. Demokrácia látszatába burkolt puha fasiszta diktatúra működik. Ezért annak lehetősége kizárt, hogy Orbán és "pártja" valaha ellenzékbe vonuljon. Orbán csak előre mehet, nem hátra, számára nincs visszaút. Rendszere vagy nyílt totális diktatúra lesz vagy királyság, amely azonban nélkülözi a legitimitást és az alkotmányosságot, ezért előbb-utóbb forradalommal végződik. Orbánra, a strómanjaira, a kiszolgálóira lincselés, az utcai harcok közepette akasztás, jobb esetben életfogytig tartó börtön, esetleg menekülés és valamilyen diktatúrában életfogytig tartó száműzetés vár. Ellenzékiségről szó sem lehet. Ebből az következik, hogy igazi ellenzék nem a "kormányt" (amely csak egy bűnszervezet), hanem a törvénytelen rendszert támadja, és ennek a törvénytelen rendszernek a létezését, a legitimitását utasítja el. Egyetlen követelése a demokratikus jogállam helyreállítása, az alkotmányos rend visszaállítása lehet, nem a rendszeren belüli kormányváltás (ez eleve kizárt és a gondolat Felcsúton minden alkalommal nagy derültséget okoz), nem szociális reform és/vagy szociáldemokrata fordulat. Ez utóbbi mind bullshit, kamu, szélhámosság.

Böröndi a lengyelek után a zsidóságot sértette meg

Ennek fényében a vezérkari főnök mostani kijelentése, amely közvetve tagadja a holokausztot, annak mértékét, durván sérti a holokauszt áldozatait és az áldozatok családjait, antiszemitizmusnak sem utolsó. Ráadásul, a legszörnyűbb veszteségeket először épp a lengyelországi zsidók szenvedték el, akiket a katolikus Lengyelország nem védett minden erejével. Lengyelországban nem maradt zsidó, de antiszemitizmus az igen. Emellett Lengyelországban hat haláltábor üzemelt, és éppen itt ölték meg a legtöbb zsidót.

Novák megerősítette a történelemhamisítást, a lengyelek bocsánatkérést várnak

Novák Katalin a vezérkari fönök otromba történelemhemisítása után (amelyben lokális háborúnak minősítette Lengyelország második világháborús német megtámadását), azt írta a Twitteren, hogy "mint Magyarország...

Orbán azonnal rárepült a lengyelek ukrán gabonaimport tilalmára

Magyarországon nem tüntetnek a gazdák, nincsenek az ukrán mezőgazdasági termékek importja miatt olyan megoldhatatlan helyzetek, mint Lengyelországban. De Orbán azonnal kapott a lengyel importtilalom bejelentésén és csatlakozott hozzá. Orbán ezzel is ártani és uszítani akar az ukránok ellen, emellett arra törekszik, hogy éket verjen a lengyelek és az ukránok, az EU és az ukránok közé, s megpróbálja érzelmileg és politikailag a maga oldalára visszaédesgetni a lengyeleket. Ezért a magyar importtilalomnak elsősorban politikai és nem gazdasági okai vannak.

Egyedül Magyarország nem utasította vissza, hogy területi követelései lennének Ukrajnával szemben

Nem véletlenül, a magyar fél elfelejtett reagálni arra is, ami az igazi kérdés, hogy Magyarországnak vannak-e területi követelései, igányei Ukrajnával szemben. Az a tény, hogy ezt nem tagadta, azt jelenti, hogy igen, vannak. S mivel ezt nem utasította vissza Putyinnak, azt jelenti, hogy Orbán az oroszoktól várja Kárpátalja visszaszolgáltatását. Ezért szervezi Orbán az új magyar hadsereget, és azzal a szándékkal, hogy majd ők dicsőségesen bevonulnak a volt magyar területekre, amelyeket tálcán nyújtanak majd át a tömeggyilkos oroszok.

Ukrán „vér” folyt a Barátság olajvezetékből az Orbán elleni lengyel tüntetésen

Bekövetkezett, amire kevesen számítottak volna fél évvel korábban: lengyelek tüntetnek Orbán ellen Varsóban a magyar nagykövetség előtt. Ez az igazi lengyel-magyar barátság megnyilvánulása, mert...

Orbánnak nem sikerült kizsarolnia a visszatartott uniós pénzeket, az EU nem engedett

Orbán nem tudta megakadályozni a Putyinnal szembeni uniós olajembargót, de emellett elszenvedett egy másik vereséget is. Azt akarta, hogy ha már úgysem tudja megakadályozni...

Az orosz „nácítlanítást” ki kell terjeszteni az egész világra, ha nem ért a világ a szép szóból

Az oroszok történelmük során talán csak egyetlen alkalommal álltak jó oldalon, amikor a náci Németország ellen harcoltak. Ezért azóta minden háborújukat "nácik" ellen vívják,...

Novák Katalin nem lehet új hatalmi centrum, a lengyeleknek is tudniuk kell, csak az számít, amit Orbán mond és tesz

Beiktatták Novák Katalint a nem létező köztársaság elnöki székébe, Orbán újabb bábuja pedig beszédet mondott. A független híradások kiemelték, hogy a kormánypropagandához képest Novák...

Az oroszok miatt a V4-banda kicsúszhat Orbán kezéből

Orbán tökéletesen egyedül maradt az oroszbarátságával a V4 országok között, miután a hagyományosan oroszellenes lengyelek és szlovákok mellett a csehek is egyértelműen az oroszok...

Magyarországot ki kell zárni az Európai Unióból

Magyarország már nem Európa. Az európaiság jogállamot, szabadságot, demokráciát, emberi jogokat, az oktatás, a vallás, a sajtó, az igazságszolgáltatás szabadságát, a szabad választásokat jelenti. Orbán Magyarországa ezek egyikének sem felel meg. Ezért nincs helye az Európai Unióban. A baj az, hogy az EU cseppet sem olyan, mint amit Orbán hazudik róla, nem "birodalom", s Orbán ezért teheti meg, hogy a pénzüket lenyúlja, gyalázatos módon hazudik róluk, mocskolja őket, packázik velük, ők pedig nem rúgják ki. Ideje ennek véget vetni, amíg nem késő.

A koronavírus egyetlen pozitívuma, hogy nem jönnek a lengyelek Orbánt ünnepelni

Március 15-e és a polgári demokratikus forradalom meggyalázása volt minden évben, amikor egy illiberális fasiszta mondott ünnepi beszédet, aki felszámolta a sajtószabadságot és a...

Orbán talán mégis jobbról előzné a Néppártot, csak legalább távozzon

Hamiskás nevüknek megfelelően a "bölcsek tanácsának" nevezett néppárti trió igazi "bölcs" javaslatra készül a Fidesz néppárti tagságát illetően. Mint az okos lány, aki jött...

Szijjártó szerint nem kell félni az oroszoktól, csak Európától

A Heti Válasz talált rá arra a nagyinterjúra, amit Szijjártó adott a lengyel Salon24 nevű portálnak. Kérdezője az az Igor Janke volt, aki 2013-ban...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékLengyelek