Tag: menekültek

Kovács Zoltán utoljára figyelmezteti a New York Times-t

New York-ban, ahol mindenkinek bevándorló őse van, a bevándorlás okozta veszélyekkel fenyeget. Kovács azt képzeli, hogy ettől úgy megijednek New Yorkban, mint Ásotthalomban és Esztergályhorvátiban.

A szombathelyieket is megvédik a terroristáktól

A hülyeséget és a paranoiát nem elég kialakítani, azt komoly munkával fenn is kell tartani.

Csak nehogy Ferenc pápa nevessen a végén

A pápa még azokat is befogadná, akiket a nemzetközi jog szerint nem kell. Olyat Soros György sem állít, mint amit a pápa mond.

Közös amerikai propagandavideó Orbánról és a Hit Gyülekezetéről

Aki nem keresztény, az dögöljön meg a gyerekével együtt. Még az Istentől kapott emberi jogokat sem adják meg neki.

Létezik-e "Soros-terv", és fenyeget-e bárkit?

Ha Soros nem tudja ráerőltetni az EU-ra a kvótamentességet, megdől Röfi zsidó világ-összeesküvés elmélete, miszerint Soros irányítja a liberális demokratikus világot.

A külügy Hamasz-terroristákhoz hasonlítja Sorost

Egyszer már volt szerencsénk látni, amikor a "keresztény Magyarország" megvédte a zsidó honfitársait. Azt is láttuk, hogyan védte meg az Orbán-rezsim a magánnyugdíjakat. Amit ők eddig "megvédtek", az mind eltűnt.

Toroczkai menekülteket vegzál és ezzel dicsekszik a Facebookon

Toroczkai László, a Jobbik alelnöke és Ásotthalom polgármestere gyomorforgató képekkel hivalkodik a saját Facebook oldalán.

Nemzetbiztonsági kockázat – Újabb lépés a civilek betiltása felé

A civilszervezeteket és minden valódi ellenállást egybemosnak az "illegális bevándorlással" és nemzetbiztonsági kockázatot csinálnak belőlük.

Az "ostoba" Európai Parlament

Orbán a német autógyárak részvényeseinek is hazudik, mert az EP nem azért hozott határozatot, amit ő mond.

Bakondi is rávilágít a globális civil összeesküvésre

Magyarország szolidáris a szenvedőkkel, csak ne küldené ide Soros azt a sok menekültet.

Orbán elkezdte a pávatáncot, a Néppárt még mindig nem ismeri őt

Nem hiszünk Orbánnak, egyetlen egy szavát sem fogadjuk el. Hazudik, éppen úgy, ahogy ő mindig is hazudott, és átverte Európát.

A Soros alapítvány nem támogat migrációt

Akik az álhíreket és a hamis vádakat terjesztik, ők azok, akik destabilizálni akarják a világot, és a demokráciák szétverésére akarják felhasználni a menekülteket és a félelemkeltést.

Megvan, mi az a "migránsbiznisz"

Az általuk "migránsbiznisznek" nevezett perköltségért megdolgoztak, másrészt ők idézik elő a jogsértéseikkel. Ha betartanák a törvényeket, nem lenne "migránsbiznisz", ha egyáltalán ez az lenne, de nem az.

Elszabadult a Fidesz: ne fizessék ki a perköltséget a Helsinki Bizottságnak

A Fidesz-frakció arra szólította fel a kormányt, ne fizesse ki a Magyar Helsinki Bizottságnak a két bangladesi migráns ügyében a strasbourgi bíróságon megítélt pénzt,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékMenekültek