2024, december18, szerda

Tag: népirtás

Dicsérje meg Donald Trump a te eszedet

Orbánnak fogalma sincs arról, mekkora presztízsveszteséget jelent Európában a Trumpnál tett látogatása, hogyan tekintenek rá az európai vezetők, mekkora károkat okozott az amerikai-magyar kapcsolatokban,...

Szijjártó halálos fenyegetése mutatja, mit okozott Orbán ukránellenes politikája

Előadja, hogy ő csak békét akar, ő csak az ukrán áldozatokat akarja csökkenteni azzal, hogy adják meg magukat és adják át a földjüket az oroszoknak, ő csak másképp akarja támogatni az ukrán népet. A kígyó megy Ukrajnába, de reméljük, az ukránok egyrészt nem dőlnek be, másrészt nem lesznek udvariasak, hogy asszisztáljanak a szemétségeihez. Ez pedig érthető, mert az életükért harcolnak, Orbán pedig durván beavatkozik a háborúba az oroszok oldalán. Ennek egyszer nagyon súlyos következménye lehet. Amit jól mutat a halálos fenyegetés, amelynek legfontoabb mondata ez: "Isten megbocsát, de az ukránok nem." Ezt pedig vegye komolyan ez a mocskos banda és a szájtáti sunyi népe. Mert az ukránoknak igazuk van, és jogosan háborodnak fel azon, hogy ennyi aljasság után csak úgy odasétálnak, és még most is azért, hogy valami szemétséget kihozzanak ebből. A magyar fél Ukrajnához való képmutató, hazug, ellenséges viszonya semmit nem változott. Orbán azt akarja, hogy Ukrajna szűnjön meg, és orosz fennhatóság alá kerüljön.

A kínai méreggyárak miatt szüntetik be a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálatot

A szuverén magyar "nemzeti" kormány a kínai akkumulátorgyárak miatt nem erősíti, hanem gyengíti saját polgárainak egészségügyi védelmét. Az már kiderült, hogy a kínaiak nem...

A magyar zsidóság elleni antiszemita támadás az állami szintre emelt Horthy-kultusz

Így esett, hogy Horthy több zsidó meggyilkolásáért felelős, mint Szálasi és a nyilasok. Horthy közvetve tömeggyilkos, mert százezrek meggyilkolásáért felelős. Karsai László és Ungváry Krisztián értékelése szerint "A sorsdöntő 1944-es évben azonban magyar állampolgárok százezreinek életét odadobta a halálba". Randolph Braham magyar számazású New York-i professzor, holokauszt túlélője és legjelentősebb kutatója, a magyar holokausztról szóló alapművek elhunyt szerzője, a Horthy-kultusz újraéledését az antiszemitizmus túlélésének nevezte Magyarországon.

Az Orbán-rendszer a „halál kultúrája”, amelybe kódolva van a népirtás

Máris a fasizmus és a nácizmus által szükségszerűen indított háborúknál és népirtásoknál tartunk. Kövér ennek rakta le az ideológiai alapjait. Ez szó szerint a "halál kultúrája", amely a középkortól kezdve napjainkig tömegek halálát okozták, népirtásokhoz vezettek. A Kövér-féle ideológia nyomában máglyák lobogtak, gázkamrák ontották magukból a füstöt és a meggyilkolt és elégetett emberi testek szagát. Ez az "illat" lengi be Kövér és társai beszédét, a halál, a népirtás és a tömeggyilkosság bűze árad belőle. A halál kultúrája az övék.

Orbán az orosz népirtás fotóival kampányol az ukránok ellen

Az orbáni Magyarországnál nincs undorítóbb és mocskosabb ország a világon. Nem kell megsértődni, amit Orbán csinál, az egész országot minősíti, ha ez ellen nem...

Ha a pápának az oroszok számára is elfogadható béketerve van, azt Ukrajna és az olasz kormány elutasítja

Még nem derült ki, miről beszélt Ferenc pápa és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Rómában, akit magánbeszélgetésen fogadott a pápa. Az viszont tudható, hogy Giorgia...

Orbán orosz gázvásárlása a háborút és az ukrán népirtást szponzorálja

Soha ilyen utált nemzet nem volt Magyarország, mint amit Orbán csinált belőle

Oroszországnak nincsenek jogos követelései, terrorista gyilkosoknak nem szabad engedni

Oroszországnak nem lehetnek igényei a szomszéd országok szuverenitásának tekintetében, az oroszok nem tilthatják meg senkinek, hogy milyen politikai vagy katonai közösséghez akarnak tartozni. Nem Oroszország biztonságát fenyegeti, ha közelebb kerül hozzá az EU és a NATO. Ez csak az orosz terjeszkedési és világuralmi törekvéseket veszélyezteti. A keresztényfasiszta misszió kerül a veszélybe, hogy az orosz messianizmus nem tudja "felszabadítani" a világot a szabadság gonosz járma alól. Oroszország "anyácska" nem tudja exportálni a keresztényfasizmust.

Ha Szijjártó a béke miatt megy Moszkvába, akkor mondja meg az oroszoknak, hogy vonuljanak ki Ukrajnából

A NER vezetői hazudozásban lassan utolérik az észak-koreai diktátort, és ezzel párhuzamosan haladnak az észak-koreai életszínvonal és elszigeteltség felé is. Szijjártó a nyugati szankciókat...

A népirtó orosz illiberális szörnyállam már önmagát is pusztítja

Putyin egy tömeggyilkos, akit nemzetközi bíróság előtt kell elítélni a háborús bűncselekményei, az ukrán népirtás miatt. Közönséges bűnöző, egy gyilkos, aki a kritikusait megmérgezi, az ablakon dobatja ki. Érthető, ha Orbán is óvatos azok után, hogy kiszolgáltatta magát neki. Pedig Budapesten mindenki tudja az alvilágban, hogy az orosz maffiától nem szabad szívességet elfogadni, s nem szabad velük üzletet kötni, mert attól kezdve nem lehet megszabadulni tőlük, örökre adós marad nekik mindenki, és előbb-utóbb elteszik láb alól. Putyin ennek a maffia világhálózatnak a feje.

Markó Beáta: A 9 millió koldus országa

Vitéz nagybányai altengernagy politikai irányítása alatt nevezték Magyarországot a 3 millió koldus országának. Az 1920 márciusa és 1944 októbere között hivatalban lévő kormányzó talán...

Lehet-e Hitler vagy Lenin szobrát is avatni a Parlament szobájában?

Azt minden kétség nélkül kijelenthetjük, hogy ez a mocskos náci banda nem Horthy "gazdasági" és "kulturális" érdemeiért állította a magyar parlamentben ezt a szobrot, mert ahhoz nem értenek és nem is érdekli őket, ők a kultúrát éppenhogy nagyívben ledarálják. Horthynak azért állítottak szobrot, mert haláltáborba küldött és megöletett majdnem félmillió magyar zsidót. Ezzel érdemelte ki Horthy a szoborállítást, és ezt mindenki tudja: Orbán is, Kövér is, a Fidesz is, és a magyar zsidóság is.

Merkel interjúja leleplezi saját felelősségét az orosz népirtásban és Európa fasizálódásában

Merkel azt állítja, szégyentelen módon, hogy Ukrajna érdekeit szolgálta, amikor megakadályozta az ország NATO-csatlakozását. Ezzel megakadályozta, hogy Ukrajna védelmet kapjon, és lehetett tudni, hogy az orosz terjeszkedés előbb-utább Ukrajna megtámadásához vezet. Merkel megakadályozta, hogy Ukrajna megvédje magát a NATO-tagsággal. A meggyilkolt gyerekek, a megölt nők, asszonyok, férfiak, betegek, öregek, fiatalok és egészségesek Merkel lelkén száradnak. Nem történt ugyanis semmi, ami okot adott volna Putyinnak Ukrajna megtámadására, ez várható volt.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékNépirtás