Mi köze van Orbán Ráhelnek a Booking.com brutális megbüntetéséhez?

Közzétéve April 28, 2020, 8:46 pm
8 mins

Ezért sem megengedett, hogy a miniszterelnök lánya irányítsa informálisan az állami turisztikai ügynökséget és jelentős érdekeltsége legyen az ágazatban. A Gazdasági Versenyhivatal 2,5 milliárd forintos brutális bírságot szabott ki a booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egészen nevetségesnek mondható indokok alapján. Ilyen okokkal, ekkora büntetést csak akkor szabnak ki, ha el akarnak távolítani valakit a piacról. Az Orbán-rezsim másik velejárója, hogy senki nem hiszi el, hogy ebben az országban bármilyen hivatal önálló és szakmai döntéseket hoz.

Az összeg nagysága azért is feltűnő, mert a versenyhivatal tavaly egész évben összesen 8,3 milliárd forint bírságot szabott ki, most pedig egyetlen céget büntettek ennek majdnem a harmadával. Nem tudjuk, mekkora a holland cég piaci részesedése Magyarországon és mennyire terheli meg a kasszájukat ez a büntetés, de ekkora rekordösszegű bírság kiszabásához olyan súlyos visszaélésekre lenne szükség, amilyeneket itt nem sikerült a büntetés nagysága mögé állítani.

Az egyik indok az volt, hogy az ingyenes lemondással hirdetett szállások drágábbak voltak így, mint ingyenes lemondás nélkül. Megsúgjuk a magyar versenyhivatalnak, hogy ez általában mindenhol így van, a szállodák drágábban adják azokat a foglalásokat, amelyeket bármikor ingyen le lehet mondani, ahogy minden más egyébkedvezményt is beépítenek az áraikba. Számos hasonló jelenséggel találkozhatunk az Expedián és más online szolgáltatók kínálatában. Még jó, hogy nem azért büntették meg a bookline.com-ot, hogy drágábbak a tengerre néző szobák.

A másik indok az volt, hogy az egyes foglalások előtt a website olyan pszichikai eszközökkel igyekezett vásárlásra ösztönözni, hogy kiírták, hányan akarnak abban az időben szintán foglalni, hányan foglaltak az elmúlt 24 órában ugyanott szállást, hány hely van még. A sajtóban megjelent indoklásokból nem derült ki, hogy ezek hamis közlések lettek volna, csupán azt kifogásolták, hogy ez pszichés nyomásgyakorlás, mert az ügyfél úgy érezheti, ha nem foglalja le azonnal, akkor elveszítheti a helyet. És mi van, ha tényleg így van, ahogy ez nem egyszer elő is fordult már?

Ahhoz mit szólna a magyar versenyhivatal, hogy az Expedián, de máshol is, ha valaki elkezd nézni egy utat vagy szállodát és később visszatér, elkezd felmenni az ár? Pedig ilyen is van, a rutinosak tudják, ha jó árat találtak, jobb lefoglalniuk, mert a klikkelés alapján érzékeli a rendszer az erős érdeklődést és emeli az árat. Ez rengeteg esetben megfigyelhető volt már. De volt egy harmadik szempont is, ami már csak magyar kifogás lehet: “a vállalkozás nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a magyarországi szállásadók ajánlatainak megjelenítésekor a Széchenyi Pihenőkártya kiemelt fizetési eszközként való feltüntetésekor. A fogyasztók ugyanis nem valamennyi, a SZÉP Kártyát elfogadó szálláshely esetében észlelhették azonos módon és helyen ezen fizetési mód elérhetőségét, ami szintén torzíthatta döntésüket.”

Megérzésünk szerint itt lapulhat egyebek mellett valamiféle anyagi érdek, mert a Szép Kártya óriási üzlet egyeseknek. Azoknak a pénzintézeteknek is, amelyek kibocsátják a kártyákat, és a szállásokhelyeknek is, amelyeknél fel lehet használni a kártyákat. Ha a booking.com a foglalások jelentős részét bonyolítja, és a Szép Kártya-elfogadóhelyek hanyag közlésével rontja a bizniszt, az sértheti egyesek anyagi érdekeit, de mi köze ehhez a versenyhivatalnak? Gazdaságis zereplők nem használhatják furkósbotként a versenyhivatalt. “Majd ráeresztjük a versenyhivatalt”, mint az adóhivatalt, stb..

Az sem biztos, hogy a pontatlan információért a booking.com a felelős. Szerencsére a booking.com nem tartozik az érdekeltségünkbe, ezért ez a büntetés nem nekünk fáj anyagilag, ráadásul a koronavírussal megvert turisztikai szezonban, de az mindenképp közügy, hogy magáncégeket lehet-e brutálisan megbüntetni bárki gazdasági érdeke vagy a konkurenciaharc miatt. Vajon áll-e efféle érdek vagy szándék ennek a kiemelten brutális nagyságrendű büntetésnek a hátterében a magyar “jogállamiság” még nagyobb dicsőségére?

Ha pedig a miniszterelnök lánya érdekelt bizonyos szálláshelyekben, informálisan pedig kezében tartja az egész magyar állami turisztikai ügyet, s az érdekeit számos tekintetben sértheti a népszerű a magyar utasok körében népszerű booking.com portál, ezért egy ilyen döntés esetén a kelet-európai szocializációval rendelkező ember, aki az Orbán-rezsim bűnszervezetként való működéséről számos tapasztalatot szerzett, azonnal azt a kérdést teszi fel: mi köze Orbán Ráhelnek a Booking.com iszonyatos mértékű megbüntetéséhez? Ki akarja kiszorítani őket a piacról? Vajon mikor jelenik meg a magyar “nemzeti” portál, az új szállásfoglaló rendszer, amely egészen véletlenül Orbán Ráhel, Tiborcz István vagy Mészáros Lőrinc (vagyis Ráhel apja) érdekeltsége lesz és az ő érdekeik szerint manipulálja a vásárlót?

Ugye, nem tévedünk nagyot, ha a versenyhivatal náluk majd nem talál semmi hibát?

 





10 hozzászólás : Mi köze van Orbán Ráhelnek a Booking.com brutális megbüntetéséhez?

  1. Zoltan Vegvari

    April 28th, 2020

    Elég sok!
    A holland Transaviával is eljátszották, hogy a Wizzairt helyzetbe hozzák. Aztán a Heineken történet is ugyanez a recept.
    Lassan már csak a korona fogja látogatni Magyarországot

    Reply
  2. Joss

    April 29th, 2020

    Ez van, amikor a Monopoly-t nagyban játtszák…

    Reply
  3. Nyuszika

    April 29th, 2020

    Ezeket a gennyládaságokat végig se érdemes olvasni, mert csak fölöslegesen megy fel a pumpa… Hiába, az újfasiszta-újnáci-posztbolsi g@cik már csak g@cik.

    Reply
  4. refugee status

    April 29th, 2020

    A TAPINTATLAN
    (Démon és idill)

    A tapintatlan úgynevezett közönséges lény, éspedig olyan értelemben, hogy tényleg közönséges, mindennapi, eldurvult, vagyis neveletlen és tapintatlan. Tapintatlan, akinek az elõkelõségrõl sejtelme sincs, nemhogy nem nagylelkû, errõl szó sem lehet. Nem is tud elnézni, sem megbocsátani. Tapintatlanság az együttélésre való csökkent alkalmasság; többnyire teljes alkalmatlanság. Az ilyen lénnyel együtt élni nehéz, mert e lénynek humánus közösségérzése nincs. Barátja nincs, rokona nincs, családja nincs, és ha a gyakorlatban mégis van, annál rosszabb. Mert nincs valódi kapcsolata. A másik emberrel való egyenlõséget nem vállalja. Privilégiumokra tart igényt, lábatlankodik, a tálba elsõnek nyúl. Önmagát a többi közül kiemeli. Tapintatlanságból. De arról, hogy ez tapintatlanság, sejtelme sincs. Tudja, hogy valami nincs rendben, de abban a hiszemben van, hogy ennek nem õ az oka, hanem a többi. Addig azonban nem jut el, hogy be is lássa. Éppen a tapintatlanság miatt. Kritika fölött áll. Õ az érinthetetlen. Minden bírálat igazságtalan lenne, sõt sértés. Valamely zavaros képzet a kivételrõl, amely persze szintén tapintatlanság. Ítéletre csak neki van joga. Valószínûleg határeset az emberi közösségben, valaki, aki a szélén áll, félig már azon kívül. A tapintatlanság minden esetben sértõ, éspedig nem személyesen valakit sért, hanem az együttélésben való megnyugvást sérti. A más iránt való tapintatlanság engem is sért. És ez nem az, hogy a lábamra lépnek, hanem ahelyett, hogy nevemen szólítanának, rámkiáltanak, hé, vagy halló. Ez az eset reménytelen. Reménytelen? – félelmetes ilyesmit kimondani. Mert mit jelent az, hogy reménytelen? Azt, hogy itt még megy valahogy, de, mondjuk, a túlvilágon semmi sansza nincs. A túlvilágon, vagyis a végleges létezésben. Ott, ahol az ember tulajdonképpen van. Reménytelen, mert önmaga átvilágítása elõl kitér, és így a megtisztulásra semmiféle lehetõsége nincs. Ezért azt a szót, hogy én, minden mondatában kétszer használja. Nem önzésbõl, mert nem önzõ. Bár az lenne. Önmagára éppúgy nincs tekintettel, mint másra. Amire tekintettel van, az a rögeszme és az indulat. Nincs lény, aki kevésbé lenne szeretetreméltó. Amire a formula ez: akárhová megyek, engem mindenütt szeretnek. És meghatva hozzáteszi: Én már ilyen vagyok.

    A tapintatlan egyedül és meztelenül áll, és bármit csinál, meztelen marad, és egyedül. Folytonos feszélyben és minden segítség nélkül. Védekezésre kell berendezkednie. A védekezést persze minden ponton el kell választani attól, amit úgy hívnak, hogy védelem. A szeretet indokolhatatlan, és nem ezért, vagy azért, hanem mert indoklásra nincs is szüksége, vagyis a létezéssel együtt adott tény, de viszont a szeretet az, amely az ember magányát feloldja, és az embert betakarja. A szeretet védelem. A szeretet azon kívül, hogy szeretet, védelem is, és az egyetlen valódi védelem az ellen, hogy itt vagyunk a világon, meztelenül és egyedül. Lao-ce mondja, a jó védelem az, ha az ember magát szeretettel õrizteti. A védekezés egészen más. Védekeznie annak kell, akiben nincs szeretet, aki a többivel való közösséget nem vállalja, és önmagát kiemeli és tolakszik. Aki nem szeret, és akit nem a szeretet õriz, annak el kell bújnia. Vagyis védekeznie kell. Védelem nélkül élni lehetetlen; a védekezés azonban hiábavaló, mert valamilyen részem mindig fedetlen marad, és azt takargatni kell. Desperát kísérlet szeretet nélkül élni. Nem szeretik és nem szeret, legfeljebb hízeleg, vagy megveszteget.

    Tulajdonképpen azt szeretné, ha azt mondanák felõle, hogy szerencsétlen. Akkor legalább megszánnák, és ezen a kis lyukon a többihez bújhatna. Mégis valami. Megkönnyebbülne, hogy õ a szerencsétlen. Ez az a felmentés, amit vár, és mindig is várt. Semmi más, mint szerencsétlen. Ez az, amivel a figyelmet elterelheti, vagyis a mentõ körülmény. Azért közönséges és neveletlen, azért szeretetlen, és kizárólag azért van egyedül, azért meztelen és didereg és szorong és rejtõzik, mert szerencsétlen. Viszont irtózatos lenne, ha kiderülne, hogy nem az. Ha kiderülne, hogy itt nem idegen okok, esetleg valami igazságtalanság játszik közre. És ez a ténylegesen és állandóan irtózatos, amikor arra gondol, hogy a pillanat, amelyben ez kiderül, közeledik, és annak bekövetkeztét nem fogja elkerülni. Hiába húzza az idõt, csak egyre súlyosabb lesz, és a sötét szobában még jobban fél. Egyszer ki kell derülnie, hogy nem szerencsétlen, hanem tapintatlan, és hogy vétkei végtelenül súlyosabbak, mint mindazoké összevéve, akiket szüntelenül felelõsségre vont és von.

    Mert végül is szélsõ és végsõ eset, amit úgy hívnak, hogy megbocsáthatatlan. Vagyis amit csak õ tudna megbocsátani, és elsõsorban önmagának. Ez: az életrontásban való szorgalmatosság. Nem egyszerû életrontás, és nem egyszeri és nem folyamatos és nem véletlen és nem kivételes. Figyelmesen és gondosan, tudással és lelkiismeretesen szüntelenül ront, tekintet nélkül arra, hogy az élet az övé, vagy másé, csillapíthatatlan és legyõzhetetlen rontása mindannak, ami élet, amit fúr és aláás, sebez és mérgez, feldúl, és nem tud mást, mint védekezni, elrejtõzni, panaszkodni, gyanúsítani, vádolni, és fõként rontani. Nem önzésbõl. Az önzés legalább becstelen.

    Egyedül és meztelennek lenni annyi, mint nyomorultnak lenni. E létkategóriát mindenki közelebbrõl ismeri. A nyomorultsággal csak egyet lehet tenni, bevallani és elviselni. Általában azt mondják, hogy ezt csak a jó vallás tudja. Ennek a nyomorultnak vallása azonban mindössze annyi, hogy reprezentál. Jó akar lenni. Amikor úrvacsorát vesz, arra ügyel, hogy a bort külön kehelybõl nyújtsák. Védekezik, mindig védekezik. A tisztátalanság rögeszméje. Higiéné és orvos és gyógyszeráhítat. A sterilnek olyan jelentõséget tulajdonít, mintha az tisztaság lenne. Miért érzi magát bemocskoltnak? Mindig valami szennyet takar? A túlzott higiéné a tényleges megtisztulás elõl való kitérés. Mert nincs idillje. Mert sohasem volt gyermek. Nem tud meghitt lenni. Jelenléte azért olyan feszélyezõ és kényelmetlen, persze önmaga számára is. Ha egyszer úgy tudna lenni, hogy õ maga nincs ott! Ez a közveszélyes zaklatottság. A nyomorultság, amely semmitõl se fél annyira, minthogy leleplezik. Mindenki látni fogja. A gõgnek vége. Az olyan ember számára, aki lényét arra alapítja, hogy el lehet bújni, alig van nagyobb katasztrófa. Az ember sohasem lehet olyan egyedül, és sohasem olyan meztelen, mint a pellengéren, amikor nyilvánosan megalázzák. Ahhoz, hogy az ember a megalázást el tudja viselni, sok kell, mintha csak a szentség forrásából kellene inni, amit a kiengesztelõdés forrásának neveznek. Van valami egymástól távolabb, mint tapintatlanság és kiengesztelõdés?

    Ha az ember hajlott háttal, földre szegezett fejjel és oldalt fölfelé leselkedõ pillantásával látja, az a benyomása, hogy titkolt terhet cipel, talán múlt életébõl hozott sötét emléket, ami esetleg nem is igaz, mert nála az igaz és nem igaz között a határ elmosódott. Végül is semmirõl se tudja biztosan, megtörtént, vagy sem, és azt, ami megtörténhet, egészen rövid idõ alatt elfelejti. Csak a rögeszme és az indulat. Képzelgésében húsz évvel ezelõtt történt eseményt öt perc: elõtt gondolt fantazmával összezavar. Mindenesetre abban, hogy vannak tények, nem hisz. Csak az indulatokat. Persze tapintatlanságból. A tény mégis valami szolid, és van benne hûség. A tényeket nem hiszi el, valószínûleg, mert így gondolja elkenhetni, hogy õ valóban õ; vagyis õ az, akinek magát mutatja, s akinek szerepét az életszínpadon játssza. Nem elégszik meg önmagával. Lehet, hogy õ az, aki nincs. Ez, mondjuk, a fordított Vedanta, a létbõl nem a káprázatot törli ki és a valóságot tartja meg, hanem a valóságot törli ki és a káprázatot tartja meg. Csak azért, hogy rejtve maradhasson. Számára csak pszichológia van. Alapszava az, hogy lelkiség és lelkiállapot. Mintha ilyesmi az õ kiváltsága lenne. S ezzel mintha lelkét is le akarná tagadni, vagy legalább jól elbújtatni, nehogy valaki meglássa. A modern pszichológia életünkben a szeretet megismerését helyettesíti. A szeretetben való élve összenövés helyett viviszekció. Ezért ma nincs kommunitás, csak kollektivitás. Vonzatok nélkül vagyunk. S ez elõl kitérni csaknem lehetetlen, amit lehet, ettõl szenvedni. Testvériség helyett analízis, emberismeret helyett kábelezés. Ez aztán tapintatlan. A pszichológia az, ami a tapintatlant az önmagába való pillantástól megmenti, és az életrontás rafinált módszereire megtanítja. Mert félelem és terror összefügg, és minél jobban fél valaki, annál dühödtebb terrorista. A tapintatlan hangja arról ismerhetõ fel, hogy fél, és ugyanakkor ijeszt. Ha közömbös, akkor is olyan, mint a vekker. De általában vagy hízeleg, vagy sért. Arcátlanul édeleg (én most kedves vagyok), vagy durván sért (igazságot szolgáltatok). Akitõl fél, annak hízeleg, akitõl nem fél, azt sérti. De amit neki mondanak, azt sem képes másként értelmezni. Mindig az indulat. Nem is tud dönteni, féljen inkább, vagy rémítsen. De mégis inkább ront. Félelmetes szeme van, amikor egyszerre menekül és gyûlöl. Ez a rontásra sóvár szem, különösen a bal szem, amely a másiknál kisebb és lejjebb fekszik és tengelye ferde, ez a fúria-szem. Gyûlöli a világos pozitívumokat, az átlátszó kedélyt, a derût és a humort, a meghittséget és az idillt. Még sohasem látta senki csak úgy üldögélni és diskurálni és nevetgélni. Különösen nem hallották dudorászni. Házában minden kényelmetlen és feszélyezõ, még csak rendesen le se lehet ülni. Számára nincs napfényes kert, csillogó víz, derült ég. A kedélyt fel kell zaklatni. Nincs kevésbé idillikus lény. Az idill minden együttélés kezdete. Az öröm iránt való érzéketlenség? Nem. Ahol örömet lát, arca elzöldül, és azt eltapossa. Eltorzult vonások, nyögés, súly, kín, könnyek, november és komor reggelek. Mindig az, ami morbid. Rettenet az erotikától. Elszánt és desperát tiltakozás az ellen, amibõl valaha valami boldogság lehet. Mindig gyász, tisztátalan gyász, minden halálban magát részesnek érzi, minden bizonnyal, mert szeretett volna abban tevékeny részt venni, ölni, kell, hogy valamiképpen igazolja magát, hogy aki ölt, az nem õ volt, de önmagában gyanút keltve aziránt, hogy mégis õ volt, és ez a nagy diadal. Életrontás, legalább gondolatban. Ölni, felforgatni, dúlni, dúlni. Rejtelmet kelteni, hogy õ, vagyis nem õ, minél kevésbé, annál inkább. És vádolni érte mást, önmagát áldozatnak tekinteni, ezért másra neheztelni, és azt más szemére hányni. A neheztelés, a szemrehányás, jól elfedve, vagyis kihívóan, kirakatba tett indoklással, hivatkozni arra, hogy mások vétkeitõl mennyit szenved, ezt megbosszulni, de a bosszút elrejteni, az elrejtés miatt lelkiismeretfurdalást érezni, azt viszont másra áthárítani, az áthárítást letagadni, s az egészbõl más ellen vádat koholni, mert õ a jó.

    Ha a világ egyik végén az idill áll, a másikon démon. Ezért ha a tapintatlan antiidillikus, okvetlenül démoni. A démoni az indulatról, a rögeszmérõl és a hajszáról ismerhetõ fel. És amivel szemben áll, és aminek ellensége, és amit meg kell rontania a gyermek, a rend, a derû, a vidám egyszerûség, a meghittség, a humor. Erejét a sötétség erõivel való szövetségbõl meríti. Nem gondolkozik, hanem rögeszméje van, nem érez, hanem indulatos, nem tevékeny, hanem hajszában van. Környezetét démonizálja, de ez nem naiv gyilkosság, mert akkor legfeljebb gonosztévõ lenne; ebben a helyzetben a rossz lelkiismeret is üres hencegés. Az életrontás megbocsáthatatlan. Ez a démonokkal való bizalmas együttlét eredménye, amit még csak be sem lehet vallani. A démont feltétlenül és mindig le kell tagadni, ezért démoni szövetség tudatában ember nem élhet. Démonizmus csak mint rejtõzés lehetséges. Ezért a démon semmitõl sem fél annyira, mint a világosságtól. A napon el kell párolognia. A tapintatlan egyre mélyebbre bújik a nap elõl. Az én-te viszonyra képtelen. A démonnak nincs te-je. Belsõ dialógusaiban önvádjai alól tisztázza magát, vitatkozik, igazát bizonyítja, és áthárít. Mindig más a hibás. Rendesen rossz alvó. Éjszaka védõbeszédket mond. A baj, hogy nem hiszi el. Más megkönnyebbülése nincs. Démonai ezekben a desperát szónoklatokban hatásos szavakat súgnak neki, amelyeket nappal felhasznál, és ezekkel támad. Töltve váddal és kérdõrevonással, amely ellen nem lehet védekezni, mert abban semmi sem igaz.

    Nem valódi emberek, hanem rémképek között él. Barátja az, aki megcsalja és kihasználja. Ehhez van bizalma. Ami vele történik, nem valódi esemény, hanem rémdráma, önmagát démoni sugalmazójával összetéveszti, és csak egyetlen kibúvója van, hogy beteg. Igen, betegnek lenni. Ha ez nem lenne, vagyis ha az életrontást nem a betegségre hárítaná, már régen meg kellett volna világosodnia, másként nem bírta volna ki. A betegségtudat biztos menedék. A betegség kiváltság. Mindig hivatkozni lehet rá. Ó igen, fokozott kíméletre van szüksége. Nem szabad támadni. Nem szabad bírálni. Õ viszont bírálhat és támadhat. Lehet közönséges, szeretetlen, lehet nyomorult, lehetnek rögeszméi, lehet ingerült, indulatos, élhet hajszában, sértegethet, lehetnek rohamai, földre vetheti magát, gyûlölködhet, áskálódhat, mérgezhet, félhet, gyakorolhat terrort, lehet az életrontásban szorgalmatos – lehet tapintatlan.

    A létrontás ösztöneit, amelyek az emberben autonóm komplexussá sûrûsödnek, démonnak hívják. Ez persze olyan modern meghatározás, teljes egészében pszichológia. Pillanatnyilag nincs különb. A démon azonban pszichológiával nem megfogható. Annál, amit ez a meghatározás mond, sokkal légnemûbb, mégis sokkalta konkrétabb. Elõször is a démonnak nincs arca. Szemébe nézni nem lehet. Nem lehet vallomásra bírni. Nem azért, mert akár ösztönbõl, akár a reá jellemzõ következetlenségbõl hazudik (rejtõzik), hanem amije van, nem arc, hanem rendszer, bizonyos életrontó erõk organizációja és apparátusa, de nem ölt alakot. Nem lehet élõlény, csak szövevény. Az emberbe mélyen beleszövõdik, annyira mélyen, hogy a gyanútlannak, úgy látszik, mintha az élettõl nem is lehetne külön, és a létrontás a lét egyik tulajdonsága lenne. Újabban a pszichológia errõl meg is van gyõzõdve, azt hiszi, az életösztön tulajdonképpen a halálösztön. Ezúttal azonban nem a halálról, hanem az életrontásról van szó, és a kettõt nem szabad összetéveszteni. Úgy látszik, az élet szörnyetegszerû, amely önmagát felfalja, amikor elfogy, saját magát elemészti. A khiméra, amely amikor megszületik és elkezd élni, elkezdi önmagát elpusztítani, és önmagát addig emészti, amíg elvész számunkra a semmiben. Ezek szerint az élet fõ funkciója az életrontás. A félelmetes azonban nem ez. Az élet maga khiméra, ezt tudjuk. A félelmetes az, hogy az életpusztító erõk elkezdenek tömörülni, és az élet fölött önhatalmú rendszerré válnak, és a hatalmat az élet fölött átveszik.

    Az életnek két arca van, a gyermek és a fúria. A kettõ mindig külön áll. Ritka eset, hogy két dolognak valahol ne legyen érintkezési pontja. De a gyermek és a fúria sohasem találkozik. Nem is találkozhat, mert a gyermek idillben él, és ha van valami amit a fúria gyûlöl, és amit irigyel, és amire féltékeny, és amit fel akar dúlni és elpusztítani és meg mérgezni, az éppen az idill. Ha van valaki, akit a démon feltétlenül és mindig meg akar rontani, az a gyermek. A démonnak nincs gyermekkora, talán elvesztette, lehet, hogy úgy született. Ez a tapintatlan. Mert az idill éppen a tapintat és a gyengédség. Ezért olyan egyszerû és világos és nyugodt és derûs. A démon az, akinek saját magán keresztül nincsen érintkezése az Édenkerttel. Aki nem hozta magával a Paradicsom illatát, és aki azt, mint létének mézét, magában nem õrzi.

    Az idill nem jó. Agathosz, mint a platonisták mondják. Sajatságos, de a jó is a démoni egy fajtája. Az ember a jóval kihívja a rosszat, a szenttel a zsiványt. Javítani annyi, mint tönkretenni, tanítja a tao. Kiállhatatlan jóság! Az idill, gyermeknek lenni. A gyermek nem édeskés. A gyermek nem jó. Idill az, amelyben a teremtés vak és sötét tüzének jegében égõ lét lágy és tündöklõ meleg fénnyé változik. Ahol a brutális bõszültségbõl gyengéd szelídség ragyog ki. A világ nem a jó és a rossz küzdelmének színtere. A lét kolosszális koncepciója, hogy a teljes és az egész létben a jó és a rossz egy és ugyanaz; ez az, amikor a jég rideg tüze mint a világosság melege sugárzik.

    A démon az, ami ellen a jóhiszemû emberiség sok ezer éven át küzd, és amit meg akar fékezni törvénnyel és önfegyelemmel, erkölccsel és aszkézissel. De amelyen át a démon mindig keresztültör. Honnan ez az irtózatos hatalom? És mit lehet itt tenni? Úgy látszik, csak egyet, amit a hiteles ember mond: nem ellenállni. Ami nem a passzivitás. A nem-ellenállás bizonyosság és magaslat. Keresztülengedni. Semmivé válni. Vannak Buddha-emlékek, amelyek üres trónust ábrázolnak. Nem gyengeség, hanem gyengédség. Nem engedékenység, hanem kiengesztelõdés. Ez az, amit a hinduk úgy hívnak, hogy a létben való feloldódás. Ez a kínai tao. Ami nem a személyiség szétfoszlását jelenti, hanem hogy az emberben a létrontó erõk sûrû magja a lét pozitívumában elolvad. Ami az idill. Amit a hinduk nirvánának neveznek. A héberek Ábrahám kebelének hívják. Ami a vallások szerint az üdv, és nincs korcs nép, amely errõl ne tudna, és a gondolatot szánalomra méltó alakban a racionalizmus is õrzi, és úgy hívja, hogy utópia.

    A démon minden esetben és azonnal felismerhetõ. Létrontást nem lehet néha és egy kicsit elkövetni. És nem lehet elrejteni. Aki nem idillben, az feltétlenül azon kívül él. Azon kívül, ami azt jelenti, hogy ellene, a romlás zaklatottságában. A gyermek nem ártatlan. A gyermek, mint Bataille mondaná, a felkelõ nap világában él. Éber, és az egész lét felé nyitva áll, és azt elfogadja. Van az, ami van. Semmit nem kell hozzátenni, sem belõle elvenni. Mindig egész. Kassner azt írja, hogy a gyermek a teljes és az igazi személy. Azért tudja az egészet elfogadni, mert önmaga az egész. A személy teljes és igaz volta az aranykori tudaton nyugszik. Nem korrupt, sehol sem korhadt, nem hiányzik belõle semmi, élét nem vesztette el, fénye, illata, aurája ép. Mert a gyermek személy, minden viszonylata világos és egyetlen, szüleihez, barátaihoz, az angyalokhoz, babájához és cipõjéhez. A gyermek nem életkor dolga, lehet mûvész, gondolkozó, asszony és szent. Ami a legmélyebb és a legtitkosabb, a legkevésbé rejthetõ el. Úgy látszik, Böhmének igaza van, a nyilvánvaló a misztérium. Szemérembe öltözve, nehézkedés nélkül.

    A kínai, a hindu hagyomány, a Kabbala azt tanítja, hogy a démon és az idill között levõ küszöb õre a nõ. A démonok úrnõje, aki – mint a középkorban mondták – a megkülönbözetett tudás fölött rendelkezik, és a kígyó fejét el tudja taposni. Lényében, sajátos és magas befolyás alatt a rejtélyes bõszültség démona idillé tud változni. A nõ az, aki a démonnal belsõ közelségben él, és az életrontó erõk fölött feltétel nélkül uralkodik. De mert így van, ha azokat nem fékezi meg, az emberre szabadítja. A megromlott nõ irtózatos hatalma, amely minden tudásnál és minden morálnál és minden törvénynél erõsebb. A korrupt nõ nem bûnös, hanem démoni. Az életrontás ellenállhatatlan betörése, amely önhatalmúságával mindennemû megnyugvást eltöröl, amely ellen szabatos életrenddel az ember hiába próbál védekezni. Nincs higgadt és biztos egyensúly, amelyet ne borítana fel, és ne nevetne ki. Az aranykor õre a nõ, és aki az aranykort feldúlja, a nõ, a démonokkal való bizalmas és fajtalan meghittségben, mint Vergilius mondja, az alvilágot az emberre szabadítja. A férfi a gyermeket becsvágyával töri össze magában, a nõ démoni életrontásával. Nem mintha az idillt fel akarná dúlni. Itt nincs mintha. Ténylegesen feldúlja. Miért? Az uralkodásért? Magáért a rontásért. Ami éppen a démoni. Csak idill ne legyen, csak felfordulás legyen, zaklatottság, gyûlölet és viszály és vér, indulat, rögeszme és hajsza. Cifra, buja és hazug. A démoni mag egyre sûrûbb és keményebb. Az Én az ember önmagára való életéhségének középpontja, a tömény élet. Szomjúság. Akkor is, ha az ember lényét szétmarja, vagy akkor még sokkal inkább. Szemérmetlenül és szégyentelenül és elaljasodva és vigyorogva. A démon minden megnyilatkozása között a legelvetemültebb a kacér démon.

    A démon a kegyelem ellentéte. A középkorban azt mondták, hogy a természet nem az ember végleges helye, mert a mi világunk telítve van démoni erõkkel. Itt és így az ember sohasem lehet otthon. Ez itt nem idill. Az embernek tevékenységével a kegyelem állapotát kell megvalósítani. A kegyelem megvalósítása azonban nem az emberen múlik. Kegyelem éppen az, amit csak kapni lehet. Mégis, senki sem nyeri és nyerheti el, aki arra nincs készen. Mi az, amikor készen áll? Nem ellenállni. Kiengesztelõdés. Csak nem a démoni életrontás. Csak a gyermek. Erre a kifejezés az, hogy megtérés, amit a görögök metanoiának mondtak, a héberek tesuvahnak, a rómaiak conversionak. Tulajdonképpen annyi, mint megfordulás. A démoni aktivitásnak hátat fordítani, az életrontásból megfordulni, és a gyermekkorba visszatérni, és felismerni, hogy az emberi lét egész és tiszta csak az idillben lehet. A fordulatot a vallással keverték össze, de a valláshoz semmi köze, már csak azért sincs, mert a vallásoktól függetlenül az õskorban e lépést a föld minden népe ismerte. Visszatérni ahhoz, ami az emberben tiszta és egyszerû. Dosztojevszkij Miskin hercege és Karamazov Aljosája ilyen kísérlet az ördögûzésre, és az életnek a gyermekkorban való megalapozására. Mert amit a démon nem tud, az a megfordulás. Annyira, hogy a démont a megfordulásra való képtelenségnek kell hívni. A démon az idillben való nyugtalanság és izgalom. Akinek a rend és a világosság elviselhetetlen. Akinek az eleme a dúlás és a köpködés, a zsivaj és a tapintatlanság, és ebbõl nem tud megfordulni.

    Ha a korrupttá vált ember, ahelyett, hogy olyan lenne, mint a gyermek, az intakt léttel szembefordul, és azt megrontja, úgy hívják, hogy démonizmus. A démonizmus nem morális, nem pszichológiai, nem egzisztenciális, hanem ontológiai kategória, mert a létezést magát, intakt vagy korrupt voltában érinti. A szembefordulás sohasem történik tudatosan, de sohasem történik hozzájárulás nélkül. Sugalmazásra. De a sugalmazás már maga démoni. Nem tudatosság vagy tudattalanság, hanem tisztaság vagy tisztátalanság kérdése. A démonizmust feladni annyi, mint az intakt léttel való szembenállást felszámolni, és a lét eredeti iránya felé visszafordulni (metanoia). A démoni ember középpontja az Én, de nem önzésbõl, a démoni ember nem szereti önmagát, hanem önmagára sóvár. Úgy érzi, hogy megrövidítették, kevesebb jut neki, s ezért annál többet kezd követelni. Miért nem elég neki? Mindig éhes. Mert nincs idillje. Az életrontás nem ösztön, hanem düh és õrület. Megrontja azt, amire szomjazik, és összetöri azt, amit el akar érni. Ez a démoni. A démonizmusra sem pszichológia, sem biológia, sem fiziológia, sem morál nem érvényes. A bûncselekmény és az õrjöngés sajátságos keveréke, a matematikai valószínûség körén kívül fekszik, váratlan és meghökkentõ és kihívó, egyszerre rontás és a rontás fölött érzett káröröm. Egy pillanatra látható, és máris eltûnt; az ember utána nyúl, de elpárolgott; vizsgálni kezdi, de már nem az. A látható tulajdonság hivatkozik arra, ami nem látható, de ami belülrõl tartja; de a hivatkozás megtévesztõ, mert belül nem az van, és a hivatkozás félrevezet. Mindez a démon. Egyszerre van és nincs. Nem irracionális, hanem fals. Egyszerre személyesen és személytelenül. Az értelem következetessége törékenyebb, mint a rögeszméé, az érzelem heve erõtlenebb, mint az indulaté, a tevékenység ereje kisebb, mint a hajszáé. A korrupt létben az ember egészen addig a démon játékszere, amíg meg nem fordul. Ezért a korrupt létben az élet és a sors és a közösség, az együttélés, a szerelem, a házasság, a barátság, a mûvészet, a gondolkozás, az értelem és a történet át van itatva démoni erõkkel; a valóság minden pontján démoni gócok bontják ki hatalmukat.

    Reply
    • Joss

      April 29th, 2020

      Mély tisztelettel… Nem sértésnek szánom, de ez olyan hosszú mint a vonatfütty… 🙂 Amúgy hasonlatos egy jó Jazz-koncerthez, ahol három ember zenél a színpadon, lentről öt nézi és senki nem ért semmit… 😀

      Reply
    • Pa Doggy

      April 30th, 2020

      Szerencsere Bartus Laszlo nem békerol, meg haborurol irt, mert akkor Tolsztoj konyvet masoltad volna be! 😛

      Reply
  5. mojszi

    April 29th, 2020

    Ez itt egy balkáni maffia, mit várunk? Ezért is rontottak most épp az adósság besorolásunkon, a felhatalmazási törvény miatt nagyobb óvatosságra intik a nálunk befektetni szándékozókat, mert egyik napról a másikra elvehet bármit a ner maffia

    Reply
  6. Amanda

    April 30th, 2020

    Szerencse, hogy a kisdisznó nem higiéniás termékekben utazik, mert akkor megbüntették volna az Always-t, hogy azzal riogatják a nőket, hogy ismét menstruálni fognak.

    Az óvszergyártókat azért, mert nyomást gyakorolnak a férfiakra, ha azt állítják, hogy gumi nélkül több kölykük születik, mint gumival.

    A maszk- és a tesztgyártókat azért kéne büntetni, mert a maszk és a teszt gyártása arra utal, hogy az ember koronavírusos lehet.

    A Johnson&Johnsont azért kéne százmilliárdra büntetni, mert a vásárló a boltban a tucatnyi sampon láttán rettegni kezdhet, hogy ha nem mossa meg a haját, az újra koszos lesz, és a vásárló e stressz miatt irracionális döntést hozhat, és sampont vásárol.

    A szénszállítókat is büntetni kell, mert akár az üres teherautóik látványa is olyan félelmet ébreszthet a járókelőben, hogy nemsokára újra hideg lesz.

    Valójában mindenkit kurvára meg kéne büntetni, aki nem gondolkodott még azon, hogyan kéne likvidálni Orbánt. Különben holnap is ő lesz a miniszterelnök, és az egész elbaszott országra pszichés nyomást gyakorol.

    Reply
    • Joss

      April 30th, 2020

      A gumigyártókat most miért?
      A múltkor felfújtam egyet, rá volt hímezve “Éljen Május 1.-e ”
      A fenne sem érti… 😉 😀

      Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)