/

A Fidesz leginkább egy öngyilkos szektára hasonlít

Nem lehet elmenni szótlanul amellett, hogy Orbán Viktor rendezvényei, gyűlései, megbeszélései, nyilvános programjai és médiaszereplései megdöbbentő módon és kísértetiesen hasonlítanak a vallási szekták és szektavezérek működéséhez. A Fidesz leginkább az öngyilkos szektákra hasonlít, Orbán pedig tökéletes tükörképe az öngyilkos szekták kultikus vezéreinek.

/

A Hit Gyülekezete Horthy rehabilitációját támogatja

2000-ben a Hit Gyülekezete Hetek című újságjában még Szlazsánszky Ferenc írt „Horthyt megint újratemetik” címmel tudósítást Kenderesről. Akkor még senki nem tudta, hogy a filoszemita Hit Gyülekezete kétkezi újságírója egy nyilasunoka, apjának Szálasi volt a keresztapja, ő maga Szálasitól örökölte a Ferenc

///

Bartus László: Pajor Tamás lázadása

Pajor Tamás ezt úgy oldotta meg, hogy a zsidó identitás is jóllakott és a Németh Sándor-Orbán Viktor barátság is megmaradt. Megkérdőjelezte, hogy Lázár János vagonos Horthy-beszéde "a náci lélektanú honfitársaink körében történő haszonelvű szavazatmaximalizálás, vagy őszinte, belső meggyőződés volt-e". Ó, Lázár János

//

Elsőfokon a Libri törvénytelenül szüntette be a Fesz lesz című könyv árusítását

A könyv árusításának megszüntetése egybeesett a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Libriben való megjelenésével. Az MCC az Index híradása szerint 2020 augusztusában kezdte meg a Libri felvásárlásával kapcsolatos "tárgyalásokat", ami valójában a Libri einstandolását jelentette. A Libriben ekkor már mindenki tudta, hogy a

//

A zalai ál-jézus kezdő dilettáns a másik zalai állelkészhez, Németh Sándorhoz képest

Zala megye bűvölködik szélhámos sarlatánokban, ál-jézusokban, álprófétákban és állelkészekben. T. Miklós, az egyik zalai ál-jézus, most állt a bíróság elé, miközben kollégája, N. Sándor (Németh Sándor), a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, mindent megúszott. Pedig nála sokkal nagyobbakat hazudott a híveinek az ő

//

A Fidesz füredi frakcióülését is Németh Sándor fia, az ATV vezérigazgatója üzlettársának cége biztosította

Már évekkel ezelőtt megírtuk, hogy amíg az ellenzék az ATV-be jár, és az ellenzéki érzelmű emberek az ATV-t nézik, addig az Orbán-rendszer megmarad. Választhatnak: ATV vagy szabadság. Az ellenzéki pártok választottak: ATV. Ez a választásuk teljes összhangban áll azzal a választással is,