A pápa találkozott mindenkivel, akivel Orbánt kritizálhatta. Találkozott az ellenzéki budapesti polgármesterrel, az orbáni fasiszta állam által éheztetett közel-keleti menekültekkel, szegényekkel és betegekkel, akik elől Orbán ellopja a pénzt és a családjának adja, ahelyett, hogy róluk gondoskodna. A pápa végig magasan Orbán
Mindez azt jelenti, hogy Ferenc pápa nem hazudtolta meg önmagát, a magyar alaptörvényre és az első magyar királyra, Szent Istvánra hivatkozva döngölte a betonba a magyar álkeresztény vezért, oktatta ki arról, mi a kereszténység, és neki semmi köze hozzá. Nincsenek kétségeink, hogy
Nagy Feró a maga részéről könnyen hozzájáruhat majd Ferenc pápa szentté avatásához, mert megérzésünk szerint hamarosan egy csodálatos gyógyulás szem- és főleg fültanúi lehetünk. Nagy Feró már nagyon várja a pápalátogatást, mert mint tudjuk, egész életét hívő szent emberként élte le, néha
Ferenc pápa a mise előtt a Szent István templomnál gyakorolja, hogy úgy tudjon kijönni egy templomból, mint Orbán Viktor Őszentsége. A mise előtt Ferenc pápa újra leborul Őszentsége előtt, futbalista lábait (különösen a vádliját) könnyeivel mossa meg, majd hosszan leborulva imádja őt.
Az amerikai katolikus lap emlékeztet arra a csúsztatásra is, hogy Orbán igyekezett úgy beállítani, mintha a Vatikán és Magyarország ugyanazt képviselné, és csak ketten állnának közösen a "béke" pártján. De Orbán és Ferenc pápa "béke" üzenete nem ugyanaz. A Vatikán nem oroszbarát,
A volt karmelita kolostorban tanyázó ördög csak akkor nyugodhat meg, ha a pápa már elment.
Magyarországon a "békéért" imádkozni azt jelenti, hogy Ukrajna kapitulációjáért, lefegyverzéséért, támogatásának megszüntetéséért, az orosz győzelemért imádkozni. Azt jelenti, hogy a népirtó, háborús bűnös, tömeggyilkosok mielőbbi győzzön, a megtámadott áldozat mielőbb vereséget szenvedjen. Magyarországon a "családért" imádkozni pedig azt jelenti, hogy a melegek
Az elmélet hívei szerint Erdő Péter mellett szól, hogy egy dél-amerikai pápával szemben ő európai, és nem a toleráns, emberi jogokkal jobban áitatott Nyugathoz, hanem Kelet-Európához tartozik, egy magát "kereszténynek" nevező államból, amelynek hamis ideológiája a "keresztény gyökerekre" hivatkozik, és a középkori
A pápalátogatás semmiféle elismerést nem jelent a magyar népnek, legfeljebb erős kritikát a magyar népet elnyomó diktatúrával szemben, amely így is propagandacélokra akarja felhasználni a pápa látogatását. Ezt erősíti Erdő Péter nyilatkozata is. A pápa ugyanis csupa olyan emberrel találkozik Magyarországon, akik