Tag: Orbán-család

200 millió forintba került az adófizetőknek a kalács, amit Orbán két unokája kapott húsvétra

Így tartozik össze minden, így tárul fel a magyar valóság csupán abból, hogy Orbán Viktor, egyszerű vidéki magyar ember, aki nem foglalkozik üzleti ügyekkel, elmegy a falujában az unokáival kenyeret venni. Elmagyarázza nekik, hogyan sül a kenyér, csak azt nem magyarázza el, hogyan jutott ez a birtokukba, és az egész lopott áru. Nemcsak a családi ezüst, hanem az utolsó kenyérig minden lopott. Egyszer majd megtanulják ezt is, az Orbán-családban apáról fiúra száll a lopás mestersége. Ezt nevezik ők "nemzeti tulajdonnak". Ki emlékszik már az első milliárdra?

Orbán közpénzből épült magánállama bezárul, saját bankholdinggal önmagát finanszírozhatja a rendszer

Ez egy klasszikus maffia, amely elfoglalta az államot. Ez Vito Corleone megvalósult álma. Orbán olyan, mint Michael Corleone volt az apja álmaiban: a maffia vezetője politikus, ő a miniszterelnök, akinek sikerült megszereznie a kontroll nélküli hatalmat, kisajátítani és a maffia számára működtetni az államot. A maffia nem az állammal való harcban szerzi meg az erőforrásokat, hanem magát az államot foglalta el, és az államot használja a maffia. Az ügyészséget, a rendőrséget és az igazságszolgáltatást is a maffia tartja a kezében. Ez a szervezett bűnözés történetében egyedülálló eset.

A legnagyobb „extraprofit” Mészáros Lőrinc strómannál és az Orbán-családban keletkezett

Az államkassza meglopása után Orbán meglopja most azokat is, akik tisztességes gazdasági tevékenységgel, sok évtizedes kemény munkával termeltek nyereséget maguknak. Amit Orbán ellopott, azt kell nekik kifizetniük, majd az árak emelkedésében ezt fizetik meg a magyar zsellérek (majdnem polgárokat írtunk, de ilyenek nincsenek, polgárokkal ezt nem lehet megcsinálni). Ez épp olyan, mintha Orbán fegyveres gengsztereket küldene ki azokhoz a cégekhez, amelyeknek van pénzük, és kifosztaná a páncélszekrényüket. Ez ugyanaz, de Dillinger legalább nem volt miniszterelnök.

Orbán Viktor, a bérből és fizetésből élő kisember, akit megviselt anyagilag a járvány

Megszámlálhatatlan hazugságot, annál is több felháborító kijelentést tett Orbán a 2010 óta tartó önkényuralmi kormányzása során, de a "nem foglalkozom üzleti ügyekkel" kezdetű orbitális...

Mi köze van Orbán Ráhelnek a Booking.com brutális megbüntetéséhez?

Ezért sem megengedett, hogy a miniszterelnök lánya irányítsa informálisan az állami turisztikai ügynökséget és jelentős érdekeltsége legyen az ágazatban. A Gazdasági Versenyhivatal 2,5 milliárd...

Orbán nyelvbotlása: nem „laborunk”, hanem „rabolunk”

Orbán Viktor a prágai V4 találkozó sajtótájékoztatóján beszélt a koronavírusról. A magyar ember elégedetten pillanthatott asszonyára, nem kellett csalódnia. Orbántól megtudhatta, hogy erről már...

Talált a Fidesz egy milliárdost, akinek baj van a vagyonbevallásával: Gyurcsányt

Lelkiismeretes állampártunk, a Fidesz, megkezdte a vagyonbevallások felülvizsgálatát, és nyilván abc-sorrendben haladnak, így még csak a DK és Gyurcsány Ferenc nevéig jutottak el. Nyilván...

Orbán Ráhel megkapta az ötcsillagos Andrássy hotelt

Lassanként látható formában is szivárognak át Orbán Viktor strómanjától, a csodagázszerelő Mészáros Lőrinctől a lopott vagyonelemek az Orbán-családhoz. Legújabban a tarcali Andrássy Rezidencia Wine...

Orbán strómanja nevén sokkal nagyobb vagyon van, mint eddig gondolták

Az nem lehet titok senki előtt, hogy Orbán oligarchái csupán használatba és kezelésbe kapják azt a százmilliárdos, tetemes vagyont, amit Orbán a kezükre játszik....

Bartus László: Orbán Ráhel, mint az illiberális magánállam divatdiktátora

Mintha a Rádiókabaré egy műsorszáma kezdődne azzal a bejelentéssel, hogy "a magyar kormány hamarosan megtárgyalja a magyar design- és divatipar fejlesztéséről szóló stratégiát". A...

Külföldi kastélyokba és palotákba fektetik Orbánék a lopott pénzt

Meghirdette Orbán, hogy a magyar befektetőknek külföldön kell profitot termelni, és voltak olyanok, akik azt hitték, hogy ezúttal általában a magyar emberekről beszél, nem...

Pumpálják át a pénzt Mészárostól az Orbán családba

Köztörvényes bűnöző, piti tolvaj a nagy nemzeti keresztény vezér, aki afrikai banánköztársaságok szintjére süllyeszti Magyarországot Európa közepén, miközben a zsarolhatósága miatt átjátssza Magyarországot újra az oroszok uralma alá. Az vár a magyarokra, hogy végignézzék, ahogy Orbán a nevére íratja a Mészáros neve alatt kilopott nemzeti vagyont.

Soros György dobta el a szaros pelenkát

A történtek miatt a magyar kormány visszautasít a jövőben minden menedékkérelmet, elfogja, bezárja, de éhezteti az összes határ közelébe jutó minden idegent. Az első kérdés az lesz, van-e nála (esetleg rajta) pelenka. Soros György idegenszívű hálózata nem riad vissza semmitől, hogy lejárassa a keresztény magyarokat és a magyar kultúrát.

Bartus László: A királylány és a szaros pelenka

Még szerencse, hogy Orbán Ráhelről szemből is készült felvétel, miután elvégezte a dolgát, mert még lettek volna, akik elvitatták volna tőle ezt az aktust, és valami migránsra fogták volna, hogy ilyenek a migránsok. De a migránsok ürüléke és az Orbán család ürüléke közt nagy különbség van. Ez utóbbi nagy, sárga és büdös, de a mienk.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékOrbán-család