2024, július23, kedd
KezdőlapFesz leszFerenc pápa a magyar utódja miatt látogat Budapestre?

Ferenc pápa a magyar utódja miatt látogat Budapestre?

-

A pápai látogatásoknak mindenféle természetfölötti és eszkatológiai jelentőséget tulajdonítanak azok, akik valamennyire is osztják a katolikus egyház „Isten földi helytartójáról” szóló – egyébként bibliaellenes – tanát. Sokan nacionalista érzelmek felkorbácsolására használják a pápalátogatásokat, mintha az egy érdem, az adott nép elismerése lenne bármiért, kiválasztott nemzetnek mutatva azokat, ahova egy pápa ellátogat. Ezeknek azonban semmi alapja nincs. A legőszintébb hazugság a napokban hangzott el, miszerint „imában kutatnunk kell, mi az üzenete a látogatásnak”.

Leginkább semmi, vagy valami egészen prózai. Még rivalizálás is előfordulhat, ahogy éppen Erdő Péter bíboros tett említést arról, hogy Romániában és Szlovákiában már járt Ferenc pápa hivatalos úton, a mostani magyar vizit azt jelenti, hogy minden népet egyformán szeret. Ha nem lenne a mostani látogatás, akkor nem szeretne? Vajon hány ilyen üzenetet fogalmaztak meg felé: „miért kap Románia és Szlovákia nagyobb tiszteletet, mint a magyarok”, hogy rávegyék az útra? Ezzel is kedveskedve a rendszernek, a nemzetileg vallásos (de vallásukat nem gyakorló) emberek millióival.

Ez még akkor is nagy ajándék Orbánnak, ha a sokszorosan kitüntett sajtókorifeusa, Bayer Zsolt „demens vénembernek” és „gazembernek” nevezte Őszentségét. Ebből Ferenc pápa nem tud jól kijönni, mert hiába találkozik hajléktalanokkal, menekültekkel, betegekkel, az Orbán-rezsim által elhanyagolt és üldözött rétegekkel, hiába találkozik ukránokkal és nem oroszokkal, hiába tartja a béke feltételének ugyanazt, amit a Nyugat (az oroszoknak ki kell vonulniuk előbb minden ukrán területről), a kormánypropaganda majd az Orbán-rendszer dicsőségét és keresztény voltát hirdeti.

Aztán pedig jönnek a hamis próféciák, mint amit például a Hit Gülekezetéhez tartozó Hetek podcastja terjeszt (narrátor Morvay Péter „pozitív erkölcsiségű” volt III/III-as ügynök). Ebben előveszik Pió „atya” Magyarországról szóló próféciáját, amely azt mondja: “Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni”. Sokak szerint ez a gyönyörű madár már kirepült Orbán Viktor képében (tudomásunk szerint el is hitették a vallásos talpnyalói, hogy ő ez a madár). Egy biztos, ilyen ájtatos képpel még nem jött ki ember a templomból a kocsmázás előtt.

A babonás hittel rendelkező és a katolikus egyházzal ambivalens viszonyban levő Hit Gyülekezete (amely korábban éles kritikával illette a katolikus egyházat, aztán ideológiailag hasonult hozzá és azonos politikai irányzathoz csatlakozott, s mélyen hisz minden katolikus természetfölötti jövendölésben és hamis próféciában, ahogy a legkülönfélébb összeesküvés-elméletekben is), ennél jóval eszkatológikusabb magyarázattal állt elő. Morvay hangján azt a verziót állítja, hogy Ferenc pápa azért megy Magyarországra, mert ez a „gyönyörű madár” az utódja, egy magyar pápa lesz.

Ez kapcsolódik egy másik hamisítványhoz, Szent Malakiás ír püspök ((1094-1148) próféciájához, amely a hamisítók állítása szerint 1143-ban keletkezett, s amely szerint az utolsó pápa egy bizonyos Petrus Romanus (azaz Péter, a római) lesz: „A Szent Római Egyház rendkívüli üldöztetésében ül majd Római Péter, aki sok megpróbáltatásban táplálja a nyájat, ha elkészülnek, a hét domb városa elpusztíttatik, és a rettentő bíró megítéli a népét.” Ez az utolsó „Péter” nevű pápa lenne a magyar bíboros, Erdő Péter. Hogy Erdő Péter mitől lenne római, azt nem tudjuk, de Péter, az biztos. Íme a Retek Hetek hamis próféciáktől hemzsegő podcastja Morvay előadásában:

 

Erdő Péterről és erről a próféciáról beszéltek már Ferenc pápa megválasztása előtt is, mert Malakiás számolása szerint XVI. Benedek a 111. pápa volt, és jövendölése szerint összesen 112 pápa lesz. Ebből arra következtettek, hogy a következő pápának Péternek kell lennie, aki Erdő Péter lehet. Amikor mégsem került a magyar Erdő Péter a tűz (pontosabban a pápai trón) közelébe, kitalálták, hogy az ellenpápák miatt Malakiás elszámolta magát, vagy őt számolták rosszul, ezért majd a következő lesz Péter. Miután Ferenc pápa idős és beteg, Erdő Péter neve újra felmerült.

Ezért a közeledő pápalátogatást egyesek úgy értelmezik, hogy Ferenc pápa az utódja, a következő pápa miatt látogat Budapestre, mert a következő pápa magyar lesz, s az csak Erdő Péter lehet. A Pió jövendölésben hívők szerint a pápalátogatás egy utalás arra, hogy Ferenc pápa kit jelölne ki utódjául, kit látna szívesen a trónon. Erre azonban semmi egyéb jel nem utal, Ferenc pápa semmi jelét nem adta annak, hogy a vele nem túl szoros és barátságos viszonyt ápoló magyar püspöki kar emberét különleges figyelemben vagy megtiszteltetésben részesítené. Utódot pedig nem ő választ.

Kétségtelen azonban, hogy a liberális-keresztény Ferenc pápa után a katolikus egyház várhatóan egy tradicionálisabb és vaskalaposabb konzervatív-katolikus pápát választ, hogy még egyszer egy rendes emberrel ne kelljen a keresztényfasiszta világuralom híveinek bajlódniuk, de ehhez talán még Erdő Péter is túl modern. Gyulay Endre néhai szeged-csanádi megyéspüspök vagy egy klónja, esetleg a futballkapus stadionépítő utódja megfelelőbb lenne a feladatra (aki ahhoz az irányzathoz áll közel, amely nem artja katolikusnak Ferenc pápát). De Erdő még hozzáromolhat a feladathoz.

Az elmélet hívei szerint Erdő Péter mellett szól, hogy egy dél-amerikai pápával szemben ő európai, és nem a toleráns, emberi jogokkal jobban áitatott Nyugathoz, hanem Kelet-Európához tartozik, egy magát „kereszténynek” nevező államból, amelynek hamis ideológiája a „keresztény gyökerekre” hivatkozik, és a középkori katolicizmus felfogását vallja. Orbán legszebb álma lenne, ha magyar pápa ülne Róma trónján, ő pedig a világi hatalom fejeként (mondjuk az EU diktátoraként) fonódhatna össze a trón és az oltár szövetségében vele. Ennek azonban kevés az esélye.

Pió nyilvánvalóan hamis próféciája úgy folytatódik, hogy „Sok szenve­dés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr­angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len­ne erősebben kérniük hathatós oltalmát orszá­gukra!”. Ezt értik félre azok, akik keresztényfasizmusban látják a boldogság kulcsát (a NER lovagjai és lovaginái tekintetében talán igen), de egy biztos: ennek jelenleg az ellentéte igaz, Magyarország jelenleg átok a világnak.

Szellemiségében ez hasonló az orosz messianizmushoz, amely éppen most folytat népirtást és rendez tömeggyilkosságokat Ukrajnában, az orosz kereszténység megváltásar érett Nyugat felé félúton. Mindez azonban jól illik a magyar propagandába, más csak ez hiányzik. orosz messianizmus helyett magyar messianizmust. A magyar orbánista kereszténység, a magyar messianizmus hozza el a szabadságot és a boldogságot Európára és a világra. Ha ez megfogalmazódik, Magyarország már csak egy karnyújtásanyira lesz a háborúzástól.

A nagyhatalmú őrangyal eddigi teljesítménye sem igazolja a Pió által terjesztett jó hírét, mert Magyarország (szemben Deutsch Tamás történelem tudásával) egyetlen megszállót sem győzött le, két világháborúban állt a rossz oldalon, saját maga küldte százezer szám haláltáborokba Isten választott népét, a zsidóságot, akiknek királyaként uralkodik majd a Messiás az ezeréves királyságban. A nagyhatalmú őrangyal egymilliós magyar veszteséget hozott össze, az ország kétharmadának elvesztését, utána egy szovjet-orosz megszállást, most pedig egy belső megszálló fasiszta diktátort.

Ha ilyen biztos a „györnyörű madár”, az emberiségre Felcsútról áradó boldogság, mint amilyen teljesítményt a nagyhatalmú őrangyal produkált, akkor egy keselyű száll ki ebből a kalitkából, aki által a világra iszonyú szenvedést és boldogtalanságot hoz, a nagyhatalmú őrangyalról pedig kiderül, hogy az maga az ördög. Csak reménykedni tudunk abban, hogy Pió a misebortól megrészegülve beszélt vagy valami ajándék hatása alatt hadovált, és a vészjósló jövendöléseiből nem lesz igaz semmi.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések