/

MKKE: A könyvesboltok fenyegetése, a könyvrombolás és könyvek betiltása a náci időket idézi

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) már azt követően kiadott egy közleményt, hogy a szélsőjobboldali Dúró Dóra ledarált egy könyvet. A szakma szervezet azt írta, megdöbbenve értesült róla, hogy “a Magyar Országgyűlés egy képviselője nyilvánosan megsemmisített egy könyvet – pusztán azért,

//

A Fesz lesz kiadója az összes Libri bolt bezárását indítványozta a GDPR törvény alapján

Bartus László újságíró, a Fesz lesz című könyv szerzője és kiadója, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálatát kezdeményezte a Libri Könyvkereskedelmi Kft. jogellenes adatkezelése miatt. A Libri Kft. augusztus 18-án a könyv kiadójával való egyeztetés nélkül megszüntette a Fesz lesz

//

Itt vannak a tények: Németh Sándor és a Libri azért tiltotta le a Fesz leszt, hogy az ATV ellopását eltüntessék

A Libri Kft. augusztus 18-án egy mondatos indoklást küldött a Fesz lesz című könyv kiadójának, hogy “a GDPR törvénnyel (az európai adatvédelmi törvény – a Szerk.) való összeférhetetlensége miatt levette a Libri-Bookline az elérhető címek sorából”. A Libri erről előzetesen nem egyeztetett

//

A Libri indoka szerint magát kellene felfüggesztenie, nem a Fesz lesz című könyv árusítását

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. nyilvános állásfoglalást adott ki Bartus László Fesz lesz című könyvének árusításával kapcsolatban. A Libri augusztus 18-án tájékoztatta a kiadót, hogy “a GDPR törvénnyel való összeférhetetlensége” miatt levette a könyvet az elérhető címek sorából. Azzal, hogy a Libri Kft.