2024, április23, kedd

Tag: lúzer

A világ lúzere 130 ezer dollárt fizetett, hogy ne derüljön ki a pornós affér, amely így minden újságnak a címlapjára került

De ez a vádemelési ügy leplezetlenül állítja elénk a világ legnagyobb lúzerét, az idióta pojácát, aki azért fizetett 130 ezer dollárt egy pornószínésznőnek, hogy ne derüljön ki az afférja, és ezt is olyan zseniálisan tudta lebonyolítani, hogy még hét évvel később is az összes amerikai (és nagyon sok külföldi) újság címlapjára került a pornószínésznővel. Már ehhez is ritka hülyének és irtózatos nagy baromnak kell lenni, de ez nem elég: mindezt úgy oldja meg, hogy közben több bűncselekményt elkövet, s ezért életében először, s az első volt amerikai elnökként, vádemelés alá kerül. Zseniális.

Albánia kiütötte a magyarokat: ahol nem tud csalni, ott Orbán veszít

A futball az egyetlen, ahol Orbán nem tud tartós sikereket elérni, pedig itt szeretne a legjobban. Ennek oka pedig az, hogy itt nem tud csalni. A meccs 90 percig tart, független a bíró, nem olyan, mint a magyar választási bizottság vagy az alkotmánybíróság, hogy az ügyészségről már ne is beszéljünk. Orbán itt nem tud csalni, mert egyenlőek a feltételek. Nem úgy, mint a választási rendszer, amely az ő mindenkori kétharmados győzelmére van beállítva. Ahol pedig nem tud csalni, ott Orbán veszít. Ezért csal. Nem sportember.

Trump utolsó törvénytelen próbálkozása lesz január 6-án, de csak a republikánus párt szétszakítására van esélye

Január 6-án a kongresszus két háza közös ülésen számolja meg az elektori kollégium által beküldött szavazatokat, és annak alapján kihirdeti az elnökválasztás végső győztesét....

Trump a lúzerezés és John McCain gyalázása miatt veszített Arizonában is

A választás előtt könyörgött a republikánusok kampánycsapata, hogy Trump kérjen bocsánatot John McCain szenátor özvegyétől, különben elveszíti a választást Arizonában, ahol 1996 óta nem...

A horvát siker mutatja, Orbán mekkora lúzer

A horvátok példája éppen ellentéte az "orbáni modellnek", s élő cáfolata mindannak, amit Orbán csinál. A horvát siker fényében látható még jobban, hogy ez a két ballábas mekkora lúzer. Ez a bizonyíték, hogy baromság, amit csinál, és az adófizetők pénzét rosszul használta fel. Az egész stadionprogram a hűtlen kezelés minősített esete.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékLúzer