2024, május8, szerda

Tag: Meleg Sándor

Új hungaricum született, a „csendes tüntetés”

A gyávaságnak, a félelemnek, a megalkuvásnak számos színárnyalatát láttuk eddig is, ami most újabb színnel gazdagodott: az Országos Közös Akarat feltalálta a "csendes tüntetést". Eddig is mindent megtettek a rendszer rabszolgái, nehogy megbántsák a diktátort, nehogy bármi kellemetlenséget okozzanak az önkényuralomnak, de ez nem volt elég. Ennél sokkal jobban ki kell fejezni a mélységes megalázkodást, a behódolást, ki kell fejezni, hogy mi nem akarunk semmi rosszat, ellenkezőleg, ezért úgy szervezünk tiltakozást, hogy ne is hallják: csendben vonulunk, fáklyákkal, mint a szerzetesek éjszakai imára. Ez méltó folytatása a Pottyondi-féle pisszegésnek, egy 200 ezres tömeg elnémításának. Szerintünk még nem tökéletes az alattvalói attitüd, van még hova fejlődni, mert látszanak a csendes tüntetők. Azt kell valahogy megoldani, hogy ne csak csendesek, láthatatlanok is legyenek. A fáklyákkal (és a naiv Egységes Diákfront bepalizásával) sikerült élét venni a vonulásnak, hogy ballagásnak vagy szerenádnak tűnjön a sunnyogó vonulás.

A Telex belerúgott Iványi Gábor egyházába

Meleg Sándor ehhez a nyilvánvaló célhoz használta fel a Telex újságíróját, aki elveszítve szuverenitását és újságíró jellegét, megengedte neki, hogy kamu szervezete neve mögé bújva, magát a "szakma" képviselőjének feltüntetve, hazudozzon a MET munkájáról és helyzetéről, s a fenti cél érdekében bizalmatlanságot gerjesszen és uszítson a MET ellen. A címben szereplő állítás, amely szerint "B tervük sem volt Iványiéknak", mindent kifejez a valódi szándékról. A cikk által sugalmazott "B terv" az lett volna, hogy jogaik elvételét tűrik, csendben tudomásul veszik, a tevékenységüket befejezik, a szolgálatukat átadják a rezsim által kijelölt más szereplőnek, magukat pedig felszámolják és önként eltűnnek örökre. A Telex ennek a szándéknak a képviseletébe állt bele, de olyan simlis módon, amit a magát viszonylag szabadnak és függetlennek valló sajtó részéről még nem tapasztaltunk. A Telex cikke mindvégig inkorrekt, sugalmazó és hangulatkeltő, olyan stílusban íródott, amivel az újság minden alap nélkül bizalmatlanságot igyekszik kelteni Iványi Gábor és egyháza ellen.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékMeleg Sándor