Megdöbbentő adatok hívják fel a figyelmet arra, hogy az amerikai gyerekek mentális egészsége jelentősen romlik, és a gyerekek által elkövetett öngyilkosságok szoros kapcsolatban állnak azokkal a környezeti hatásokkal, amelyek már mélyülő válsághelyzetet hoztak létre Floridában. Mivel a környezeti hatások és a mentális
A tinédzserek öngyilkossági és depressziós aránya a világjárvány közepette éppoly riasztó, mint a Covid-19 okozta halálozások száma, de kevés mentális egészségügyi forrás áll rendelkezésre ennek az árnyékvilágjárványnak a kezelésére, különösen a színes bőrű és az etnikai kisebbségek közösségein belül, akiknek egy része
A 45 éves mexikói Guadalupe Olivas Valencia véget próbált vetni az életének fél órával azután, hogy arról értesült, harmadszor is kiutasítják az Egyesült Államokból.
Kakuk meghívná kávéra a nőt, akinek sikertelen öngyilkossági kísérlete bánattal töltötte el, hiszen Sándor Mária így "nem érte el a célját".
Szükségszerű, hogy lassan ide is eljut egy olyan romlott rendszer, mint amilyen Magyarországon burjánzik hosszú évek óta. Kimondja tökösen, jelen esetben Kakuk Zoltán Sándor Máriáról, hogy a halálát kívánja. Nem él a helyesbítés lehetőségével sem, sőt, tetéz. Örök kérdés: mi a rosszabb,
Mi a sorsa annak, aki szeretné megmenteni az országot, amely nem akarja, hogy megmentsék?